Auróra, 1920 (1. évfolyam, 13-19. szám)

1920-07-01 / 19. szám

­99­ 1.) igen közel áll ahhoz a módszerhez, amely a tudomány más terén néhai Horvát István nevéhez fűződik. Ismételjük: az oly fontos rendeltetésű és kétségkívül a legrajongóbb szeretettel megírt könyv kívánt hatása érdekében szükségesnek tartjuk az idegennyelvű kiadás közrebocsájtása előtt annak lehető leggondosabb átnézését, a szépséghibák kiirtását. Észrevételeinkkel csak ezt a célt kívántuk szolgálni! Melegen ajánljuk a képek angol és francia címeinek helyesbítését is, mert rengeteg bennök a hiba. Jó ügyünk nehéz védelmé­ben nem lehetünk eléggé lelkiismeretek. t. p. Wagner Richard levelei.* A romantikus művész görcsös hisztériájának oly találó kórképe alakul ki e levelek elemzéséből, hogy nem ajánlhatók eléggé olyanoknak, akik ez elemzéshez értenek. Wagner az 50-es évek száműzetésében csak azáltal élhetett terveinek oly aránylagos nyugalomban, mert az idegbeteg Ritterné (egy jómódú, kitűnő szellemű, lelkes idősebb hölgy) évjáradékot biztosított számára. Wagner azzal viszonozta a nagy jótettet, hogy leg­bensőbb barátságába fogadta a Ritter-családot. Ennek a körülménynek köszönhető, hogy a Ritternének szóló levelek, melyek roppantul intim mivoltuknál fogva évtizedekig meg sem jelenhettek, annyira bevilágítanak Wagner schweizi életének és általában a romantikus művészléleknek rej­télyeibe. Az idegbetegség izgalma át- meg átfűti a művészleveleket, lát­hatjuk, hogy a hidegvízkúra és a XIX. század muzsikája pendant-jelen­­ségek ; az sem véletlen, hogy beteg nő, akinek segítsége nélkül nehezen képzelhető Wagner lázas munkálkodása az 50-es években, hiszen az európai művészet nem más, mint az európai társadalmi betegségek ter­méke és egyúttal orvosszere, vigasztaló a rettenetes fájdalomban, mit a civilizáció e formája teremt. Wagner önvallomásainak főmotívuma az életuntság és végtelen fáradtság. Úgy érzi, hogy teljesen képtelen boldog­ságra és egyetlen lehetőségébe, a művészi munkába menekül. Időnként oly heves a menekülés, hogy szinte agyondolgozza magát; a Nibelung­­szöveget oly idegbetegen írja, hogy naponta­ csupán két óra hosszat dol­gozhat, a többi időt diaetetika tölti ki. A művész, és pedig elsősorban a romantikus művész, a legmaga­sabb és legtisztább értékek hiány nélkül való követelésének hivatásos képviselője. Ha az altruizmus belátáson és lemondáson alapszik, akkor a művész a legmagasabb fokra, eszményi fokra hágott egoizmust képviseli A romantikus művész nem tud lemondani az extatikus szerelem lázáról. De mivel annak elérése csak a társadalom formáin keresztül volna lehet­séges, vagyis tiszta formájában egyáltalán el nem érhető, a romantikus művész született ellensége a társadalomnak. Az el nem érhető extatikus szerelem őrületesen szenvedélyes fájdalmát csak úgy képes elviselni, ha művészetté alakítja át, átértékeli. E művészet tendenciája a tiszta, örök. * Richard Wagners Briefe an Frau Julie Ritter. (München, 1920. Bruckmann.)

Next