Athenaeum, 1839/1. félév
1839-05-30 / 43. szám
709 710 gyűlésen könnyíttettek a’ jobbágynak, ’s némi kedvezést is nyert azon rendelményben (art. 36.), mellynél fogva az uraknak jobbágyaik’ borát erőszakosan elvenni, bár áráért is, megtiltatott; ’s a’ bormérés — azon helyeken , hol bor nem terem, sz. Mihály’ napjától karácsonig; azokon pedig, hol az saját határukban terem, sz. Mihálytól sz. György’ napjáig— a’ jobbágyoknak is megengedtetett. Hogy ezen 1550-ki rendelmény által sem helyeztetett be a’ pórság kellő szabadságába, bizonyítják a’ királynak eziránt az 1552-ben szinte Pozsonyban összegyűlt rendekhez harmadszor is intézett atyai sürgetései, sőt megvallják magok a’ rendek is, illyképen határozván a’ 8-dik czikkelyben . Ámbár igyekeztek az ország’ rendei, hogy visszaadván a’ jobbágyoknak költözési szabadságukat, e’ részben is inkább megnyerjék az isten’ ’s a’ kir. fölség’ tetszését; de küszöbön lévén a’ hadbaszállás ’s az erre szükséges készületek, ezúttal e’ tárgyban semmi sem rendeltethetik, a’ következő gyűlésre halasztván, hogy a’ jobbágyok költözési jogukba, olly módon, melly isten ’s az ő igazsága szerint lenni látszandik, visszahelyeztessenek. A’ következő évben tartott gyűlésben azonban az ígéret ismét csak ígéret maradt, a’ legközelebbi gyűlésen valósíttatandó. Egyedül annyiban könnyittetett meg a’ jobbágy’ költözése, hogy az eddig kivántatott, panasza’ igazságát bizonyító, hat tanú helyett elégnek ítéltetett, ha a’ szolgabiró ’s egy esküdt előtt ügye’ igazságát saját- és két jobbágytársa’ esküjével tanúsítandja. Robotja pedig az eddigi ötvenkét napról negyvenre szállíttatott le. A’ legközelebbi 1554diki gyűlésen a’ tavali ígéret ellen e’ tárgy meg sem pendíttetett, annyi azonban rendeltetett a’ jobbágyok’ javára, hogy a’ határszéli munkát ne ingyen, mint eddig, hanem illő bérért tegyék ’s munkára veréssel baromként ne hajtassanak (art. 8. 9.). — Az 1555-diki gyűlésen ismét elmellöztetvén e’tárgy, végre 1556- ban került szőnyegre, midőn a’ rendek a’ királytól ismét sürgettetvén, a’ költözési szabadságot azon állapotban ’s föltételek alatt, mint 1514. előtt volt, a’ jobbágyoknak viszszaadák (art. 27—32.). Ennyi ígéretek ’s alkotott törvények után méltán reménythető volt, hogy a’ háborúk és a’ török szinte mint honi martalóczok’ pusztításai által sanyargatott jobbágyság e’ részben legalább némi írt bizand sok és mély sebeire, szabad költözési jogában meg nem gátoltatván. De ki hinné, hogy még e’ remény is hiú volt, ha maga törvénykönyvünk nem bizonyítaná! Az 1566-ks 26- dik czikk így hangzik: „Intéz cs. felsége lut alattvalóit a’ jobbágyság’ mód felett súlyos helyzetének, mellyel eddig nyomaték, megkönnyítésére“ (de alleviandis nimiis colonorum oppressionibus, quibus hactenus affecti essent). A’ következő pedig emígy szól: „’S mivel mondatik, hogy az urak’ és nemesek’ nagyobb része ( per osque dominorum partter ac nobilium) a’ jobbágyok’ költözéséről a’ múlt években alkotott törvényeket meg nem tartja, sőt azokat minden módon megsérteni szokta, könyörögnek az ország’ karai és rendes , cs. kir. fölsége’ gondoskodásáért, hogy azok mindenkitől megtartassanak-------.“ Ez ugyan dicséretére válik törvényhozásunknak, hogy azonban e’ rendeletének sem volt mindenütt kellő ereje, bizonyítani látszik csak az is, hogy ezután is számos jobbágy futott át Osztrák- és Morvaországba, minek egyik oka kétségkívül az volt, hogy az itthoni zaklatások ellen sem a’ szabad költözés’ jogában, mit nem kevés földbirtokosok sikeresen megnehezíteni tudtak, sem egyéb intézményekben védelmet és biztosítást nem találtak. Sőt nem csak egyesek, egész vármegyék is ellene szegültek a’ jobbágyok’ ezen jogának, melly visszaélés ellen aztán a’ törvényhozás sem védte előbbi rendelményeit, azt végezvén az 1608-diki 13-dik czikkben, hogy „miután a’ jobbágyok’ szabad költözése’ tárgyában sok visszaélések szoknának történni, azon vármegyék, mellyek a’ szabad költözés’ gyakorlatában volnának, abban ezután is megmaradjanak; azon vármegyéknek pedig, mellyek a’ pórság’ ezen jogát megismerni ’s gyakoroltatni nem akarnák, szabadságokban álljon külön rendelményeket alkotni a’ pórság’ költözése iránt.“ ’S így maradt ez egy egész századon át, míg ti. az 1715- diki 101-dik és 1723-ki 60 és 61-dik törvényczikkelyek által a’ parasztság’ joga bővebben kifejtetett ’s leginkább az urávali szerződésre alapíttatván , gyakorlatba hozatott. ’S eddig, úgy hiszem, eléggé bebizonyíttatott azon állítás: „Hogy a’pórság majdnem egy századon át földéhez volt karmával együtt