Auróra, 1920 (1. évfolyam, 13-19. szám)

1920-07-01 / 19. szám

lati szempontok irányítanák munkái szerkesztése közben. És nem ugyanez a művész-e várjon, aki alig győzi kivárni, hogy végre előadathassa mun­káit, hogy megfürödhessen művészete hangjaiban és a föltétel nélküli szeretetben, amit barátaitól követel ? Wagner lelkes forradalmár, ki a társadalom hazugságaiból egyetlen kivezető útnak az «Empörung aus Liebe»-t látja. Utálja a napi politikát, mint mindent, ami ideáljait keresztezi. Utálja a német professzort, aki reformjainak útjában áll. Utálja az operát, mely nem-wagneri berende­zésével akadálya az ő specifikus tehetségének. Utálja a társadalmat, mely kapitalizmusával minden slendriánnak és erkölcstelenségnek kútfeje és minden tisztának és nagynak ellensége. Wagner kivetettnek érzi magát az uralkodó világból és hogy egyéniségének értelmet adjon, azt az elméletet állítja föl, hogy a művészeten keresztül kell megújítani a társadalom erkölcseit és az a művészet, mit ő alkot, már nem a polgári rend ,és kapitalizmus művészete, hanem egy új, megreformált világé. Ezt jelenti Wagner «forradalmisága». Minthogy azonban nyilvánvaló, hogy a roman­tikus művész társadalomellenessége csupán alkotásdűhének egyik fel­tétele, és nyilvánvaló, hogy Wagner is, mint általában a XIX. századbeli romantika, a kapitalisztikus társadalom tipikus művészi iránya: láthatjuk, hogy Wagner forradalmisága csak a művészi stimuláció feltétele, lévén a romantikus művész alkotóképességének alapja a minden irányú elégedet­lenség. Wagner nem politikus és nem etikus, csak és csak művész. Egy­fajta erkölcsöt ismer csupán : a művészet erkölcsét. Ha a kereszténységre van szüksége (Parsifal), akkor középkori misztériumokba mélyed, ha a tiszta erőt és ősemberit énekli, akkor pogánnyá lesz (Siegfried). A művész erkölcsei kell, hogy bizonyos fokig impresszionista erkölcsök legyenek ; polgári szemekkel nézve a művész személyes befolyása veszélyesnek látszik : nem ok nélkül kell a Wagnerhez vágyó fiatal Bülowt szinte meg­szöktetni. Wagner életében az 50-es évek fejlődése döntő szerepű. A száműze­tés nem óhajtott, de művészetének kedvező szerencsétlensége kénysze­ríti, hogy végső módon leszámoljon magával, tehetségével, céljaival. Hazátlanul, a legfenségesebb természet karjaiban, egy lelkes nő jóvoltá­ból, anyagi gondok nélkül: itt lett Wagner azzá, ami Wagnerré teszi. A prózai művektől Tristanig : e szédületesen meredek és robbanásokkal teli útról küldött vallomások a Ritternéhez írt levelek. Meglátjuk a művészt szerencsétlen házassága döntő fázisában, látjuk, amikor hangulatai táp­lálása érdekében könnyelműen költekezik, kisérjük az elvont filozofálás útján, vele együtt ironizálunk zürichi dirigens­ szereplése közben és meg­értjük a két rettenetes hatalom közt : a sors és önmaga közt dobált ember roppantul szeszélyes csapongását. Annak a mesternek, kivel lázas inven­ciója három és fél hónap alatt íratja meg az egész Rheingold-zenét, meg­bocsátjuk gyermekesen önző kifakadásait is, pl. azt, amikor a Tristan értetlen fogadtatása alkalmából így ír a német népről : «... és mégis arra hajt különös sorsom, hogy a legbárgyúbb népek egyikénél keressek meg­értést, mivel véletlenül ennek a népnek nyelvét beszélem». (XXXVI. levél.) E levelekben is ugyanaz a fölényes varázsló és elragadó temperamentum

Next