Athenaeum, 1840/2. félév

1840-11-26 / 43. szám

677 vében a’ független mult: ich haberesellen, ich habe ge gessen (láttam, ettem) hoszabb lévén , mintsem kellemesen bánhatnék vele, szívesen mondja: ich sah, ich ass (láték,evém) ott is, hol más időt kívánna az értelem. Mi hasonló szabadsággal élünk a’ láték vala idő alakkal láttam volna helyett. Láték, evém, ne álljon soha nálunk láttam, ettem helyett, ’s mit a’ német az imperfectumnak tulajdonít, hagyjuk mi azt helyesen a’ perfectumnak, azaz a’ függsetlen múltnak. A’régmúltat és független múltat jól lehet megkülönböztetni. Ez egyenesen kimondja, hogy valami elmúlt, amaz pedig, hogy előbb múlt el, mint más elmúlt körülmény. P. o. vagyonát, mit neje után kapott vala, egy éjszaka mind eljátszotta, ’s még is, midőn nejéhez visszatért, úgy tudá rész kedvét eltitkolni, hogy az legkisebbet sem gyanítható. Itt, eljátszotta, visszatért független múltak; kapott vala régmúlt, mert előbb mult el, mint az eljátszotta; tudá eltitkolni, ’s gyanítható egyidejű múltak a’ visszatért múlttal. (Egy különösséget el nem hagyhatok. Eleinte így akartam írni: „hogy az legkisebbet sem gyaníta“, de a’fülnek jobban tetszett gyanít vala. Miért ? a’ numeriséit, ’s tán az szülte a’ valával összetett jelen időt az egyidejű helyett, mert ám gyaníthata ellen nincs kifogása a’ fülnek, mivel szint olly numerusé, mint gyanít vala. A’ föltételezett időalakokról nem szólok, mert csak az egyidejű múlt iránt akartam beszélni , ’s mert ha ezekről is értekezném, az igehatározók és kötszók’ szórűzési törvényeit kellene magyaráznom, mit, nyíltan megvallom, nem tudok ’s mégha tudnám is, nem ide hanem rendszeres munkába tartoznék. Különben is a’ b) és is alatt elősorolt időalakok’ értelmében és használásában kézzel fogható setétség van még, igazi „embarras de richesse.“ Mi itta falvi. (Folytattatok) Végszavam a' dráma' ellenségeihez. Nem minden aggodalom nélkül tekintve a’ pesti színház’ jövőjébe, mi fölött annyi vihar zúga már el,’s melly annyi tusák’térhelye volt, a’ nemzet’ törvényhozó képviseletének szellemében némelly nézeteket bocsátok közre a’ Társalkodóban , országos színházunk’ műtervezetéhez, melly alkalommal szólásra hivám föl tárgyismeröbbjeinket, hogy az ügy ne csupán magánykörökben , ebéd- és casinotermekben, hanem a’ nyilvánosságnak legtágabb mezején, józanon ’s elfogulatlanul lenne megvitatva, ’s kifejtve. Erre csak hamar bizonyos Folvnus János, majd Dunaközy, majd Radnay urak léptek elő, álarczosan ugyan, de még is sokkal kevesbbé burkoltan, hogysem azonnal rájok ne ismerheténk vala — tollaikról. Figyelemmel hallgatók végig ez operaszónokokat, ’s kérdezők magunktól mindeniknél: quid dignum tanto tulit hic promissor hiatu? ’s fájdalom, a’ feleletlen : semmit, és ismét semmit egyebet, mint némi ismeretet az emberi vesékről, ’s azon tanúlságot,hogy ők koránsem ama’ bajnokok, kikhez fölhívásom intézve volt, mert ezt bebizonyíták; mivel nem emlékezik a’ krónika, hogy valaha bármely vakmerész tollhősnek sikerült volna pusztán tagadó, odavetett mondatokkal epés gúnyvillámokkal elveket, ok súlyos nézeteket szertezúzhatni, habár egy Aristoteles kölcsönözte volna is melléjük tekintetét. Azért rendületlenül állanak még mindig kérdéses nézeteim is, bár azokat igénytelenül bocsátom útnak , azaz módosíthatásukat nem zártam ki, de meggyőződésemet nyilváníták. Előre tudtuk, hogy ha majdan országszerte ki fogjuk kiáltani a’ drámaelvnek egyedül törvényes voltát’s azt, hogy „az operaelvnek még most is túlnyomóságot akarni szerezni a’ közvéleményben, nem egyéb pártütésnél az illető törvények’ elve és fogalma ellen“, hogy mondom, e’ szavakra támadni fognak Folinusok, ’s több effélék, kik nem fognak tartózkodni a’ pártütési szerepeket azonnal magokévá tenni, de természetesen, csak álnév alatt, hogy képük’ színét ne láthassuk. Sejdítök azt is, hogy a’ megrendített elvek és érdekek nagy robajjal törnek, majd elé,’s egy tengerhullámoktól nyeldesettnek kétségbeesését reproducálandják; de hasztalan, nem segíthetünk. A’ jogtalanságnak, bár mi későn is, egyszer csak eljövend végórája , ’s e’ gondolattal tanácsosi hült vérrel megbarátkozni , mint majd véletlenül bukni le a’ bitorlóit magasból. Mi fog történni országosan ez ügyben, nem tudhatni, de annyi bizonyos,hogy én, drámaembere, az operaelvvel sorsot láttatlanban sem cserélnék. Fentisztelt urak’ operaszónoklatát tehát — kik midőn a’ szenvedélyesség, önzés, 43.