Auróra, 1920 (1. évfolyam, 13-19. szám)

1920-07-01 / 19. szám

érdeklődését a politika iránt. Hogy ez az érdeklődés mennyire intenzív, egyelőre nehezen ítélhető meg, annyi azonban bizonyos, hogy alighanem intenzívebb, mint bármikor Magyarország történetében. Ha pedig a gazda­sági előfeltételeket vizsgáljuk, annyi kétségtelen, hogy a parasztság felső rétege talán abszolúte is, de legalább is relatíve soha az anyagi jólétnek ily magas fokán nem állt. Tehát a legfelületesebb vizsgálat is arra vezet, hogy a parasztság felső rétege lelkileg és anyagilag jobban elő van készítve, mint valaha arra, hogy bevonassák az újságolvasásba és ezáltal a politikába. Csupán egy nagy, de fontos ellenkező irányban ható ok van. Az újságolvasás szükségletének kielégítése ma úgy abszolúte, mint rela­tíve nagyobb áldozatot kiván, mint a háború előtt. Kérdés, hogy ezek közül az ellentétes irányban ható okok közül melyik az erősebb. Világo­sabban szólva : Van-e akkora érdeklődés és annyi pénz a parasztgazdáknál, hogy megadjanak egy vagy két koronát egy napilapért. Az erre adott választól függ egy ily kísérlet sikere. A szerző műve terjedelméhez képest bőven foglalkozik Széchenyi­vel. Őszinte lelkesedéssel ír róla, írói lendülete itt éri el legmagasabb fokát. Valóban, alig van magyar politikus, akihez bajaink között gyakrab­ban és eredményesebben fordulhatnánk tanulságért, mint Széchenyihez. A baj azonban az, hogy a szerző nem emeli ki Széchenyi politikájából azt, ami ma aktuálisabb, mint máskor. Egyetlen szót sem hallunk pl. Széchenyi nemzetiségi politikájáról, holott erről talán lett volna a szer­zőnek mondanivalója, aki ugyan gyakran beszél a «magyar úr» nevében, azonban talán autentikusabban szólna a csupán néhány emberöltő előtt a magyarság közé került, már-már szinte teljesen asszimilált tót jobbágy­ság nevében, amely ma az Alföld egyik legértékesebb népeleme. Sem a szerző, sem mások nem emelték ki idáig Széchenyi politi­kájának egy oly vonását, amelynek elhanyagolása végzetes lett az egész magyar szellemi élet fejlődésére. Széchenyi egyik legfontosabb közgazdasági és politikai elve az állam­­hatalom segítségétől való idegenkedés volt. Gazdasági, társadalmi és poli­tikai alkotásait egyaránt jellemzi az, hogy mindent társadalmi, önkénytes kooperáció útján akart megvalósítani, a lóversenytől, kaszinótól és tudo­mányos akadémiától kezdve a gőzhajózásig, gőzmalmokig, Tisza- és Duna­­szabályozásig és Lánchidig. Sajnos, erre nézve csupán elszórt megjegyzé­seket tett (pl. a Víz­hu-ban az Egyesületek c. fejezetben), de nem emelte ki ennek elvi jelentőségét és csupán tettei mutatják, hogy mennyire hitt ebben az elvben. Ő az államhatalomtól inkább csak negatív támogatást kívánt , hogy ne akadályozza a társadalmi tevékenységet és legföljebb azt, hogy elavult és a közfölfogás szerint is annak ítélt jogi intézmények eltörlésé­hez járuljon hozzá. Az államhatalomtól mentes társadalmi mozgalom indí­totta meg Magyarország gazdasági és kulturális föllendülését. A politikusok, írók és költők neveinek fényes sorozata jellemzi e kort : Széchenyi és Kossuth, Eötvös és Kemény, Petőfi és Arany, hogy Csak a legnagyobbakat említsük. A szabadságharc erőpróbája nem tartóztatta föl a fejlődést. A het­venes években azonban már nyilvánvaló a hanyatlás. Egy külföldi teljes joggal jegyzi meg, hogy pl. a magyar irodalom nem váltotta be azokat a

Next