Athenaeum, 1837/1. félév
1837-06-01 / 44. szám
sék, ’s mintegy sarkon forduljon meg. Egyenes haszon tehát ezen szorosan vett hely’ egységéből épen semmi sincs; de annál többet árt, ha szabályul vétetik; mert a’ költőnek nincs azon szabad mozgása, ’s tévés mezeje, mellyet a’ drámai literatura’ folyvástt leijeszkedése ’s kifejtődése megkíván. Ez végre némi feszességet ’s egyhangúságot ’s örökké ugyan azon helyzeteket hozván a’ színi művekbe, untatóvá lenne. ’S ha a’ dráma az élet’ képét akarja adni, igen rosszul értené tisztét, csak úgy tudván cselekvő’s egy történetbe szőtt embereket kiállítani, hogy azok kezdettől fogva végig egy helyen lépjenek fel. Ezt csak a’régi színház’ alkotása hozhatá magával. Mihelyt a’ hely’ egységén túl vagyunk, megszűnik az idő’ egysége is ; mert hogy a’ távol eső drámai személyek érintésbe jöhessenek, több üres időt kell betöltenie a’ képzeletnek, mint ha folyvást egy helyen tűnnek fel. ’S hogy az idő’ egysége szinte nem a’ dráma’ lényegéből foly, ugyan azon okból világos, mellyet a’ helyről említénk, tudni illik, mivel az életben szinte nincs minden nevezetes cselekvény egy napra szorítva, ’s így ezen korlátozás épen úgy mint amaz, csak akadály volna minden haszon nélkül. Úgy kell tehát ezt is tekinteni, mint egészen mellékes dolgot, melly a’ tárgytól, ’s a’ fő cselekvény’ természetétől függ, ’s annak egészen alája van rendelve. Az az egy látszanék a’ történet’ idejének rövidségét ajánlani, mivel a’ drámában sebesen kell a’ kifejtésnek vége felé haladnia ; de ezen külső sebesség, azonkívül, hogy minden sebesség relativus , nem egészen ’s egyedül az, mit a’ drámában haladásnak nevezünk: a’ haladás főképen a’ dráma ’ belső életében fekszik. Mi korlátozza tehát a’ költőt hely- ’s időre nézve ? Az, hogy a’ képzelődést fölöttébb meg ne terhelje, képtelenségekkel meg ne bántsa, igen merész ’s okatlan csapongásokkal bolonddá ne tegye; ezt pedig nem fogja tenni, mihelyt a’ mű’ egyébiránt belsőleg helyes és szabályszerű elrendelése ’s kidolgozása az idő’ ’s hely’ távolságát okvetetlen megkívánja. Ha azt kívánjuk a’ nézőtől, hogy embert, ki ezelőtt századokkal, vagy tőle több száz mértföldnyire távol élt és él, jelen ’s a’ színházban p. o. Pesten maga előtt képzeljen, vagy hogy történetet, melly egy nap alatt ment végbe (a’ régiek ennyi időt engedtek drámában) két három óra alatt lefolyni lásson, nincs józan ok, miért ne kívánhassunk többet, de rokon neműt. A’ képzelődés csak visszás dolgokon nem nyughatik meg; de utól érni képes a’ leggyorsabb változást is, miilyen p. o. az, hogy ki imént úgy lépett fel, mintha Pesten volna, egy zsinegrántásra már Pozsonyban vagy épen Philadelphiában léphet fel, ha a’ színdarab’ érdeke úgy hozza magával; a’ képzelődés bizonyosan ott is utoléri; csakhogy embereinket ok nélkül ide ’s tova hurczolni már több mint költemény, hiú játék volna. A’ három egység közül tehát csak az utósó, a’ cselekvény’ egysége marad fenn szükségképen. Ezt már maga a’ költői mű’ természete hozza magával , mert nélküle tökéletes egészszé nem alakulhat; de megkívánja különösen a’színi hatás, mert a’figyelem csak valamelly kitűnő fő érdek által köttethetik meg; a’ fő érdek pedig igen tetemesen gyengül, (ha nem enyészik) az által, ha a’ színműben két külön, egészen szétágazó történet foglaltatik, vagy a’ mi egyre megy, ha két fő hős jelenik meg egymástól független cselekvények ’s tülekedésekkel. Az illy különböző , szétágazó érdekek által megzaklatott ’s kijátszott figyelem végre irányt veszt, kifárad, vagy boszonkodva megtagadja a’ szolgálatot. E’ tanra tán ellenpéldáét hozathatnék fel Shakspear’ Midsummer - night’s dream-je (nyár közepéj álma), mellyben Oberon és litánia’ kibékülése ’s két szerelmes pár’ kalandjai adatnak elő, látszólag két külön történet; de érdekeik annyira össze vannak szőve ’s oily elmésen végig víve, hogy az illyen eltérést (ha az volna) egy Shakspear’ szellemével bíró költőnek mindig meg fognánk bocsátani. E’ felett ha mélyebben vizsgáljuk e’ művet, fő történetül csakugyan a’ két szerelmes pár’ kalandjait vehetni, melly a’ két tündér: Oberon és Titánia’ befolyása által olly kellemes bonyolódást ’s kielégítő véget nyer ’s a’ két tündér itt úgy tűnik fel, mint a’ görög tragoediákban az istenek, kiknek csaknem gyermeki gyarlóságokban el nem érik ugyan magas méltóságát; de épen ezen kibújok által közelebb hozatnak hozzánk ’s né-