Athenaeum, 1843/2. kötet
1843-11-15 / 9. füzet
Adománya mindössze is: E’ lantocska és a’ dal, Mit belőle búsan, vígan Érzelmid’ játéka csal. Hát ha így találna szólni Egy tündérvilági hang: „No’s, fiam, mi kell ? Jó kedvem íme mindent megadand.“ Mondaná, hogy: „Rád ruházom A’ bubáját, a’ varázst: Daljaid, mivé kívánod, Azzá testesülni lásd. Hogyha kell hír: minden hangod Egy borostyángally legyen, Míg Petrarca’ koszorúja Nem vet árnyat fürtiden. .... Hisz’ Petrarca és Petőfi Félig meddig már rokon; Annál inkább osztozhatnak A’ borostyánlombokon. — Hogyha kincs kell, mind meg annyi Gyöngygyé válik éneked, Mígnem gyöngygyel rakhatod ki Gombod’, sarkantyúszeged’!“ Mit felelnél mindezekre, Mit felelnél, jó fiú? Tudom én szíved’ bibéjét! Tudom, a’ szél honnan fú! Te bizony csak ezt felelnéd: „Szép a’ hír és jó a’ kincs; És hogy őket ne kívánnám, Abból ugyan semmi sincs.