Auróra, 1920 (1. évfolyam, 13-19. szám)

1920-07-01 / 19. szám

összehasonlítást tenni. Az összehasonlításnál ugyanis nem elég szembe­állítani az egy-egy tagra eső kezelési költséget, hanem vizsgálni kell, vájjon az alap és körülmények összehasonlításra alkalmasak-e. Ezt vizs­gálva tagadólag kell felelnünk. A javaslathoz fűzött indokolásban föltün­tetett 1908—1912. évek eredménye alig alkalmas az összehasonlításra. A munkásbiztosítási törvényünk 1907. július 1-én lépett életbe, valósággal azonban csak 1908-ban kezdődött meg a végrehajtás. Ezzel szemben a német biztosítás már 30 éves eredményeket, tehát nagyfokú megálla­­podottságot tudott fölmutatni. A magyar pénztárak kis taglétszám mellett nagy területen kénytelenek adminisztrálni, jórészt az írás-olvasás mester­ségében alig járatos tagokkal és munkaadókkal (kisiparos). A magyar pénztárak külön járulék fizetése nélkül ingy­en orvosi kezelésben, gyógy­szerrel való ellátásban, kórházi ápolásban részesítik a tagokkal egy ház­tartásban élő családtagokat, — ami lényeges administrációs túlmunkát jelent a pénztáraknak — végül rendkívül jelentőségteljes, hogy a magyar pénztárak az összehasonlítás alapjául vett években alacsonyabb járulék mellett — a nagyipar 3°/c, a kisipar 2°/c-os járulék mellett — dolgoztak, mint akár a német, akár az osztrák pénztárak. A kezelési költség meg­állapításánál mindezeket a szempontokat figyelembe kellett volna venni, mielőtt az összehasonlítást megtették s mielőtt az összehasonlítás­ból eredő tanultságot levonták volna. Ha pedig e szempontokat figye­­lembe vesszük, egészen más­ eredményre jutunk, s érthetetlenné válik, hogy miért kéri a javaslat a pénztáraktól a járulékbevételük 20°/p-át kezelési költség megtérítése címén, amikor ma 6°/o-os a járulék, s amikor a soknak tartott tagonkénti 4­48 koronás költséggel szemben e kulcs alapján tagonként circa 125 korona jut, amely összeg 2690°/o-kal több, mint ami eddig túlságosan sok volt. A munkásbiztosító pénztárak tisztviselőik egy részét eddig a mun­kások sorából vették, vagy azok bizalmi embereiből kerültek ki. Ez nem magyar specialitás. Ez megvan Németországban és Ausztriában is. Hogy ez jó vagy rossz — az vita tárgya lehet. Meg kell azonban állapítanunk azt, hogy a magyar munkásbiztosítás társadalmi és pedig munkás-társa­dalmi alkotás s ma a pénztárban helyet foglaló munkás-tisztviselők jó­részt úgy kerültek oda, hogy a törvényesen rendezett munkásbiztosítás átvette a már meglevő betegsegélyzű­ egyletek munkás-tisztviselőit, ami kétségkívül célszerű is, hasznos is volt. A rendelkezésünkre álló hely nem engedi, hogy e kérdésről — amely pedig nagyon fontos része a munkásbiztosításnak — túl sokat beszéljünk, de látjuk is föloldva magunkat az idevonatkozó további fejte­getés alól azáltal, ha hivatkozunk dr. Diószegi­y Józsefnek, az állami mun­kásbiztosítási hivatal jelenlegi másodelnökének a Közgazdasági Szemle ez évi január-február havi számában megjelent tanulmányára, amelyben megállapítja, hogy «az a számarány, amely a munkásbiztosító-pénztári tisztviselői karnak a proletárdiktatúrában való részesedését mutatja, más foglalkozási ágak hasonló számarányával összehasonlítva, nem kedvezőt­len a munkásbiztosításra­. Ugyancsak a tisztviselői kérdésről másutt a következőket mondja :

Next