Athenaeum, 1841/1. félév
1841-01-26 / 11. szám
Görög elmenni’ fordítása jelenleg kettős irányban hathat: megismertetvén velünk a’ hellén szellemet, leveszi az érdektelenség’ hályogát, ’s a’ magyar irodalom’ alapját öregbíti. Hogy új divatot vegyünk, a’ kalmár elünkbe rakja; hogy a’ görög miveltség érdekeljen, azt látnunk kell. Azonban sok vevőre ne számoljon , ki azt nekünk mutatja, ’s méltánylást, dicséretet vagy épen jutalmat se várjon. Jó reménység’ fejében tegye azt, bízva a’ szellemben , bízva a’ jó és szép’ hatalmában. De mint ki reményivé szántja ’s veti be földjét, parányit se mulaszszon el, mi dolgozatának becsét nagyobbithatja, mert nemzetének dolgozik, ’s nem lehet a’ nemzet olly közönös, olly hideg, hogy restelje javai közé fölvenni a’ kínált gyöngyöket. A’ m. t. társaság hellen classicusok’ magyar fordításai ’ kiadását Guzmics Izidor által fordított Sophocles' Odipus királyával, és Euripides' Iphigeniájával Aulisban kezdte meg, mintha legelején a’ virágok’szebbjeit tűzné füzérbe. A’ nemzet’ figyelmére már magában a’ hellen classicusok' fordításai’ kiadása méltó, mi eddig ritkán, ’s mondhatni a’ fordítók’ izzadásától elborítottan jött világra, ezentúl külön külön helyről ide szivárogván, mintegy összeköttetésben — legalább a’ kiadó társaság által — fog közre lépni, ’s nem remélhetni, ha eddig a’ forrás egyes bugyogásai szembe nem tűntek, a’ szakadatlanul hempelygő patakosa végre magára vonja a’ figyelmet. Annál inkább megérdemli ezt a’ fordítások’ ezen első kötete, hogy Sophocles és Euripidesnek adja azon műveit , mellyek a’ tudósok és műismerök szerint a’ két nagy művész’ jelesbik darabjai. ’S én, hiszem, bármi követelése legyen is valakinek fordított könyvtől, ’s bár mennyire maradjon is a’ jelen fordítás hátrább a’ kielégítésnél, ezt mégis gyönyör és tanulság nélkül senki nem fogja letenni . Sophoclest és Euripidest, bár ködben, meg fogja ismerni, ama’ ködöt pedig a’ legjobb fordítás sem derítheti tiszta napfényre. Minél olajthatóbb , az olvasó közönség legyen kímélő fordított munkák iránt, annál szorosabb kötelessége fordítónak, a’ lehető tökélyt tűzni ki czélul, ’s hogy azt elérje, szorgalmat ’s időt nem sajnálni. Mert csak helyes fordítások lehetnek kedvesek. Erre leginkább kívánom, hogy a’fordítás szép legyen. Minden , bármi nemű munkának a’ szép előadás nagy részét teszi tökélyének , művészi munkának pedig az legnagyobbat. Ezért jobban szeretek szabad mint lüt fordítást, ha amaz szép, ez darabos , kemény; ’s inkább akarnám, mint Pope, fordítani Homerost, ’s nemzetemet ha nem igazi, de szép Illással megajándékozni, mint a’ leghívebb fordítást adni, melly olvashatatlan. De a’ szép fordítás adja az írónak szellemét ’s a’ műnek jellemét is vissza; ez annak második tulajdona, magában nagyobb mint amaz, de nem elsői!). A’ fordítás’ hűségét leginkább ebben találom, ’s a’ melly fordítás szép, ’s az eredeti jellemét magán viseli, az engem tökéletesen kielégít. Csak harmadik helyen áll a’ szóbeli hűség, ’s a’ ki emezt is az előbbi két kivántatossággal összekötheti , az a’ fordításnak non plus ultráját adja. Guzmics’ fordítása bemeszelt góth egyház, mellynek ablakaiban a’ színezett üvegek megmaradtak. Az építész’ gondolatját kitismerheted rajta, de a’meszelés boszont. A’ fordító mindenik darabhoz függeléket csatolt, mellyben előbb a’ költőről, annak érdemeiről szól, azután bővebben a’ műről, így Sophocles és Euripides egymáskozi viszonyát is megemlíti, hogy amaz ,,a’ hellen dramaturgiának nem alapitója — ez Aeschylos — de legszerencsésebb rendezője ’s intézője, örök időkre határozója volt“ , ez pedig „szépitöje“. Euripides Aeschylos’ darabos és Sophocles’ komoly ösvényét virágokkal hinté be. Ő a’ philosophiát, az egyszerű, tiszta, valódilag emberi speratesit, és az ékesszólást vivé át a’ műszínbe, ’s valódi életiskolájává alakította azt. Különösen Ödipus király’ harmadik színében — igy nevezi ford, a’ szomorjáték’ felvonásait, szakaszait — felhordja a’ criticusok’ véleményeit, kik Sophoclest a’ tárgyra nézve gáncsolták vagy védték. Voltaire-nek igaza lehet, még inkább a’ nagy Aristotelesnek, és csupán azt jegyzem meg az olvasó’ kedvéért: Sophocles mondát, mythost, vett színműve’ tárgyául , ’s jól tudja , hogy azon közönség, melly művét látandó vala, ismeri a’mondát, ’s valószínűtlenségen , miilyen van minden mondában, melly nem annyira jellemet, mint igazságot szemléletest, fen nem fog akadni. Ez kimenti Sophoclest kora előtt, de a’műnézével is az előadás feledteti a’ tárgy’ hiányait , vagy ki ezeket veszi észre, a’ költészetet szalasztotta el. Helyesírásra nézve, a’ fordító a’ most lábra kapót követi; én bírálatomban nem tartottam .