Athenaeum, 1843/1. kötet

1843-03-01 / 4. füzet

S a’mint nincs hely, sem erőszak,sem idő, Szent frigyünk’ szép kötelét eltéphető: Nincs is ember, a’ ki olly két szívre lel, Melly egyezzen, mint egyet e’ két kebel. Minket egy sors’fondor kénye hányta vetett, Minket egy csillagnak fénye vezetett, Még szerelmet is egy lénynek áldozánk, Néked éltünk, érted égtünk, jó hazánk! Öh­, midőn a’két közember’ homlokát Néma bánat’ mély redői ránczolák : A’ ki látta, nem gondolta, jól tudom, Hogy keservünk téged gyászol, drága hon ! És ha néha jobb időkben a’ pohár Hatemetni köztünk kézről kézre járt: Ott is a’ hon’ éltetését zengte szánk, Ott is a’ hon’ megvetőit átkozánk. Messze vagy most, messze tőlem, jó barát! De ne nyomd el a’ reménynek szép szavát, Melly hitetve súgja, hogy megjő a’ kor, Mellyben ajkunk’ csókja ismét összeforr. ’S él az isten, ’s tudni fogja, hogyha él, Mit szenvedtem, ’s te bajtárs! mit szenvedél. Él az isten, a’ ki annyi bánatért Tán megadja akkor a’ várt pályabért. PETŐFI SÁNDOR: Alot­.a sírkövére. Könnyebbítse nehéz búját e’kő az anyának, Mintha szívésül esett volna le, síri jelűi. Rajta nekünk ’s nektek följegyzi az egyszerű írás: A’ legjobb testvért ’s gyermeket őrzi e’ hant. VACslOTT SÁNDOR.

Next