Athenaeum, 1841/1. félév
1841-02-25 / 24. szám
372 heted hét országába, az angyali kar’ operazenéjét és énekét hallani, ’s kéjelegni a’ hurik’ örök ingertt ölében; míg a’ műveltebb osztály, nem lépve túl az élet’ korlátain, költészetben találja föl a’ szép gondolatok’ és tettek’, ’s a’ legszentebb érzelmek’ halhatlanító elúziumát, hol egy vigasztaló genius, kifogyhatlan bőségcsápjából , az üdvek’ üdvét, a’ humanitás’ legszelídebb virágait,’s a’megnyugtatás’ búszenderítő balzamát ömledezteti. — És ki létünk’ sötét hideg mauzóleumában egy bizonytalan fényt, öröklángú perzsatűzként látsz világítani, ’s érzesz hevíteni, — döbbenj meg szivedben, de ne borulj a’ szelleműid földre, hanem inkább emelkedjél föl a’ lelkesülés’ szárnyain ’s mondd ihletett kebelből: „Ez a’ világ’ szelleme , az isteni költészet!“ II. Korunkban a’ költészet piperetűkör a’ divatos emberiség’ számára, mellynek egy részében, fájdalom , nem azt látjuk , hogy minek vagyunk, hanem hogy minőknek kellene lennünk. Más volt a’ tettek’ viharai közt, ’s a’ vallás’ tavaszi derűje alatt, nagy és szép érzelmekre edzett, nálunknál sokkal költőibb hellen, ki minden verssorban olympiát, honát és önmagát érzé illetve. A’ görög idealizálás , valódi istenítés, ’s apotheosisok viszont nem egyéb mint emberítés , ’s ezt mi nem tehetjük. A’ mi anti-hellen világunk, vallásos és politicai állásánál fogva, nem egyedül a’ költészetben, hanem minden egyébben egészen más irányt vett, jóval különbözőt a’ hellénétől, úgy látszik roszabbat, betegesebbet. Nálunk a’ személyével előre tolakodó költő , többnyire metaphysicai szellemiség’ nyialmsába rejtegeti a’ valót, ’s a’ nép vagy nem érti magasztas — gyakran igen dagályos szózatit, vagy ha értené is, nem fogadja rokon hévvel. — A’ görög nemzet’ legszebb életfolyamai, Homer’ énekforrásából fakadoztak. Pyndar’ szárnyaltát, Anacreon’ édelgésit, ’s a’ dylhirambok’ fenlángolását, archon és földmivelő egyértelemmel kiséré, mert dús és szegény hódolva imádta a’ Múzsák’ isteni hatalmát. Nekünk nincs Heliconunk , nincs Pympiánk, melly a’ költőt magasra emelné, ’s lelkesítené; nincs nyilvános olympi versenyünk, hol a’ költő ihletett lelke’ villámait a’ nép’ kebleire szórhatná. A’ mi költőink röpülő Pegasus helyett sánta, kifáradt gebén lovaglanak, melly mindig csak ablak után nyerít, ’s e’ fölött a’ nép még ki is neveti jó szándékokat, sőt gyakran sárral is megdobálja őket. Homer’ énekei ivadékról ivadékra szálltak át, a’ fejdelmek’ hadvezérek’, fő papok’, polgárok’ és cselédek’ ajkain. Az utánzó Virgil már nem osztozék e’ szerencsében. Ossián, a’ derék bárd, ’s a’Niebelungen’jeles költői , nagy, de nem igen tartós hatást gyakoroltak népeikre. Azonban csodálni lehet, hogy az olasz nép’ ajkairól, ’s főleg a’ velenczei sajkások’ barcarellájából Tasso’ hősénekeit hallod viszhangzani. De már Milton’Elvesztett Édene , a’ félsziget’ ködén és gőzén nem tudott felülemelkedni. Voltaire’ Henriadeja helyett inkább éneklik a’ marseillaiset. Klopstock’ Messiadejából keresztény türelemmel szoktunk néhány ismeretlen ó német szót kijegyezgetni. Wieland’ Oberonját csak színpadra áttéve szeretik sípolni. Ha Vörösmartynk egy évezreddel korábban születik mint hőskölteményei, ’s ha magyarok’ istenétől nyert lantjával a’ hétvezér’ nyomait kiséri, úgy talán homeri irányt ad vala népének , ’s mi most párduczos Árpád’ diadalmi ütközeteit , ’s Hajna’ tündérálmait valami romaszerü egészen magyar fővárosban, keleti szabású nemzeti ruhába öltözve , ősi billikomok közt, a’ lelkesülés’ legnemesebb füzével hallanánk; míg most völgyben guggoló czelláinkban , sem fegyvert, sem napvilágot nem látva, Zalán’ futását, Trattner Károlyi’ műhelyében készült négyszegű kis koporsóba temetve, műveit és békés polgárhoz illőleg, hosentrageresplundrában, homeopathiai lapdacskák, vagy egy palaczk priesnitzi víz mellett, mint valami imádságot csendesen olvasgatjuk , és a’ hexameteres könyvet komoly egykedvűséggel csukjuk be, a’ nélkül, hogy az átbetűzgetés után valami különös ösztönt éreznénk magunkban katonának felcsapni, vagy ha arra kerülne a’ dolog, nemes lélek- és testtel insurgálni. — Mind hiában, nem-hősi, nem-lelkes és tettleges, ’s nem-eposi korban kevés hatása van az eposnak, sőt alig lehet tökéletes hőskölteményt írni, valamint nem drámai, s mégis tragicus korunkban , régi tárgyú, ’s főleg hősi szomorújátékot szerkeszteni egy a’ legnehezebb feladatok közöl; de mégis könnyebb mint eposz; mert drámában nem annyira a’ kor’, mint az ember’ változatlan jellemét festjük. A’ mi bukfenczező korunk ’s torzalakú harlequin embereink legjobb tárgyul szolgálnak vígjátékra, bohózatra, éneklő drámára, vagy ha úgy tetszik, operára, ’s az ész nélkül szökellő baletti szilajkodásra. vichot Imre■ (Vége következik.)