Athenaeum, 1837/2. félév
1837-10-22 / 33. szám
kezném őt megismertetni a* való emberiséggel, — mutatnék neki e’ világban állapotokat, mellyeknek látására lelke magas elhatározatokra gerjedne, ’s állapotokat, mellyekre öszszeborzadna. Hiszen az ismeret a’ tudomány arra valók, hogy az életre, az erkölcsiségre hassanak, — mi káros volna hát az ifjak előtt még nem sejtett ’s tán később magok’ kárán megismerendő állapotok ’s viszonyok’ eltitkolása! Elvezetném őt férfiakhoz, kik fényteli életükkel bő kebellel lángolnak mindenért a’ mi jó, szép, igaz, kiknek homlokán polgártársaiktól érdemlett laurus virít, kik boldog családjaik’ körében hasonlatlan gyönyöröket éreznek , ’s megmutatnám, megmondanám neki, hogy ezeknek görbedt tetemeik a’ közjó’ terhe alatt roskadtak meg. Megmutatnám növendékemnek ezeknek ellenfeleit is, a’ kiknek mint arczok a’ pirulásra, úgy szivök a’ közjóra érzéketlenné fásult, kik előtt nincs semmi szent, mit saját érdekükért megtagadni átalnának, ’s itt alkalmilag megjegyezném, miként az okosság örökkévaló örömöket, nem pillanati gyönyört kíván, — miként az eszközöknek szintúgy mint a’ czéloknak tisztáknak kell lenniük, — miként a’ szellemi élvezet testi bár akármilly némű jóllétnél végetlenűl felebb áll, ’s csak az méltó valódi emberhez. — Elvezetném növendékemet munkás polgárok’ kunyhóiba , hogy lássa a’ nyomorú életet, a’ szellemi szegénységet, a’ sok ápolatlan hagyott magvakat, azt megmondani el nem mulasztván, hogy ezek szinte egyes, ’s az álladalom’nagy egészéhez mulhatlanul szükséges tagok, hogy ezek szinte emberek, kiknek czélszerű neveltetésén, ’s minden emberi jogokba helykeztetésén e’ szerint munkálkodni kell. — Elvinném őt elvetemült gonosztévők’ tömlöczébe,— hadd lássa mire sülyedhet az ember, vadság’, nevelés’ hiánya, hibás lépések, ’s kénytelenség miatt, — hadd tanulja meg, hogy a’ tömlöczöket nem gonoszság’ iskoláivá, hanem eltántorodtak’ jobbító intézeteivé kell képezni ’s elölszámlálván néhány befogott’ terheltetésének okait, be fogná látni, ugyanazon tett milly különböző rugalomból származhatott, ’s menynyire különbözőnek kell e’ szerint lenni a’ minden körülmények’ megfontolása után az ugyan azon bűnről hozandó ítéletnek. — Mutatnék neki embert, ki hivatalában rest, házi körében fukar, pénzért mindennemű alacsonyságra vetemülni kész, ’se’ köz megvetés bélyegezte törpének szennyteli életét vele is megutáltatnám. — Mutatnék neki aggifjat, kinek lelkét a’ kicsapongásban leélt múltak’ fájdalmas emlékezete tépi, testét az elgyengültet nyavalyák fenyegetik, ki elsilányultabb mint sem közügy iránt részvevő tudna lenni, kit a’ kétségbeesés ember-gyűlölővé, és így ha nem veszélyes, legalább haszontalan taggá erőtlenitett, ’s itt megérintvén az öngyilkolás’ több nemeit, ismét megjegyezném, hogy boldogságra törekvő örökkévaló ne pillanati örömöket éldeljen, hogy ezeknek a’ jövendőre hagyásában szigorúan gazdálkodni kell, az ember különben illy félemberré korcsosul. — Elvezetném őt külső érdekek által egyesült házaspárokhoz, ’s látván, hogy a’hol szeretet nincs, onnan távol van a’ béke, az egyetértés, egy czélra munkálás’ angyala, ott viruló élet helyett nyomorú hideg- tengést lelhelni, jó eleve megtanulná, mi gyávaság illy lépést tenni, mi gyalázatos, ha ember egy magas szellemi kincsét merészli elég érzéketlenül aljas kinézéseknek feláldozni. — Végre elvinném őt ország’ gyűlésére, hogy tehessen különbséget a’ tudomány és tudatlanság, köz-jószeretet és önzés, character és lengeség között, ’s itt is átlátná, hogy nagy czélokra csak fáradságos munka, hosszú kitartás, csüggedetlen küzdés által juthatni stb. stb. stb. — így távolabb bocsátván növendékemet magamtól, elkezdené ez szabad akarat szülte cselekvéseit, — botlanék számtalanszor , csalatkoznék híveknek vélt barátaiban, elhagyná reménye, mellyet tán legforróbban szorított kebléhez, küzdene a’ világgal, melylyet még csak kevéssé ismer stb. stbl., de minden bajaiból még erősb önállást viván ki magának jól képzelt lelke, a’ társaságban hasznos tag lenni, a’ közjó’ előmozdításán hő kebellel munkálkodni, reményiem, ’s pedig okosan reményiem, soha meg nem szűnnék. Tarczy hajót, oktató. Kastély és temető. (Vége. ) Másnap, reggeli kávé mellett pamlagon ült az öreg Wildau, ’s vele szemközt Evermond czigarrót szítt. „No’s hogy tetszik önnek Frankenthal?“ kérdé Wildau. 33 *