Dékány István, Prohászka Lajos szerk.: Athenaeum 1932. Új folyam 18. kötet (Budapest, 1932)
5-6. szám - Joó Tibor: - Philosophie der Literaturwissenschaft (Hrsg. Emil Ermatinger) Berlin, 1930. 478+ VII.
egyes művészetek helyzetét egymáshoz és az általános történethez illetve kultúrához, a periodizálás princípiumát, az irodalomtudományi megismerés elveit, a kutatás módszereit, az élmény és az esztétikum viszonyát, a tudományos objektivitás lehetőségének és feltételeinek nagy kérdését, a törvényszerűség problémáját és így tovább. Filozófiai egyöntetűségről tehát szó sem lehet. Nemcsak a részletekben, de általánosabb elvi kérdésekben sem. Csupán egy, de a legalapvetőbb pont az, amelyben mindnyájan megegyeznek: valamennyien a szellemtörténelmi szemlélet hívei. A műalkotást mindnyájan a szellem teremtő aktusaként fogják fel, lényegeként ezt az aktust ismerik el, ebből értenek meg minden problémát és tényt, s ennek következtében az irodalmat nem elszigetelten, hanem az élettel, a szellem életével eleven kapcsolatban látják. Ez a különösfajta vitatizmus vezet aztán arra, hogy ez a tudományos irányzat teljes mértékű megbecsülésben részesíti az empíria adatait, mint az élet töredékeit. Ennek a hangoztatása is végigvonul az egész könyvön. De nem áll meg e „pozitív" ténymegállapításoknál, hanem a matériát idealisztikusan értelmezi, jelentését fedi fel. Ez a szellemtörténelem lényege és ebben mind a tizenhárom szerző egyetért, így azután, ha a feleletek nem is mutatnak logikai egységet, de egységet mutatnak a problémák s végeredményében ez a könyv a legteljesebb mértékben alkalmas arra, hogy a modern irodalomtudomány problémarendszerével és megoldási kísérleteivel — de irodalmi áttekintések segítségével is — megismertessen, sőt még sokkal tágabb körbe is bevezessen. Mindenkinek, aki a szellemi tudományok iránt érdeklődik, a legpompásabb kalauz ez a könyv s e tudományok művelőjének gondolatkörét is kitűnően rendezi és kiegészíti. A másik kétely a cím körül merül fel. Helyes volt-e filozófiának nevezni ezt a munkát? Nem lett volna találóbb, ha csak metodikáról vagy problémákról szól a cím? Ha szigorúan keresztülvisszük a filozófia és az empirikus tudományok elvi elkülönítését, akkor nemcsak az érintett kérdések közül számos, hanem a tizenhárom értekezés közül is kettőhárom olyan, hogy joggal vethetjük fel a filozófiai jelleg kérdésességét. Így Sarnetzki egészen gyakorlati zárócikke, vagy a Nadleré, aki a stílus kérdéseit maga is az empíria körébe utalja. És az olvasó több-kevesebb ingadozás után mégis arra a végső benyomásra jut, hogy a cím nem jogosulatlan. Bármily távoli perifériákról indul is el egy-egy gondolatsor a könyv lapjain, iránya mindenütt filozófiai mélységekhez vezet s ezek a mélységek mindenütt a tárgyalás körébe is vonatnak. Valamikor a tudomány még elvi kérdésekben is tudatosan elzárta magát a filozófiai vonatkozásoktól, ma pedig, e mű tanúsága szerint is, minden problémának filozófiai magvát iparkodik kitapintani. Ha egykor az volt az elv, hogy minden tudomány annyiban tudomány, amennyiben matematika van benne, akkor ma a filozófiai elem mértéke után kérdezősködünk. Ez az „elfilozofálódási" folyamat azonban a veszedelemnek az árnyát sem idéz-