Auróra, 1920 (1. évfolyam, 13-19. szám)
1920-07-01 / 19. szám
Az elszállításra ítélt Magyarország. A történelem, a földrajz és néprajzi statisztika által nyújtott adatok mellé tanúkul fölhívni művészeti emlékeinket is, hogy világgá hirdessék a Magyarországon esett hallatlan sérelmet , eléggé nem dicsérhető vállalkozás. Tanúkban nincs hiány. Általánosan ismeretes, hogy az emlékek túlnyomó része épen az elszakításra ítélt országrészekre esik. Gyakran kifejtett tényeket kellene ismételnünk, ha ez egyenlőtlen elosztás belső és külső okait magyaráznák. De erre most nincs is szükség. A feladat lényege : kimutatni, hogy az ország különböző részeiben hol sűrűbben, hol gyérebben fönnmaradt emlékek oly művészeti élet eredményei, amely be benn gyökerezik, innen meríti fejlődésének föltételeit. Elhibázott dolog volna azonban annak bizonyítására törekedni, hogy a «magyar művészet» a maga aránylag szűk körében magában zárt életet élt. Az elszigeteltség a halál. Épen mert azt látjuk, hogy Magyarországon a művészet fejlődése szervesen kapcsolódik bele azokba a nemzetközi nagy áramlatokba, amelyek a művészettörténet során föllépnek, ad jogot arra, hogy e téren is múltunkra hivatkozhassunk. És ha sikerül igazolnunk, hogy az idegen hatások nem a szomszédos országok kultúrájához való csatlakozás, kölcsönzés, hanem a mélyebb és távolabb eső forrásokból való táplálkozás útján érvényesültek, úgy magától áll elő a magyarországi művészet fejlődésének a maga tarkaságával megkapó, de összefüggő képe. Úgy véljük azért, hogy művészetünk történetének bátran őszinte, ha még oly rövid, de élesre kicsiszolt, a legjellemzőbb példákkal illusztrált előadása hathatós eszköze volna a területvédő mozgalomnak. Mily ékesszólóan érvényesülne ily keretben például az a tény, hogy az immár elszakításra ítélt Magyarország teljesen idegenül áll Szerbia művészeti emlékeivel szemben. Torontál megyében emelkedik az aracsi templomrom, a francia befolyás alatt álló román építészet kiváló alkotása, a Dunától délre kezdődik a bizánci művészet világa. Époly idegen Erdély a romániai bizantinizmussal szemben : a gyulafehérvári székesegyházat, árpádkori építészetünk e remekét, a brassói híres feketetemplomot, amelyet a csúcsíves építészet keleti határkövének neveztek el, egy világ választja el keleti szomszédaitól. Mily kiválóan érdekes, jellemző az erdélyi németség gazdag művészeti tevékenysége, amely egészen sajátos alkotásokat hozott létre, anélkül, hogy a legcsekélyebb jel is arra vallana, hogy a szomszéd ország bármily befolyást gyakorolt volna reá. A történet tisztázná azt a kérdést is, van-e Kassa, vagy Pozsony, vagy a husziták által földúlt Nagyszombat művészetének bármi köze is a cseh kultúrához. Egyes kisebb területeken belül meglepően gazdag tevékenységgel találkozunk, amelynek