Athenaeum, 1843/1. kötet

1843-06-15 / 11. füzet

523 Engem is hogy csillogó reményem Biztatott csak, minek elbeszélnem? ’S hogy mióta járom e’ világot, Bolygó álbam száz tövisre hágott, __Ismerősök szép hazámba mennek; J ó anyámnak tölök mit izenjek? Szóljatok be, földiek, ha lészen Útazástok háza’ közelében. Mondjátok, hogy könnyeit ne öntse, Mert fiának kedvez a’ szerencse! ___ A h, ha tudná, milly nyomorban élek. Megrepedne a’ szive szegénynek! PETŐFI SÁNDOR. Az én szerelmem. Sokan csevegtek Szerelmeket, Szóálba öntve Érzelmüket. Sokan dicsérék A’ lány’ haját, A’ szemsugárt, a’ Kebel’ havát; Sokan leírták A’ termetet, Minél dicsőbb nem Teremtetett; ’S mind elsorolták A’ bájözönt Mi szívbe édes Malasztot önt: —

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék