Pauer Imre szerk.: Athenaeum 1902. 11. kötet (Budapest, 1902)
2. szám - Simon József Sándor, Dr.: Harc a magánvalóért. A nemtudatos, magánvaló és absolutum mibenléte és ismeretelméleti szerepe. Azonosságuknak philosophia-történeti igazolása II.
haecz a magánvalóért, 193 száz korona összegénél), a tudás formában pedig sorozati, váltakozó, successiv, subordinált, heteronom, vagyis az előbbinek épp az ellenkezője (mint az előttünk villámgyorsan tovagurított száz korona összegénél). Ennek a ténynek a tudata az a határ és korlát, amelybe az érzéklet minden alkalommal beleütközik. Ez a dolgoknak az a tőlünk és tudásunktól, szemléletünktől, ismeretünktől, lelkünktől annyira elütő, vagyis énünkkel szemben, mint e rajta kívül és túl álló s tőle teljesen független keménysége, merevsége, úgynevezett tömegszerűsége és anyagszerítsége. Míg másrészről az atomfeszültségeknek abban a képzett és tudati successiv, subordinált és heteronom sorozati lepörgetésében található meg a gondolatnak és fogalomnak az a lehelletszerű, könnyedén lebegő, lágy, fátyolozott, légies jelensége. Mert a természeti, azaz physikai világnak minden, még a legparányibb egyedisége is csakugyan valami áthatatlan, ellenálló s hogy úgy mondjuk, anyag- és tömegszerű. A gondolati, vagyis physikai összes jelenségek pedig szétfoszlók, ellebegők, úgyszólván lehellet- és árnyékszerűek. „Könnyen megférnek egymás mellett a gondolatok, de keményen szorítják egymást a térbeli tárgyak". A gondolt tengeren szépen fenn lebeg az elgondolt súlyos vas palota, de a valóságos tenger vizét hatalmasan kiszorítja maga alól a természetbeli. S a természetben még a legcsekélyebb atomfeszültség is valami életeleven és hatékony keménység. A gondolatban még a legterjedelmesebb testalak is valami holt és tehetetlen puhaság. Ott önmagában és minden másra nézve is örökké nyüzsgő, pezsgő alanyiasság minden; itt mind önmagában, mind a többi másra nézve csak alvó-nyugvó tárgyiasság. Az csupa reális valóság; ez merő illuzórius gondolatiság. A természet világának minden egyedi létalakja velünk szemben és ellenünk érvényesülő való lény ; a lélekben minden csak belénk olvadt s általunk módosítható, nem való gondolati kép. Az a világ szemben áll a tudatunkkal, tőle független s őt cselekvőleg módosítja. Ez merőben benne van a tudatunkban, tőle függ s szenvedőleg az ő megváltoztató hatása alatt áll. Ezenkívül a természet világának összes jelenségei egyenjogúak, egymással szemben mindig teljes egyediségekben érvényesülök, azaz koordinált viszonyban állók. Még a legparányibb vonalatomocska is épp úgy teljesen kifejti egyedi önfeszültségét és nyilvánítja öntérbeliségét, mint akár a legeslegnagyobb test-