Auróra, 1920 (1. évfolyam, 13-19. szám)
1920-07-01 / 19. szám
Erotika és művészet Művészet nincs erotika nélkül, erotika azonban van művészet nélküli is, épen ezért e kérdés érintése egyúttal a legizgatóbb, a legfontosabb esztétikai problémára való rátapintás. A tudósok megszokták az erotika elnevezést általában a szerelemmel foglalkozó műalkotásokra alkalmazni ; a nagyközönség viszont, különösen nálunk, az akár művészi, akár művészietlen, de bizonyos díszes köntösben megjelenő disznóságokat nevezi erotikának. A tudós Voltaire száraz madrigáljait is az erotikus költészet alá sorozza s közönségünk minden ringy-rongy XVIII. századi sikamlósságot ámulattal vesz kezébe : «Mily finom erotikum, ah !» Ezzel szemben, ahogy Voltaire versikéinek semmi közük az erotikához, úgy az ékes kiállítású metszetes malacság sem okvetlen művészet. A művészet nemcsak azért rokon a szerelemmel, mert teremtő erő nyilvánul meg benne, hanem azért is, mert e teremtő erő ugyanabból a fiziológiai alapból fakad, mint az utódteremtő erő. A művész ugyanazzal a szemmel nézi a világot, amellyel vőlegény a menyasszonyát ; a művész épúgy elábrándozik egy jellemző, de neki teljesen idegen mozdulaton, a természet szemerebbenésén, mint a szerelmes szerelmese mozdulatán, tekintete villanásán. A művész épúgy öleli lelkébe a világ képét, mint anyaméh a termékenyítő erőt, s épúgy új lényt alkot belőle s hoz világra, mint az áldott anyai test. Szerelem, de nem Krafft-Ebingekkel fölmérhető szerelem köti a művészt a világhoz. A kép, a szobor, a könyv épúgy gyermeke, mint a gügyögő csöppség, akinek apja. Innen van az is, hogy egy bizonyos kultúrfokon az élettel leharcolt küzdelem számtalan csatája közül a nővel vívott maradván csak meg szinte egyedül, a művészetben egyeduralkodóvá válik a szerelmi téma. Ezért mondom, hogy minden művészet erotika. Az erotika, legtágabb értelemben véve, mint a szerelemmel foglalkozó művészet, sem különösebb magyarázatra, sem védelemre nem szorul. Sem Thibaut de Navarre, sem Parny, semBalassa Bálint, sem Csokonai, sem Paul Verlaine, sem Raphael, sem Vanloo nem várják, hogy megvédjük vagy megmagyarázzuk őket. Csak egy megjegyzést kell tennünk. Az erkölcsről alkotott vélemény szinte századról századra változván, ma illetlennek látszik az, ami tegnap bevett szokás volt. Utóvégre annak a XVIII. századnak Fragonard-ján, amelyben a serdülő leánynövendék tanítómesterével a prostitúció kérdéséről váltott leveleket, nem lehet megütköznünk. A XVI. században Balassa egyházi és világi üldözést vont fejére szerelmes verseivel s a művészien malac Paul Verlaine-t manapság, senki sem akarta megkövezni.