Athenaeum, 1841/2. félév

1841-09-19 / 35. szám

BC ÖTÖDIK ÉV. második félév. Pest. September’ 19. 1841. 35. szám­. Tartalom: Embernagyság (Ormós László) — A’ kép. Eredeti novella Sz.J.). — Táróra : A’ jelenkori írók’ hajlandósá­gai (— r—). — Magyar játékszíni krónika (Szelesletij. — Egyveleg (—r—). — Böngészet (Darády). Embernagyság. *) „Egy ember sem nagy komornokja előtt“ mond egy elmés franczia; — ’se’ mondat több mint játék, e’ mondat igazság. Következménye­ket húzhatni ebből, m­ellyekröl a’ franczia nem álmodott ; következményeket, mellyeknek tö­mérdek csoportját, csak ez egybe kívánjuk szo­­rítni : nincs egy nagy ember sem. Tegyük ön­magunkat a’mi nagy embereink’ kom­ornokjaivá, az az, tekintsük őket házi ’s családi köreikben, világ előtt mesterileg rejtegetett gyarlóságaik­kal ’s szenvedélyeikkel együtt : bizonynyal nem sokáig kell vizsgálódnunk, midőn az óriás, az üres báb, mellyet törpe viselt, összerogyik, és a’ férget saját természeti ’s való nagyságában szemlélteti velünk. Nagy embereknek magány­­életök ritkán jó figyelem alá, ’s ez nagy igazta­­lanság; mert itt ők nem a’ közönség’ láttára ’s épen azért csak úgy állanak, a’ mint vannak: titkolt lelki és testi félszegségeikben, cselé­deik által meglesel­ve, mellyért is csak itt vagy sehol sem lehet nagyságok fölött ítéletet mondani. Mi az embernagyság ? — szép költemény, alkalmas, hogy iskolai gyermekeket szorgalom­ra csalogasson; ábrándja a’ vak bálvány-imá­dásnak; dicséretpolcz az iskolában, a’ szégyen­­pad’ ellenében, az emberi hiúság’ kínzására e­­meltetve. Bizonynyal, ha egy igazán nagy em­bert találhatnánk valahol, önkényt ’s az embe­rek’ bolondságán boszankodva kellene annak fényszékéböl leszállván, a’ sokasághoz így szól­nia : „Én nem vagyok nálatok nagyobb.“ A’ nagyság’ érzelme tagadhatlanul szép érzelem lenne, ha nemcsak puszta képzemény volna. A’ dolgot tisztán kifejezve : a’ felmagasztalt, míg önhiedelme tart, szükségeskép mély fájdalma­kat érez, ha magas egyediségében szétnézvén, társ nélkül látja magát; ’s az alacsony fajzat­­nak, mellyhez ő is tartozik, de melly lábainál csúszong — megvetése édesen nem hathat reá. Miután pedig önértékét valója szerint megis­merte, akkor éreznie kell : mikép őt csak a’ nép’ butasága magasztalta légyen föl ’s gyötrő szorongásban élnie, elöfélelme miatt egy ese­ménykének, melly őt egész mindennapisága­ ’s parányiságában feltakarandja. Nagy csak a’ mindenség és a természet’ törvénye, melly fölöttünk uralkodik; ennek bó­­kol, ez alatt fekszik a’ nagyságba öltöztetett pygmaeus. Őt a’ történet fölragadja ’s megaláz­za, pehelylapdaként játszik vele, ’s ha égbe szállt vagy porban enyészett el, ezt a’ történet cselekvő. Az ember’ lénye ugyanaz marad, e­­melje bár őt fel szerencse ’s emberi balgaság, vagy hagyja feledékenység’ homályában tenge- 35 *) E­ czikk némi túlzástól nem ment, de mind a’ mel­lett figyelmet érdemel. A’ szer­k.

Next