Prohászka Lajos szerk.: Athenaeum 1936. Új folyam 22. kötet (Budapest, 1936)
1-2. szám - Spranger, Eduard: Közerkölcs és személyes erkölcsiség
KÖZERKÖLCS ÉS SZEMÉLYES ERKÖLCSISÉG. Előadás a budapesti kir. m. Pázmány Péter tudományegyetem aulájában 1936 március 9-én. Elmondotta : EDUARD SPRANGER. Ma csaknem minden kultúrnépnél észrevehetjük, hogy a nemzeti becsület, önrendelkezés és saját kultúra tudatossága fokozódik. Összefügg ezzel azoknak a tudományoknak felvirágzása, amelyek a nemzeti sajátosság kialakulásával és a szerves népiség termékeivel foglalkoznak. Annál különösebb, hogy e tudományoknak egyik ágát egészen mellőzni szokták és még a „néprajz" tag keretében sem juttatnak neki helyet, értem a múltban és jelenben uralkodó és formáiban szintén érdekes nemzeti sajátosságokat feltüntető népi morálnak kutatását. E mellőzésnek számos érthető oka van. Azon egyénfeletti normarendszerek között ugyanis, amelyek valamely nép együttélését szabályozzák — és a kollektív morált közéjük kell számítanunk — az illemformák és a szokások, valamint a jogrend is kétségkívül sokkal kézzelfoghatóbbak. A magatartásnak puszta szokásformái, amelyeket egy nép kifejleszt, világosan nyilvánulnak meg. Külső tényeken: a parasztház berendezésén, viseleteken, eszközökön és ünnepi szokásokon szemléletessé tehetők és az ilyesféle tárgyakkal egész múzeumokat meg lehetne tölteni. A jogi normákat legtöbbször igen korán kodifikálják, érvényesítésüket szervezett társadalmi hatalom biztosítja, amelynek a végrehajtásra további eszközök állanak rendelkezésére, és alapjában a jognál csupán a külső magatartás szabályozásáról van szó, amely magatartás e normák követésében avagy megszegésében szintén láthatóan lép napvilágra. Ezzel szemben a harmadik és tulajdonképen legfontosabb ág, amely a nép vallásilag szentesített összrendjének ősi törzséből kihajtott, nehezen fogható meg, mivel úgyszólván sohasem nyer összefüggő irodalmi kifejezést. A morál javarészben láthatatlan hatalomként él és működik. Követelményeiben a legbelsőbb magatartásra irányul, amennyiben a nép tagjaitól meghatározott érzületű beállítottságot kíván. A nyelv egyes kifejezéseiből és azok jelentésváltozásaiból a nyelvbúvár finoman árnyalt erkölcsi értékítéleteket érez ki. A népi bölcseség közmondásokban csapódik le. A mithoszban, a mondában, a népköltészetben érvényes erkölcsi nézetek csil-