Auróra, 1920 (1. évfolyam, 13-19. szám)

1920-07-01 / 19. szám

eredete igenis az ország középpontjából indult ki, de sajátos körül­mények következtében önállóságot nyert és semmi­­analógiát sem talál azoknak az országoknak művészetében, amelyek igényt tartanak reá. Így például Gömör megyében a XIV. és XV. században a falfestés művészete oly virágzást mutat, amelyhez foghatót hiába keresnénk Csehországban. Csak a gecelfalvi, csetneki, gömörrákosi, süvetei, mártonházai templomok falképciklusaira utalunk. Vagy véletlen-e talán, hogy Hont megye egy eldugott falujának, Illés községnek temploma oly kapuzattal ékeskedik, amelynek kiképzése a Dunántúlra, fákra vezethető vissza, ahonnan — mint ma már az osztrák művészettörténészek is elismerik — a francia­­normann eredetű, de sajátosan alkalmazott és önálló építészeti formákkal összefüggő díszítési mód nyugat felé is kisugárzott és a XIII. században Alsó-Ausztriában egyenesen divatossá vált? Nem szaporítjuk a példákat, annál kevésbbé, mert a Területvédő Liga egy terjedelmes kiadványában máris igyekezett művészeti emlé­keinket az integritás eszméje mellett sorompóba állítani.* A könyv beosz­tása, módszere más elvből indul ki, mint amelyet fönn röviden jeleztünk. Inkább leíró, topográfiai, mint történeti szempontból sorra veszi a fel­vidéki és keleti, az erdélyi és délkeleti, a nyugatmagyarországi, végül a délmagyarországi vármegyéket és kiterjeszkedik Horvát-Szlavónországra, valamint a magyar tengermellékre is. Óriási számmal sorolja föl azokat a helyeket, ahol emlékek találhatók, néhol a puszta említéssel éri be, másutt az emlékek ismertetésére is kitér. E tekintetben némi aránytalan­ságot, ötletszerűséget tapasztalunk. Néha igen fontos emlékeknél, például a gyulafehérvári székesegyház, a vajdahunyadi vár, a kassai székesegyház esetében túl rövid, általános megjegyzésekkel találkozunk csak, míg másutt sokkal kevésbbé jelentékenyek (pl. a szamosújvári Martinuzzi-várkastély) nagyobb gondban részesülnek. Hosszabb, összefüggő fejtegetést leginkább csak a felsőmagyarországi renaissancenak szentel a szerző, aki nyilván arra törekszik, hogy minél több anyagot nyújtson. Kérdés azonban, hogy ez esetben is nem vált volna-e a kitűzött cél javára, ha kevesebbet ad, de jobban kiélezve. Úgy véljük ugyanis, hogy még a magyar olvasó is belefárad az ilyesféle mondatok halmozódásába: Háromszék megyében­­a gazdag népművészetin kívül érdekes régi templomok is fönnmaradtak, mint aminek Bessenyő, Gelence, Ilyefalva, Kézdiszentlélek, Sepsikilyén, Sepsikálnok és Zabola községekben láthatók». (156­­1.) A külföldi olvasó pedig — értesülésünk szerint a könyv idegen nyelven is meg fog jelenni — kétségkívül szívesebben olvasna egy habár rövidebb, de össze­függő érdekes essajt, mint az előtte merőben idegen és természetszerűen közömbös nevek végnélküli fölsorolását. Nem gáncsoskodásból, hanem a cél érdekében figyelmébe ajánljuk ezt mind a ligának, amely a könyv kiadásával jelentékeny áldozatot hozott, mind a szerzőnek, aki a legmelegebb lelkesedésről tett tanúságot. Ezt a célt tartva szem előtt, kötelességünknek tartjuk kiemelni azokat a * Az elszakításra ítélt Magyarország. Irta dr. Lechner Jenő. Magyarország Területi Épségének Védelmi Ligája kiadása. Budapest, 1920. Ara 100 korona.

Next