Pauer Imre szerk.: Athenaeum 1911. 20. kötet (Budapest, 1911)
1. szám - Balla Antal: Hobbes és az újkori absolutizmus
HOBBES ÉS AZ ÚJKORI ABSOLUTISMUS. I. Bevezetés. Hobbes állam- és jogbölcsészeti rendszere egyik legönállóbb és a maga nemében legclassikusabb kifejezője annak az eszmeirányzatnak, mely megdöntötte a középkori scholasticismust, s az emberiség összes törekvéseinek, elsősorban a tudományos vizsgálódásnak teljesen új irányt adott. Az emberi szellem öntudatra ébredt, önmagában keresi a maga súlypontját, amint ezt Hegel a történetbölcseletében kifejtette. Az emberi gondolkodásnak az előbbi korszakéval merőben ellentétes iránya választja el az újkort a középkortól philosophiai és politikai történelemben egyaránt, s ennek az új irányzatnak hatása észrevehető az emberiség eszmei létének összes nyilvánulásain. Miután a scholasticismus, mely a theologiába akart fojtani minden tudományt, hajótörést szenvedett a hitnek észszerűsítésén, a többi tudományokkal egy időben a politika és jogbölcsészet is fölszabadultak az isteneszme befolyása alól. Az új szellem hatása következtében az államról és az ezzel kapcsolatos fogalmakról , a jogról és törvényekről való fölfogás nagy változáson ment keresztül e korszak kezdetén, s ez új eszmeirányzat befolyása alatt jöttek létre azok a nagy politikai és jogrendszerek, melyek kifejezői ez időszak politikai fölfogásának és küzdelmeinek és amelyek történészre nézve is legérdekesebb és legtanulságosabb forrásokul szolgálhatnak. E szóban lévő politikai rendszerek nemcsak a kor eszmevilágát fejezik, de nyomát találjuk bennük íróik azon törekvésének is, hogy az állam, a jog és törvények eredetének tudományos magyarázatát adják. Szóval ezek nem csupán iránymunkák. Hobbes volt az első, ki az új irányzat hatása alatt tudatos és a kiinduló gondolathoz következetes politikai rendszert alkotott. Ő a politikai tudományok fölszabadítója, a miért is őt méltán tekinthetjük e tudományok újkori megalapítójának. Hobbes philosophiájáról az eddigi bírálók vere- ATHENAEUM. I.