Auróra, 1920 (1. évfolyam, 13-19. szám)

1920-07-01 / 19. szám

nyilatkozható közvéleménynek szokatlan, tudniillik szinte irodalomképes megnyilvánulásával állunk szemben. A társadalmi bajok tüneti magyarázatának egyik leggyakoribb pél­dája az, hogy minden baj oka a sajtó. Akik a társadalmi jelenségek magya­rázatában e fokon túl nem jutottak, azok előtt magától értetődő dolog, hogy a sajtó csinálja a közvéleményt, a közönség pedig elfogadja. Holott az igazságtól mi sem áll távolabb, mint az, mintha egy politikai lap azt írhatná, amit akar. Minden lap szólásszabadságát, mint ismeretes, az olvasók már meglevő véleménye igen szűk határok közé szorítja és egy hírlapíró szólásszabadsága alig nagyobb, mint egy népgyűlési szónoké, akiről bizonyára senki sem állítaná, hogy azt mondhatja, amit akar. Nor­mális időkben a sajtó — és természetesen a magyar sajtó is — csaknem oly féle aggodalommal vigyázott arra, hogy olvasóközönségével ne kerüljön ellentétbe, mint ahogy ma ügyel arra, hogy a cenzúrával jó viszonyban éljen. A magyar sajtó is elég példáját mutatja annak, hogy mily szűkek a lapok szólásszabadságának határai. Mindenki emlékezhetik arra, hogy amikor a Budapesti Hírlap ellenzéki szerepét elhagyva a Tisza-kormány mellé szegődött, mily rohamosan esett a lap előfizetőinek száma és ezáltal politikai súlya. Hisz, ha nem így állna a dolog, minden kormány sajtó­­politikája fölötte egyszerű volna : megvenné a sajtóvállalatokat. Számtalan tapasztalat mutatja azonban, hogy az ily eljárás céltévesztett, mert az olvasó a maga véleményét keresi lapjában és ha nem azt találja benne, elfordul tőle. Természetesen nem akarjuk azt mondani, mintha a sajtó tökéletes rabszolgája volna a közönségnek." Nem fontos dolgokban, tudniillik, amit az olvasó nem tart fontosnak, írhat a lap, amit akar, azonban fontos kér­désekben az olvasóközönség még árnyalati eltéréseket sem tűr el. Vagyis a sajtó nem tökéletes visszhangja a közvéleménynek, azonban függése igen nagy, a kezdeményezés lehetősége pedig csekély, mert nagy kocká­zattal jár és ennélfogva nagy óvatosságot kíván. Nem lehet e sorok feladata annak vizsgálata, hogy mi okozta a zsidó elem túltengését a sajtóban, azonban néhány ezzel összefüggő észrevétel talán nem lesz fölösleges. A sajtó zsidó szellemét sokban magyarázza az a tény, hogy az olvasók nagy százaléka zsidó és hogy a zsidó olvasók megoszlottak úgyszólván az összes lapok táborában. Bizonyára meglepe­tést keltene, ha a lapok zsidó előfizetőinek statisztikája közzétehető volna. Kitűnnék, hogy tipikusan zsidóknak tartott lapok előfizetői között a keresz­tények voltak többségben és hogy viszont zsidómenteseknek vélt lapok­nak is bőven voltak zsidó előfizetői. Pontosan szólva tehát, a forradalmak előtti Magyarországnak alig volt oly lapja, amely a zsidó érdekkel vagy szellemmel ellentétesen írhatott volna, mert nem bírta volna el azt az anyagi veszteséget, amelyet a zsidó előfizetők elmaradása okozott volna. Ha olyan sajtót akarunk, amely a mostani közönség ízlésével vagy politikai meggyőződésével részben nem egyezik, ez kétféle módon érhető el. Az államhatalom rendészeti úton megszüntetheti a nem-kívánatos sajtót vagy hathatós támogatásban részesítheti a kívánatosnak vélt sajtót. Termé­szetesen e két mód kombinálható és különböző mértékben alkalmazható. 2

Next