Prohászka Lajos szerk.: Athenaeum 1934. Új folyam 20. kötet (Budapest, 1934)
1-3. szám - Halasy-Nagy József: Madách bölcsessége
MADÁCH BÖLCSESÉGE. írta: HALASY-NAGY JÓZSEF, ülnöki megnyitó a M. Filozófiai Társaság 1934. május 22-én tartott közgyűlésén. Az utóbbi hónapokban a magyar géniusz egyik legtitokzatosabb alakja, Madách Imre írjjászületésének voltunk szemtanúi. A költő, aki valóban üstökös gyanánt, váratlanul jelent meg kortársai között, ma, halála után hetven esztendővel elevenebb, mint volt bármikor. A kortársak úgy néztek rá, mint a csodára: megbámulták, de nem értették, s hamarosan elfeledték. Nehézkes nyelvű drámája, Az ember tragédiája, sokkal zsúfoltabb és gondolatokban gazdagabb, semhogy könnyű szórakoztatásra alkalmas volna s így megjelenése után hamarosan irodalmunk ritkán olvasott klasszikus művei sorában foglalt helyet. Hogy a közönség mégsem feledte el egészen, annak oka, hogy akadt egy színi direktor, aki ügyes érzékkel színpadra vitte, s egy nagyhírű grafikusművész, aki a maga naturalisztikus modorában pompás illusztrációkat rajzolt hozzá. A gondolat mélysége ugyan mindkét esetben elsikkadt, mert a színpadon látványos revü, s a rajzokon banális helyzetek sora lett a Tragédiából, mégis megvolt mind a kettőnek a maga érdeme: segítettek felszínen tartani a művet, s nem engedték elmerülni az idő tengerébe, a klasszikusok temetőjébe. Ma azonban a jelek arra mutatnak, hogy Madách géniusza nagyobb megértésre számíthat, mint a régebbi években. A színpad új próbálkozása úgy itthon, mint Bécsben, a Tragédiának valami olyatén színrehozataláért történt, amely tisztábban tudná a néző tudatába rögzíteni a tartalmat, azt a világfelfogást, mely Madáchnak az ember életéről alkotott elképzelését élteti s amelynek keretében nyernek értelmet mindazok a képek, miket a költő oly gazdag változatban vonultat el szemünk előtt. A múlt század utolsó harmada ugyanis a tények világában elmerült pozitivizmusával és a haladás illúziójábanélő moráljával nem volt alkalmas Madách gondolatainak igazi megértésére. Isten szerepét az ember sorsa mellett henye és jelentéstelen bibliai tradíciónak vélte a Tragédiában, keretnek, amellyel kénytelen volt a költő lezárni a történeti képeket, hogy azok teljesen szét ne essenek. De a lényeget nem ebben, hanem a történet ábrázolásában kereste, s a mű központi gondolatát abban a kérdésben Athenaeum. 1 EXIBRISHHHnVVijjB .^IRÁNYI-UNGER