Auróra, 1920 (1. évfolyam, 13-19. szám)

1920-07-01 / 19. szám

Aztán jönnek a francia-nem-tudás példái: «ó, szép szenyor, szép mesterem, szép nagybátyám», pedig a beau seigneur régies kifejezés ma­gyar megfelelője ez lenne: nagy­ jó uram, s nem bárók (les barons), hanem országnagyok környezik Marc királyt ; a viole nem viula, hanem fordítja a régi magyar hegedő szóval, «ámde az Ellenség kijátszott bennün­ket», mondatja Brangien-nel, aki kétségbe van esve, hogy a Marénak szánt szerelmi bájitalt Yseult Tristan-nal osztotta meg — nos, itt az Ennemi szó egyszerűen a Sátán-t, minden rossz ki­tforrását jelenti, persze, nem a Sachs-Villatte vagy a kis Larousse, hanem a nagy Larousse tanú­bizonysága szerint, de, a középkorról lévén szó, kitalálni sem lett volna olyan nehéz ; a legmulatságosabb azonban, amikor az izlandi szörnyeteg­gel megvivni akaró Tristan-ról azt mondja: «Zálogát adta Morholt-nak s Morholt elfogadta azt­, donner son gage t. i. a középkori (de ma is hasz­nált) lovagi terminológia szerint azt jelenti: kesztyűt dobni valakinek, azaz párviadalra kihívni. Az olyan lustaságokról, hogy fordítatlanul, de nem ferdítetlenül hagy francia szavakat : ginopis kő, szántál ruha, számit­ó selyem, ne is beszéljünk. Mit szólnak azonban az ilyen lovagi szó- és szólam-készlethez : «Barátnőm (Izolda), mondja, hát mi bántja?» — «Csak Brangien ismeri (Izolda) előéletét» (mert nem mindjárt: prius­át ? !). — Ő Izolda, «szeretve tisztelt királyné» (ad notam : «szeretve tisztelt osztályfőnök úr !») — «Ez túl rövid határidő, barátnőm» — avagy: «vegye tudomásul, Szil-Trisztán, hogy kihívom párbajra», miközben «a lovagok glédában állottak»? Ezzel szemben egy cseppet sem tesz a stílus lovagibb színezetűvé a «szír Ké, szír Girflet és Gauvain monszenvőr»-féle ormótlanságokkal. Az olvasó, ilyesmiken bukdácsolva, sajnos, elfelejti, hogy a világ egyik legszebb könyve van kezében, amelynek művészi értékelése nem e cikk keretébe való, sőt, az olvas megállapításain is átsiklik, hogy váljon véletlen összeesés-e vagy rokoni kapcsolat van Arany «Toldi»-ja s a Tristan-monda között, amikor Tristan párviadalban épp úgy más számára szerzi meg csellel Yseult-t, mint Toldi Piroskát Tar Lőrincnek s Yseult szivében, ahogy rájön kijátszatására, épp úgy küzd a heves szerelem a sértett női önérzettel, mint Rozgonyi lányában — vagy amikor Toldi «.................mihelyest partot ért a lába, Csolnakát berúgta a széles Dunába ... Cseh vitéz kérdezé : miért cselekedte. Hajóját a Dunán hogy eleresztette ? «Nem egyébért vitéz» Miklós így felelt meg: «Hanem hogy egy csalnak elég egy embernek . Egyikünknek itt ma gyászos lesz a vége, S nem lesz a halottnak hajóra szüksége.» Amivel igen tanulságos összevetni Bécier könyvének — egy igen r­égi szöveg restaurálásának ! — következő részletét, tekintve, hogy Arany e magyaros büszke mozdulatot állítólag szájhagyományból merítette .

Next