Átváltozások, 2000 (19. szám)
2000 / 19. szám
látják, a vázlatos önéletrajzok komikus csasztuskában „elbeszélve”. Betty szövege különösen illusztratív: I live for Clive. The whole aim of my life Is to be what he looks for in a wife. I am a man’s creation as you see, And what men want is what I want to be. [Clive-ért élek. Egész életem egyetlen célja, / hogy az legyek, amit ő elvár a feleségétől. / Egy férfi teremtménye vagyok, amint látják, / és amit a férfiak akarnak, én az akarok lenni.] 14 Betty a tökéletes lacani női áldozat, a patriarchális rendszer eredménye. Mindamellett Churchill gondoskodik róla, hogy Betty státusát kézzelfoghatóan reprezentálja, hiszen „amit látunk”, az a szó szerintinek és az ikonikusnak eleven ellentmondása. Midőn Betty előadja az elnyomott viktoriánus feleség zavaros közhelyeit, nemcsak azon nevetünk, hogy ezek megegyeznek saját sztereotípiáinkkal erről az alakról („Milyen sokáig tart nekik, úgy tűnik, én folyton a férfiakra várok” [15.]), hanem azon is, hogy a színpadkép szélsőségesen félrevezető. Egy férfit látunk, amint nőt reprezentál, annak ostobaságait deklarálná, miközben tipikusan nőies, rebbenő gesztusokat tesz határozottan férfias karjával. Nem transzvesztitákról van szó - azt kell megértenünk, hogy Betty csak annyiban része a szimbolikus rendnek, amennyiben férfi. Nem az a lényeg, hogy a férfi feminizált, hanem hogy a nő hiányzik. Ami marad, az egy ruha, a remegés, egy sikoly, mind előírásszerű női viselkedések, melyek a hiányra utaló nyommá összegződnek. A női Betty nincs reprezentálva - az ő szimbolizációja hiányzik a kultúrából. Ami rosszabb, hogy ez a férfi alakította nő kontrasztban áll a szexuálisan agresszív Mrs. Saundersszel, aki megalázza, valamint a frusztrált, leszbikus Ellennel, aki csodálja őt. Mindkét szerepet ugyanaz a színésznő játssza, ez a kettős szereposztás egyetlen példája az első felvonásban. Természetesen a Cloud 9 bővelkedik ironikus megkettőzésekben, de Mrs. Saunders/Ellen sajátos példája különös jelentőséggel bír. Nyilvánvaló különbségeik ellenére, mindketten a női marginalitás két verzióját képviselik, lényegüket tekintve egymás megfelelői. Mivel egyazon testen osztoznak, sohasem találkoznak a színházi hagyomány (a kettős szereposztásé) elősegíti a nő alávetésének kényszerítő narratíváját. Churchill üzenete fájdalmasan tiszta: a férfi jogú társadalomban a nőket nemcsak a többi nőtől választják el (ebben az esetben a Betty nevű „nőt”), hanem önmaguktól is. A patriarchizmus még radikálisabb kritikáját hozza a második felvonásbeli idősíkváltás, mellyel Churchill megszegi a színházi konvenciót, miszerint a szereplő ideje azonos tartamú a szöveg időkeretével. A második felvonásra száz év telt el, de ez a szereplők számára csak huszonöt év. A diakronikus idő megzavarásával Churchill bevezeti a nézőt a történelem és a női identitás problematikájába. A viktoriánus kor immár nem az első felvonás bohóckodásainak korhű díszlete, s így olvasható szabályozott gyakorlatok készleteként, mely továbbra is nyomást gyakorol a második felvonás kortárs szereplőire. A radikális, feminista retorika, mellyel Vicky próbál élni, nem emelheti őt ki teljesen a múltból, mikor még - emlékszünk - egy élettől elidegenített játékbaba volt. A leszbikus Lin, aki meg van zavarodva a gyereknevelést, a nemi jegyeket, sőt még a munkát illetően is, éppúgy marginalizált helyzetben van, mint Ellen, az első felvonás nevelőnője és műkedvelő leszbikusa. Az idősíkváltás következtében a félelmek 14 Caryl Churchill: Cloud 9, Methuen, London, 1979. 4. Cikkem lapszámhivatkozásai erre a kiadásra vonatkoznak.