Auróra, 1920 (1. évfolyam, 13-19. szám)

1920-07-01 / 19. szám

római nem bírta el, hogy minden egyiptomi kutyafejű halhatatlan gentle­mant és száz emlősü istenhölgyet odacipeltek az Urbsba egy formidábilis olimpusi zsúrra, úgy a francia is fordult egyet s beleesett a­­század betegségeibe. Az angolnak sem száll le soha, büntetlenül, birodalmában a nap­­ soha nem búcsúzó sugarai a spleen fakó ködét támasztják körü­lötte... No, és most 1914 óta? Ez a zűrzavar, izgalom, holttestekkel tán­coló Kinizsi Pálok szerte... ez nem árt az idegeknek ?... De a XX- sehogy sem eredeti század : új nevet sem talált a régi betegségre !­­. Érdekli önt, amit mondok ? Falus : Hiszen érdekesnek érdekes, csak nagyon ugrálós. Városy : Mert engem nem érdekel. Megkoptam. Menjen le Erdélybe s menjen el Lévára, amely, hogy Cseh-Szlovákiában van, oly hamar meg­tanulták a lojális magyarok. Ön is meg fog kopni. Látni fog ott tót hegyet és oláh vizet és meg fog kopni. Falus : Mit mond ? Nem értem. Városi]: Kérdezze meg a cenzortól. Falus : Mit csinált maga Léván ? Városi] : Egy szál vászonruhában és könyvekben utaztam oda. Köny­veket árulok, a legújabb magyar szerzőktől : van itt Hans Heinz Evers, Elvstárs, pardon (még néha rájár a szám) : Elvstad, Balzac, Maupassant, Huysmans, Anatole France, Bierbaum, Zola, Rolland, Sarath Kumar Gosh, Bédier, Omár Khájjám és Ritoók Emma. Falus: Ahá ! Értem! Lawrence B. Pierson a Biró Lajos álneve; Elvstad, az Göndör Ferenc, Balzac Béla, az a Balázs; Khájjám, az Kassák lesz; Barta Lajos Bierbaum és Ritoók Emma a Várnai Zseni, mi? Városy : De kérem? Ha ön fog humorizálni, mit fogok én csinálni? Menjek el ön helyett személyes kérdésben felszólalás-sorozatot tartani? Balzac, az Honoré de Balzac és így tovább. Hogyan, ön nem tudja? A kiadó nem akar magyart kiadni, mert a közönség nem akar magyart olvasni s ennek következtében a pesti írói csoportok fordítói dzsungellé alakultak át, mint szövetkezet ! S ez felette csodálatos. Mindenütt, minden téren nemzeti renaisszance van, a könyvkiadás viszont a nemzetközi renaisszance árnyékában csücsül. Ez tény. De mi az oka ? Az talán, hogy a könyvkiadó óvatos és zsidótól vagy vörös lébe pottyanttól kockázatos üzletnek tartja könyvet kiadni? Az talán, hogy egy év múlva az európai szerzői jogvédelem Magyarországra is ki fog terjedni s nem lehet min­den új idegen könyvet azon melegében, csak a fordítási díjat fizetve, magyarba átültetni, vagy inkább, áthasaltatni ? No, és a közönség? Az ébredő magyar szeme csak Bierbaumok olvasására nyílik ? Vagy lódít a kiadó, s a közönség egyszerűen olvasni akar s azt olvassa, amit kap ? Vagy a munkanélküliségen akar segíteni a mindig könyörületes szívű kiadó s fordíttat­ó alamizsnaképen ? Nem találja ön furcsának, hogy ma, amikor minden nagyobb beruházáshoz külföldi tőkéhez folyamodunk, pont ma van annyi magyar pénz, hogy Anyegin Eugént példányonkint ezrekbe kerülő amatőr­ kiadásban dobjuk a görögdinnyés piacra? Hogy a Rougon-Macquart ciklus húszkötetes sorozatát, amely eredetiben 1871-től 1893-ig jelent meg, most indítsuk meg magyarul? Hogy illusztrált

Next