Athenaeum, 1842/2. félév

1842-08-04 / 15. szám

115 jezetben a’ rajzmvészetek’ feladatáról szól *) ’s miután a’ szép’ rendszerét az academicusok’, romanticusok és Hirt’ nézeteit birálgatta ’s elvetette, Waagenről és Rumehrról pedig megjegyezte, hogy nézeteik — mellyeket azonban sz. elő nem ad — még nagyon újak ’s azért a’ művészek által illő tekintetbe nem vétettek, a’ művészet’ valódi feladatának tekinti az elevennek, a’ jellemesnek és a’ czélrányosnak anyagához alkalmazott előadását. ’S ezután taglalgatja az ezen értelmezésben felhozott fogalmakat, és vndokait majd mindig a’ művészeti históriában és a’ jobb mesterek’ remekeiben keresi, a’ mint általában munkájából a’ régi- ’s újabbkori művészek’ munkáinak szorgalmas stúdiuma tűnik ki. A’ második fejezetben a’ közönség’ művészi tapintatát és ítéletét vizsgálja szerző, ’s itt a’ művészetet igen helyesen a’ vallásból származtatja, második forrásául tekintvén a’ nemzetiséget, melly „még a’ vallásra is hat, ’s azt is módosítja“ (39. lap). Nézetünk szerint a’ vallás és nemzetiség’ eszméje régi időkben tökéletesen összeolvadt, mert ugyanazon isteneket imádni csaknem erősebb kötelék volt még, mint ugyanazon nyelven beszélni ’s az Olymp’ isteneinek közös tisztelete jobban tartotta fen a’ görög nemzet’ egységének eszméjét, mint a’ különböző dialectusokban kifejlett nyelv, sőt szerző’ felidézett állítása megfordítva is igaz marad , hogy t. i. a’ vallás a’ nemzetiséget is módosítja. — Ez azonban különbséget nem tesz, mert szerző megjegyzi, hogy korunkban a’ vallásosság szintúgy mint a’nemzetiség’érzete elhamvadott, ’s ebből magyarázza a’ művészek’ aljasodását ’s a’ népre való befolyásuknak megszűntét. „Korunkban a’ vallás csak kevés embert lelkesít, az indifferentismus napról napra elterjedett és a’ hideg ész eltörli (helyesebben letöri) a’ bölcsészet’ gyenge világát. Más részről a’ nemzetiségek általánosságban és felületességben csaknem egészen elsülyedtek, és ritkán találkozik nemzet, melly még az ősi szokásainak csak jobbjait is megtartotta volna“ (40. lap). — Miután szerző a’ franczia divatnak a’ művészetre ’s általában az Ízlésre nézve olly káros befolyását élénken lerajzolja ’s korunknak idegenkedését minden öneszmélés iránt kárhoztatja, azt következteti, hogy a’ mivelt közönség művészi ítélettel nem bír, hiszi azonban, hogy a’ nép, melly közelebb áll még a’ természethez, azzal még bírhat, hogy „eljő még talán az idő, mellyben a’ népnek más emberi jogokkal a’ művészeti élhetést visszaadja, melly csak olly emberi jog mint a’ szabad birtok“ (41. lap). Ezen apostrophe nézeteink szerint igazságtalan declamatio; a’ művészeti érdeletés soha el nem vétetett, sőt el sem vétethetett a’ néptől, hanem enmagam is hiszem, hogy az idő nincs távol, hol a’ művész inkább milliók mint százak’ számára fog dolgozni. Hogy most csak az úgynevezett mívek’ ízlését követik, ez nekik bűnül be nem számítható. Nemleges ellenszerül ezen izlés-hanyatlás ellen szerző javasolja, hogy „magunkat a’menynyire csak lehet elzárjuk a’különböző divatművek’ bábeli zavarral ható befolyások elől“ (43. lap) — igenleges ellenszerül pedig a’ régi művek’ stúdiumát ’s a’ természet’ megismerését. A’ harmadik fejezetben vizsgáltatik a’ régi német művészek’ művészeti nevelése, melly czéhbeli formákban szorosabb viszonyban kapcsolá a’ tanítványt a’ művészhez, azt alaposabb technicára tanitá, ’s alaposabban megismerteté mestere’ műgyakorlatában , kinek legnagyobb érdekébe feküdt tanítványából minél elébb segédet képezni. Elavulván azonban a’ czéhbeli formák, a’ művészeti nevelésnek ezen módja többé korunkban nem alkalmazható, annál kevésbbé, mivel a’ szülők competenseknek tartják magokat, hogy gyermekeiknek műnevelésébe is bele szóljanak, és hogy szerződ éses szavaival éljünk : „Száz eset közt kilenczven kilenczben kígyót békát kiáltanának az illyen mesterre , ki szeműknek bevégzett és elegáns munkával nem kedveskednék, kivált ha az ollyan munka arra való, hogy azt tisztelt nevök’ napján számos vendégek előtt mutogassák, hogy azok a’ kifejlődő kis lángeszecskének nagyot tapsoljanak (53. lap)“. A’ következő négy fejezetben a’ jelenkor’ műnevelésének eszközeit taglalgatja a’ szerő az academiákat, műegyesületeket, műutánzásokat és művészi utazásokat, mellyeknek czélszerűtlen elrendezését és gyakorlatát éles tollal festi. Mi nézeteit e’ részben tökéletesen helyeseljük; a’ theoria a’ művészetben is elélte az életet; művészeinknél a’ boncztan, a’ műacademiai szabályok, a’modellek’ használata, ’s a’ régi művek’ vonalainak másolása, midőn szellemüket fel nem fogják, szintolly keveset használ, mint az alexandriai költőknek Homér’ taglalása nem használt. Csak ha az életből merítünk, csak akkor alkothatunk művet, melly az életre hat. Temessék el holtak a’ halottakat! — Szerző illy szellemben a’ művészeknek különösen a’ nemzeti élet’ felfogását ajánlja figyelműkbe ’s a’ művészet’ történeteinek stúdiumát ’s csak a’ mestereknek tanácsolja a’ műutazásokat, nem a’ tanulóknak. Mit szerző a’ műegyesületekről ’s azoknak hatásáról mond, azt mindenkinek figyelmébe ajánljuk, kit a’ művészet érdekel, ezen fejezet a’ styl’ tekintetében is a’ munkának fénypontja. Kevésbbé vagyunk a’ nyolczadik fejezettel megelégedve, melly a’ jelenkornak a’ művészeti technicára vonatkozó néhány művészeti találmányaikat taglalgatja, mellyek a’ valódi művészi technicát inkább elörik, mint elősegítik. Sz. különösen bírálja az aczélmetszést (nem aczélmetszetet, a’ mint sz. írja, mert az aczéletszet az aczélmetszésnek eredménye) a’kőnyomást (nem kőmetszetet, mert a’ követ nem metszik, nem vésik , hanem szívatnak bele; atzen) a’ fekete modort , az üvegfestést és a’ daguerrotypet. Az aczélmetszésnél szerző határozottabb, jellemzőbb és egyszerűbb rajzolást kíván , mint a’ rézmetszésnél, mert — „az aczél szilárdabb anyag mint a’ réz“. Ezen következtetést nem értjük, épen mivel keményebb az anyag, azért nem használhatják a’ mű *) A’ szerző csak e’ helyen határozta meg közelebbről munkája’ tárgyát, más helyütt művészetről ’s művészeti nézetekről szól általánosan, mialatt mindig csak a rajzművészeteket érti.