Atlétika, 1967 (11. évfolyam, 1-12. szám)

1967-09-01 / 9. szám

is álljon példaképül a kassai verseny. Most, hogy sérülésem után a "­szegedi po­kolban" is ilyen jól ment, edzőmmel, Simek Franci bácsival szisztematikus edzéstervet építünk fel, mellyel igyekszünk megvalósí­tani az előttem álló feladatokat. Ebben az évben szeretném az országos bajnokságot és­­a kassai nemzetközi versenyt megnyerni, a mexikó-cityói előolimpián jól szerepelni, míg az országos csúcsot decemberben Japán­ban, a híres futuokai versenyen ismét megjavítani. Akaratban és felkészülésben nem lesz hiány". Kovács Zoltán, a MASZ képviselője, az 1958.évi szegedi viadal harmadik helyezett­je így nyilatkozott: "A jól sikerült 21. találkozó is méltó volt az előbbiekhez. Az az érzésem azonban, hogy a kínzó szegedi hőség miatt a júliusi terminus még egy, esti verseny formájában sem megfelelő. Ilyen­kor sehol sincsen verseny a kontinensen és j a tavasszal - mondjuk május hónapban, vagy ősszel, szeptemberben lenne ez a viadal, függetlenül az ünnepi játékoktól, kevesebb gyötrelemnek tennénk ki az indulókat. Eb­ben az esetben több és jobb külföldi atléta keresné fel a Tisza partját. Meg kell pró­bálni a jövőben ezt a megoldást." összegezve: Az új formában és időpontban lebonyolított négy utolsó viadal még az előbbieket is túlszárnyalta. Ez a nehéz atlétikai versenyég és annak nagyszerű kép­viselői belopták magukat a szegedi és kör­nyékbeli emberek szívébe, mely a sok je­lentős eredmény mellett el nem hanyagolha­­­­tó tényező és utat mutat nekünk újabb, még jelentősebb sikerek felé. Dr.Monostori Tibor Ötvenmillió szovjet sportoló ünnepli az 50. évfordulót­ ­. A Szovjetunióban ebben az évben a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50-ik évfor­dulója sorozatos ünnepekből tevődik össze. Minden ünnepre szokás szép ajándékot vinni. A sportolók a IV. népi szpartakiádot ajánlják fel erre a jubileumra. A Szovjetunióban jelenleg 50 millió aktív sportolót tartanak számon. Ebben a számban hatalmas haladás és változás is tükröződik, mindaz, ami a szovjet hatalom fennállása óta végbement. A közegészségügyi szolgálat, az életszínvonal emelkedése, a sokoldalú nevelés a társadalom életének központja. Néhány tényre mutatunk csak rá. 1965-ben a lakosság halandóságának száma, a forradalom előttihez viszonyítva négyszeresével csökkent, a gyer­mekeké tízszeresével. Ifjúságuknál az általános egészségügyi adatok, a testmagasság, test­súly, a tüdőkapacitás megnövekedett. A mai fiatalság az elmúlt évszázadok minden daliáját felülmúlja. A szpartakiád úgy halad át a Szovjetunión, mint az egész népet felölelő mozgalom. Előkészítése két év óta tart és az üzemek, hatóságok, iskolák, kolhozok és szovhozok mintegy 200.000 sportkollektívájára terjed ki a tizenöt szövetségi köztár­saságban. Egyedül az orosz szövetségi köztársaságban vett részt már tavaly is több, mint 55.000 sportkollek­­tíva a szpartakiádversenyeken. Ez 12000 új sportmestert, 360000 mesterjelöltet és minőségi I. osztályú sportolót adott. Megdőlt 90 szövetségi és 165 köztársasági csúcs. Ugyanilyen viharos tempóban halad a jubileumi szpartakiád mozgalom a többi köztár­saság területén, minden országrészben. A IV.népi szpartakiád minden elődjét felülmúlja. Az esemény jelentősége abban áll, hogy a párt Központi Bizottsága és a szovjet kormány múlt év augusztusában fontos határozatot hozott, a sport fejlesztéséről. Ez az okmány nem csupán a testnevelés és sport további fejlődési útját határozza meg, hanem a sportmozga­lom számára óriási anyagi eszközöket biztosít. A határozat alapgondolata, hogy a testne-­­velésnek és a sportnak sokoldalú népi karaktere van és az iskolás gyermektől kezdve az egész népességre ki kell, hogy terjedjen. Az elmúlt év folyamán, többek között, egy uszodát epícettelő sportcsarnokkal és szállodával Petroszavodszkban, sportpályát pOOQ ember fogadóképességű tribünnel Gorkijban és négy másik városban, valamint fedett atlétikai csarnokot Taliban és Brianszkban, a "Supermagasin" angol újság ezt írja:­­ A kormányok nagy többsége felismerte már a nép egészségének fontosságát. Minden­esetre a gyakorlatban rendszerint valami rendkívüli nagy esemény, járvány vagy földrengés szükséges ahhoz, hogy érdeklődésüket felkeltse. Az érdeklődés azután a veszély elmúltá­val csökken. Ilyen vonatkozásban különböznek a többi kormányok a szovjet kommunista kor­mánytól. A szovjet kormány számára a népegészség kérdése mindenkor fontos politikai kér­dés volt és ma is az. Azt a célt tűzték maguk elé, hogy a szovjet sportmozgalomnak álta­lános népi jelleget adjanak.......... A sportszakértők a szovjet szpartakiádokat már régen országon belüli olimpiának ne­vezik. De a külföldi szakemberek ilyen nyilatkozatai sem tükrözik teljesen a valóságot. A szovjet szpartakiád versenyeket ugyanis az összes olimpiai sportágban és a legfontosabb technikai és honvédelmi sportágakban tartják meg. Ebben áll az idei szpartakiád különle­ges jellege. Egy másik sajátossága lesz az iskolás gyermekek széleskörű versenyprogramja. A szá­mos sportverseny, főként az iskolásoké, magas klasszisú versenyzőket alakít ki és nevel. A szpartakiád tulajdonképpen az olimpiai reménységek nagyszabású versenyei..." A jubileum szpartakiád döntő küzdelmeit a moszkvai Lenin-Stadionban nyitották meg. 10

Next