Athenaeum, 1837/2. félév
1837-07-02 / 1. szám
’S mondjátok is meg, nekem: saját képen mint van az ? Éltünk-e már egyszer más életet, mint a’ lepe, melly elöld hernyó, azután szendergő báb vala, míg végre színei’ pompájában, villogó szárnyakkal szállt elő ? E’más életből maradtak-e a’ homályos képek, mik az élet’ reggelén közülünk zajlanak? E’ képek’ tisztára hozatalát tárgyazzák-e a’kebel’ küzdései ? E’ képek támasztják-e azon sejdítéseket, érzelmeket, és gondolatokat; mik az eszmélő ifjúban , nem tudni honnan, nem tudni mi által, nem tudni mi módon csíráznak, felledeznek és kivirágoznak ? Azt vélitek-e inkább, hogy a’ lélek, midőn örök kútfejét elhagyván, a’ romlékony testtel párosúl, magával együtt készen hozza mindazt, mit később az érzékek után új meg új, és különböző alakokban fejt ki, és mutat fel ? ’S ama’ titkos, magyarázhatatlan állapot nem egyéb-e a’ lélek’ ismeretlen munkájánál, mi szerint az érzékeket a’ magával hozott örök ideák’ visszatükrözésére lassanként alkalmatosakká formálja ? Még tisztulásán az üveg; még csak imitt amott, egyes sugárokat ver vissza ; össze nem folyó , meghatározott alakká nem egyesülő vonásokat tesz láthatókká; érezzük a’ hatást, szemléljük az egymás után megjelenő vonásokat; és nem tudjuk mind ezen belső jelenések mik? és miként tűnnek fel? Vagy talán a’ test, mint az anyaföld, a’ tenyészet’ magvait magában hordozván, mind ezeket saját természete által, forrás’, elválás’, és egyesülés útán cselekszi? ’S e’ szerént az az egész titok az emberben nem egyéb, mint a’ mi tavaszkor az egész természettel történik? Eljön a’ kikelet, ’s minden nedv megmozdul ; minden mag változásba jön; mindenféle egyetemi pezsgés, fakadás, alakról alakra törekedés kezdődik. Ott áll a’ kerti bokor mintegy élet nélkül; de az óra megjelenik, ’s láthatlan munkálatnál fogva rügyet hoz, majd levelekkel zöldül be, most parányi bimbók jelennek meg, honnan végre a’ pirosló rózsa balzamillatu kelyhével nyílik ki. Mind ezt mi okozza: úgy mondjátok a’ vízzé sürűdött jég, mi a’ föld’ létein keresztül dolgozza magát, ’s a’ tavasz’ langya által segítve a’ bokor’ gyökerein felirat ’s ágaiban elterjed; így érkezik meg az emberi test’ tavasza is ; a’ forrásba indult nedv minden ideget rezgésbe hoz ; az érzékek gyors haladással fejlenek ki,’s magokkal egyarányban fejtik ki az érzelmeket, ’s érzelmek által a’ képzeteket és gondolatokat, mint a’ test’ mindenkori állapotának szükséges következéseit. De testi anyag’ forrásba jöttéből hogyan származik szellemi következmény ? Mert mondhatjátok-e testinek az érzelmet, melly gyorsan keresztülfutó, pillantatnyi éleményt nem keres; melly jelentől a’ jövőig, végestől a’ végetlenig küzd; melly egészvilágot ölelne magához ; melly földet és eget hevülő bámulattal tekint, ’s tudományért epedve kérdez meg; melly az értelmi hidegségnek lángot kölcsönöz, a’ megszokott jeleneteken elmélyed, a’ mindennapi alakokon fölül emelkedik, ’s nagyobb és nemesi, jobb és szebb után indul, míg végre a’ mennyei szépség’ ideáját előteremti? ’S e’ küzdés, emelkedés és fellengés csupán érzéki, csupán tenyészeti erők’ munkája volna-e ? Ez az érzés’és tudnivágyás’ összeolvadása , ez a’magából kifelé határtalan terjedésre törekvés, a’ legfelsőbb tökélet’, a’ legmagasb szépség’ e’ lépcsőnként fejfedező képzete, testiségtől jöhetnek-e? ’S ha jöhetnek, miként? Úgy-e, mint virágkehelyből a’ testetlen illat ? Úgy- e mint a kolhárfa’ kúráiról, esti szél’ rezzentése után, a’ tündérénekhez hasonlító hang ? Megvallom, én a’ ti bölcseségtekben járatlan vagyok! És azért állottam-e fel, hogy azt, a’ mi titoktele álomként szállongott körűlém , a’ mit éreztem, de érteni nem tudtam , ’s a’ mi most is, az élet’ delén, lelkem’ egébe csak költői képeket varázsol, úgy fejtsem ki rendben, világosan, és hidegen, mint az algebrai rejtélyes feladást ? Engem az emlékezet vonz szellemkarral magához, ’s szelid alakjain andalogva szólaltám meg, hogy tudjátok: ki volt Ő, ki akkoron a’ forrás’ és fejlődés’ napjaiban, alkonyból felderülő gondolatként, égi tisztaságban tűnt fel a’ küzdőnek, ’s azóta öröklényű csillagként sugárzott előtte; tévelygéseiben vezérlőleg, fáradalmaiban enyhítőleg, veszteségeiben vígasztalólag tekintvén reá. Jaj annak, kinek kebelét az anyatermészet sok erő’ magvaival hintette be, ha a’ fontos pillantatban vagy elhagyatva, mint parlagon maradt föld, elvadul; vagy csaló képek után indulva, mint bolygó tüzet követő vándor, örökre eltéved ! Egy fő, egy általányos szenvedelem hozza a’ sokáig szendergett erőket mozgásba; az uralkodik a’ homály felett, míg a’ titkos küzdés névtelen sejdítések és vágyak közt folyton foly; az emeli fel a’ fátyolt, midőn szív és lélek lépcsőnként eszméletre jőnek, bizonytalan hánykódások után irányt és czélt veendők; az vezet fel a’ pályára, vagy zárja be előtted a’ pályát, a’ szerint, a’mint befolyását jó vagy bal csillag alatt fogadtad; és annak neve: szerelem! Ismeritek-e e’ szót? vagy inkább tudja