Révay József szerk.: Athenaeum 1941. Új folyam 27. kötet (Budapest, 1941)
4. szám - Noszlopi László: Az egyén erkölcsi tulajdonságainak kísérleti lélektani észlelése
séget az erkölcsi intelligenciával, ha a teszt nyomán akarjuk a vizsgálati személyt jellemezni, mert a teszt — amint említettük — alkalmas ugyan az erkölcsi ítélőképesség vizsgálatára, vagyis annak megállapítására, hogy a vizsgálati személy tudja, mi a jó; ámde abból, hogy valaki tudja, mi a jó, nem következik, hogy cselekszi is. Ha azonban nem is lehet teljesen azonosítani a tudást az erénynyel, azért Sokratesz sem lehet ezért az állításért, amint az ókori pszichológus, Aristoteles tette, elmarasztalnunk. Kétségtelen ugyan, hogy az erkölcsös cselekvést csak az erkölcsös érzülettől szabad bizton elvárnunk, nem a puszta tudástól, de az érzület egyúttal a meggyőződést, tehát a tudást is jelenti, bizonyos értelemben. A rossz törekvések lélektani következménye tehát az erkölcsi vakság, az erkölcsi belátás elhomályosulása. Az erkölcsi belátás, a jónak megismerése ugyanis nem intellektuális, hanem érzelmi úton történik, nem elméleti és passzív, hanem gyakorlati és tevőleges természetű. Amint a fenomenológus-pszichológusok, elsősorban Max Scheler, észreveszik: az életben, a cselekvésben, magában a szeretetben és gyűlöletben csillannak meg az értékek. A szeretet egyfelől az a szellemi ténykedés, amely megismeri az erkölcsi értéket, másfelől a szeretet alaperény is, középponti erény. Érték az, ami kiemel és felemel, más szóval, amit szeretünk. Ez a merőben lélektani tényállás nem jelenti az értékelméleti szubjektivizmus álláspontját, amely szerint az értéket mi teremtjük, vagyis amely szerint az érték függ létében a mi kedélyállapotainktól. Ellenkezőleg, az érzelmi értékmegismerés éppúgy lehet objektív, mint mindennemű értelmi megismerés. Ha az értéket szeretjük, akkor ennek tárgyi oka van: magának az értéknek szeretetreméltósága. Nem azért jó egy cselekvés, mert mi jónak érezzük, a „jó" fogalma nem csupán a mi alanyi érzelmünkben, hanem magában a helyes cselekvésben van. Mármost, ha a különféle „jellem-teszt"-eknek azt sikerülne megragadni a személyiségből, hogy ez milyen értékeket lát, vagyis milyen értékeket szerez, akkor valóban sikerülne elhatolniuk a személyiség tényleges erkölcsiségének észleléséhez. Azonban az erkölcsi ítélőképesség nem mindig alapul a személynél igazi erkölcsi belátáson, hanem többnyire csak mások véleményének, az általános erkölcsi közvéleménynek, gyermekkori tanításoknak, vallásos vagy társadalmi tekintélyeknek, a nevelésnek stb. lecsapódása. Ezek az intellektuális elemek pedig egymagukban még nem biztosítják a tényleges erkölcsi érzületet és törekvést. Az erkölcsvizsgáló tesztek, amint mondottuk, eddig csak az erkölcsi intelligenciának és ítélőképességnek csak ezt az intellektuális rétegét képesek megragadni. Bár a „jellem-teszt" eredetileg az intelligencia-vizsgálatokból kisarjadt elgondolás, vele mégis átléptük a részképességek vizsgálatának területét, és eljutottunk a globális személyiségvizsgálatokhoz. Ezeknek 25*