Athenaeum, 1840/2. félév
1840-12-03 / 45. szám
zán szólván , elegyes kormány (olly értelemben, mint e’ szót veszik) nincsen, mivel végre minden társaságban találunk olly cselekvési elvet, melly a’ többin maga uralkodik. A’ múlt századbeli Anglia, mellyel különösen az efféle kormányok’ példája gyanánt kötünk fel, lényegesen aristocrata status volt, bár kebelében a’ democratiának nagy elemei találkoztak legyen is; mert ott törvények és erkölcsök úgy voltak megalapítva , hogy végre is az aristocratiának kellett mindig uralkodni, ’s az ügyeket tetszése szerint igazgatni. A’ tévelygés onnét ered,, mivel az emberek a' nagyok’ érdekeit a’ népével mindig összeül körzésben lenni látván, csak a’ harczot nézték, a’ helyett, hogy e’ harcz’ eredményére, mi a’ fő pont, figyelemmel lettek volna. Midőn valamelly társaság arra jut, hogy valóban elegy kormánya, vagy is olly kormánya van, melly ellenkező elvekre egyaránt oszlik el, az forradalomba keveredni, vagy felbomlani készül. Azért is én ezt tartom, mindig szükség valahová helyezni egy olly társasági hatalmat, melly a’ többinek fölötte legyen; hanem, úgy hiszem, a’ szabadság veszélyeztetve van, hahogy e’ hatalom maga előtt semmi olly korlátot nem lát, melly mentében feltarthatná, vagy neki magamérséklésre időt juttathatna. Nekem a’ mindenhatóság már magában rossz és ártalmas dolognak tetszik. Gyakorlatát bármelly emberi erőn fölül lenni vélem, és csak istent látom ollyannak, ki ártalom nélkül mindenható lehet, minthogy az ő bölcsesége’s igazsága mindig egyenlő mértéket tart hatalmával. Innét nincs a’ föld’ kerekségén olly tiszteletes, vagy olly szent joggal felruházott hatalom, mellynek én az ellenőrség nélküli munkálást ’s korlátlan uralkodást megengedni kész lennék. Midőn tehát mindent tehetés’ jogát látok adatni bármelly hatalomnak, legyen az nép, avvagy király, democratia , vagy aristocratia, ’s gyakoroltassák az akár monarchiában, akár respublikában, azt fogom mondani: „Itt a’ zsarnokság’ csirája rejtezik, ’s én más törvények alá megyek élni.“ Én az olly szerkezetű kormányban, mint az Egyesült-státusoké, nem—mint Európában sokan tartják — annak gyengeségét, hanem épen ellenállhatatlan erejét kárhoztatom leginkább. És mi nekem Amerikában legkevésbbé tetszik, nem az ott uralkodó túlzó szabadság, hanem azon kevés biztosíték, mit a’ zsarnokság ellen találhatni. Ha az ember, vagy felekezet méltatlanságot szenved az Egyesült-státusokban, mondjátok meg, kihez folyamodjék? A’ közvéleménybe? hisz’ a’ többséget ez képezi; a’ törvényhozó testhez? úgy de ez a’többséget képviseli’s annak vakon engedelmeskedik ; a’ végrehajtó hatalomhoz? ez a’többség által neveztetik’s annak néma eszközéül szolgál; a’ köz erőszakhoz ? de a’ köz erőszak nem egyéb, mint a’ fegyverbe öltözött többség; az esküttszékhez? az esküttszék az itélethozás’ jogával felruházott többség; magok a’ bírák , némelly statusokban a’többség által választatnak. Bármelly igazságtalan, vagy oktalan legyen is tehát a’ benneteket sértő rendszabály, szükség magatokat annak alá vetnetek. Képzeljetek ellenben egy olly törvényhozó testet, melly úgy van alkotva, hogy a’ többséget képviseli , a’ nélkül, hogy szenvedélyeinek szükségkép’ rabszolgája legyen; egy végrehajtó hatalmat, melly saját erejével birjon; egy minden más hatalomtól független bírói hatóságot, ekkor is demokrata kormánytok lesz, de itt többé zsarnokság nem fenyeget benneteket. Nem mondom, mintha jelenleg Amerikában gyakori divatban volna a’ zsarnokság; csak azt mondom, hogy ellene semmi biztosíték nincsen; és hogy ott a’ kormány’ szelídségének okait inkább a’ körülmények ’s erkölcsökben, mintsem a’ törvényekben kell keresni. Fábián* Rhapsodia k. V. IV és e.) 8. Nem csak a’ költői nyelv más mint a’ prosa, hanem mindkettő saját nemeket is foglal magában. De mintha a’ kötött beszéd’ nemeit akár ösztön akár ízlés után jobban fognék fel mint a’ prosáét: itt több hiba esik mint amott. Kinek jutna eszébe népdalt a’ „Cserhalom“ fényes, néha dagályos nótáján énekelni? A’ helytelen költői nyelvet határozottan vetjük viszsza, midőn a’ prosa, bármi nyomoré legyen, eldöczög háborútlanúl, ’s alig van, ki megszólja. Honnan ez? Azt gondolom, az emberi mivelődés’járása felel reá, melly elsőbben, ha néhány szóval ki lehet fejezni, az ösztönt és a’ természet’ emlőit feledtető szokás’ igájából kiszakaszt-