Pauer Imre szerk.: Athenaeum 1902. 11. kötet (Budapest, 1902)
3. szám - Simon József Sándor, Dr.: Harc a magánvalóért. A nemtudatos, magánvaló és absolutum mibenléte és ismeretelméleti szerepe. Azonosságuknak philosophia-történeti igazolása III.
276 HARCZ A MAGÁNVALÓÉRT. monismus a legegyszerűbb atomnyilvánulással, atom-önmeghatározással kezdi, tehát azzal, amely még se nem érzet, se nem képzet, más szóval azzal, amely még se nem physikai, tömeg-és anyagszerű térbeliség, se nem psychikai lehellet- és árnyékszerű időbeliség, hanem érzet is, képzet is lehet bármely pillanatban. Érzetté, azaz külsővé lesz, ha simultán, koordinált és autonóm összegyüttességgé válik; képzetté, belsővé lesz pedig akkor, ha successiv, subordinált és heteronom együttességgé alakul. Egyedi létekben és valóságukban tehát monismust alkotnak a mi atomfeszültségeink; dualismust csakis tényközösségüknek és feszültség-együttességüknek ilyen vagy olyan formájában mutatnak. És most szinte halljuk az „ismerettani kriticismusnak" azt az ellenvetését, hogy ez az atomfeszültség „csak puszta subjectiv elvonás és hamis concretisálás". Szinte elvárjuk, hogy mikor keveri hát újra bele ez a philosophia a legegyszerűbb elemi tényszemléletbe, amely tehát éppen ezért se a subjectivségnek, se az objectivségnek tulajdonságait fel nem vehette, a subjectivnek és concret objectivnek dualismusát és ellenmondását. Szinte várjuk, hogy mikor is ruházza már fel azt a mindennemű feszültség-variatióra csakis a többiekkel való közös együttességében alkalmas egyedi, elemi atomfeszültséget is a közös együttességnek alaptulajdonságaival, t. i. a simultán, coordinált, autonóm és positív össztevékenységnek, mint concret valóságnak és megfordítva a successiv, subordinált, heteronom és negatív összműködésnek, mint abstract gondolatiságnak a sajátságaival. Vájjon csakugyan képtelen volna hát ez a kriticismus egy se nem csak physikai, se nem csak psychikai atomfeszültség-vonalnak elképzelésére ? Csakugyan meg volna hát győződve arról, hogy ha a külső létvalóságnak alapfogalma épp az együttesen és egyszerre érvényesülő, simultán, koordinált és autonóm tényközösségben rejlik, ezt a tényközösséget az egyetlenegy elemi atomfeszültségnek is szükségképen fel kell már tüntetnie ? Vagy szentül meg volna csakugyan győződve róla, hogy valamely összfeszültség-öössét, elemi alkotó feszültség-tényének állítása egyértelmű részünkről ezen közösségnek azzal a másik successiv, subordinált és heteronom, azaz lelki, gondolati, ismereti tevékenység formájával, ha a mi atomfeszültségeinket puszta subjectív elvonásnak és hamis concretizálásnak állítja ? Hát nem vagyunk-e mi sokkal következő-