Prohászka Lajos szerk.: Athenaeum 1936. Új folyam 22. kötet (Budapest, 1936)
1-2. szám - Spranger, Eduard: Közerkölcs és személyes erkölcsiség
követelményeket támasztó vagy normatív jellege a lényegéhez tartozik, már csak azért is, mert mindig a jelen lépcsőjén létező embernek eleven magatartását akarja egyetemesen érvényes szabályokkal eleve határok közé szorítani. És nem is elégszik meg pusztán a magatartás normálásával, hanem a belső beállítottságot, amelyet érzületnek nevezünk, szintén kritikának veti alá. Ennek ellenére a morál — képletesen szólva — nagyon is eltérő halmazállapotokban léphet fel, amelyek részben követelmény-jellegét is elhomályosíthatják. Beszéljünk először erről a létezési- és hatásmódjáról. Mintegy szilárd halmazállapotot ölt azokban az esetekben, amikor az emberi együttélésnek olyan intézményeiben van adva, amelyeket az erkölcs nevében követelnénk, ha valahol már meg nem lennének. E morálisan megkövetelt életformák közé tartozik a mi kultúrkörünkben mindenekelőtt a monogám házasság, mindazokkal a normákkal, amelyek létrejöttére és folyományaira vonatkoznak, beleértve az egészségvédelmet, a gyermeknevelést, a rokonsági viszonyt, a ház nép rendjét és más esését. A morális szempontból jelentős életkörök kitágulnak azonban a szomszédságon (amely egyes falvakban még ma is szigorúan szabályozott intézmény), a községen és a vidéken (Gau) keresztül egészen a politikai szervezetig. Az utóbbiban már erősebben érvényesül a hatalmi morál típusa a közösségi és szomszédsági morállal szemben. . A légnemű halmazállapottal hasonlíthatók össze azok az általános értékítéletek és normák, amelyek a népi közösséghez tartozó tagok érzületi magatartására általában vonatkoznak. Ezek az értékítéletek sokszor megfoghatatlanul élnek a társadalmi térben, de olykor egészen világosan kimondják, hogy mit tegyen és minő érzülettel viseltessék az „ember". Az egyén úgy leheli be ezeket a szellemi lényegeket, mint a mindennapi éltető levegőt, beléjük szövődik s mindaddig, míg a közösségben reflektálatlanul benne él, tekintélyüket kétségtelennek érzi. Ámde ha ezeket a parancsokat vagy tilalmakat egyszer vagy állandóan áthágja, akkor a morál erejével új oldalról ismerkedik meg. Az az ellenőrzés, amely egyéni létét észrevétlenül eddig is kísérte, most tényleges visszahatásokká tömörül, amelyek különösképen ellene irányulnak. Megszólják, rossz hírbe kerül, amely végezetül is egészen rajta ragad. Kerülik a vele való érintkezést és legvégső esetben megbélyegzik és kitaszítják a közösségből.