Auróra, 1920 (1. évfolyam, 13-19. szám)
1920-07-01 / 19. szám
leginkább felötlő hibákat, tévedéseket is, amelyek az idegennyelvű kiadásban mindenképen helyesbítendők lennének. Föltétlenül szükséges, hogy az ily fontos rendeltetésű hivatalos kiadvány minden tekintetben kifogástalan legyen. Mi magunk között sok mindent elnézhetünk egymásnak, amit nem szabad elhallgatnunk, ha idegen, mégpedig nemcsak baráti, hanem ellenséges szemek elé készülünk lépni ! Tarthatatlan a szerzőnek az az állítása, hogy a kassai székesegyház főoltárán a Mátyás király udvarában élt olasz mesterek hatása nyilvánul. (111. 1.) Igaz, vannak szárnyasoltáraink, amelyeken az olasz renaissance hatása félreismerhetetlen (Lőcse, Szepesszombat), ennek azonban semmi köze sincs olasz mesterekhez, hanem az északi művészetnek oly jelensége, amely a XVI. század elején Észak-Magyarország fafaragó műhelyeibe épúgy utat talált, mint Németországba. A kassai főoltáron azonban ennek nyoma sincs , az az északi késő gótika jellemző alkotása. Mi értelme van tagadni, hogy Felsőmagyarország szárnyasoltárai német befolyás alatt keletkeztek ? Kétségtelen, hogy nagy számmal voltak műhelyeink, magyar mestereink, de a művészetnek ez a formája német, és képtelenség ezen a téren Franciaországból jövő impulzust föltételezni. (14. 1.) Félreértésre adhat alkalmat a garamszentbenedeki Úrkoporsója és a bakabányai főoltár képeinek aláírása is. (52., 57. 1.) Ha bizonyára hazánkban készültek is, a «magyar munka» megjelölés azt a hitet keltheti, mintha az egyértelmű lenne a némettel, oly jellemző példái azok a német művészet körébe tartó fafaragásnak. (Az Úr koporsójánál érdemes volna azt is megjegyezni, hogy az jelenleg az esztergomi székesegyházban van.) Szárnyasoltárokról lévén szó, nem hallgathatjuk el, hogy a szerző föltétlenül téved, midőn a szászsebesi oltár keletkezésére nézve az 1418. évszámhoz látszik ragaszkodni. (1691.) Az oltár ornamentikájában uralkodó renaissance-elemek arra vallanak, hogy bizonyára az 1518. évszám a helyes. Mivel a szerző a szentgyörgyi (Pozsonym.) templom főoltáránál a XV. század megjelölés mellett fölkiáltójelet használ (24. 1.), kénytelenek vagyunk megjegyezni — noha az eltérés nem oly jelentékeny, mint a szászsebesi oltárnál , hogy az 1520 körül keletkezett. Már erősebb tévedés, hogy a bényi templomban levő domborművet, amely az utolsó vacsorát ábrázolja, a szerző a XIII. századba teszi (32. 1.), holott annak stílusa a XV. század végének jellegét mutatja. A rozsnyói székesegyház viszont nem Mária Terézia korából való (64. 1.), hanem csúcsíves épület. Jogos kritikára adhatna alkalmat az az állítás is, hogy az esztergomi székesegyház kincstárának remeke, Mátyás király híres kálváriája «a magyar ötvösmesterség büszkesége». (33. 1.) Bizony azt mindeddig mindenki olasz munkának tartotta és kiváló középkori ötvösségünk nem oly irányban fejlődött, amely ily stílusú műre vezethetett volna. Kétértelműen nyilatkozik a szerző a husziták állítólagos építési tevékenységéről: «Az igaz, hogy a husziták sok várat, templomot is építenek, de ez nemcsak nemzeti politikai mozgalmak eredménye és legtávolabbról sem cseh nemzeti kulturmunka». (63. 1.) Ezzel szemben igaz, hogy a Felvidéken sok templomot tulajdonítanak a huszitáknak, ez azonban csak szájhagyomány és Tóth-Szabó Pál alapos kutatásai eredményeként .