Auróra, 1920 (1. évfolyam, 13-19. szám)
1920-07-01 / 19. szám
a gondolkozásból indultak ki, a bűnözést úgy fogták fel, mint a társadalmi egyensúly zavarát az ember testi és lelki jelenségei és a társadalmi jelenségek között. E felfogás szerint tehát nincs született erkölcsiség és született bűntettes, s nincs erkölcsi erő, mint az erkölcsiségnek különható ereje, hanem az erkölcsi erő nem egyéb, mint azoknak a teljesítményeknek resultáns összesége, amely a lélek számtalan részleges és különhatása alatt bizonyos feltételek mellett előáll, így a zülöttség és bűn sem az erkölcsi erő megfogyatkozása, hanem az egyes teljesítmények zavara által előállott kóranyag. Egy neves angol orvostudós, Mercier, aki a társadalmi viselkedés rendellenességeiről írt egy nagyszerű munkát, a bűn keletkezését a következőkép magyarázza: az ember eredeti, primár ösztönei az önfenntartás és a fajfenntartás ösztönei. Később fejlődnek az emberi fajban az emberi ösztönök, amelyek sok tekintetben ellentétben állanak az, egyén önfenntartó és faj fenntartó ösztöneiben és amelyek, mint utóbb keletkezettek, az előbbieknél gyengébbek s kevésbé fejlettek. Ebből a konfliktusból származik az a viselkedés, amelyet antiszociális cselekvésnek, erkölcsi romlottságnak, zülöttségnek, vagy kriminalitásnak nevezünk Nem testi, érzelmi, akarati, vagy értelmi fogyatkozások szülik egymagukban véve a bűnt, hanem ezeknek a lelki jelenségeknek kell bizonyos egyensúlyozottságban állni egymással és az embert környező társadalmi léttel. Ez az egyensúly talán analóg azzal az egyensúllyal, amely a testi egészség alapfeltételeit képezi, amely azt követeli meg, hogy az ember belső szervezete alkalmazkodjék az őt környező természethez. Mindezekből nyilvánvaló, hogy oly fontos nevelési kérdéssel állunk szemben, amely még hosszú kutatást, az orvosi lélektani és társadalmi tudományokban való nagy járatosságot igényel és hogy a pedagógiának egy egész új fejezetét kell megteremteni, ami eddig a neveléstudományban hiányzik. Annál különösebb, hogy a mindennapi élet ezt a kérdést ugyanazzal a felületességgel tekinti, mint az orvosi tudomány bölcsőkorának idején a testi betegségek ügyét. Valaha mindenki azt hitte, hogy ha baja van, maga is meggyógyíthatja mások csodaszereket s mindent gyógyító füveket kerestek; a betegséget rejtegették és szégyelték s lealázó volt kórházba menni, így van ez ma a nevelés s az erkölcs betegségei esetén. Szépen mondja egy nagy amerikai nevelő, Edward Howard Griggs «Moral Education» című könyében: «Ha a javító fegyelmezést (corrective discipline) erkölcsi gyógyításnak (moral medicine) tekintjük, amely a gyermekek erkölcsi egészségét (moral health) megújítja, hogyan járjunk el akkor e gyógymód használaánál bölcsen és eredményesen ? Nem-e a fizikai élet hasonlósága lesz az, amely problémánkra világot vet? Ha a ti gyermeketek testileg beteg, ugyebár nem mentek el a gyógyszertárba és nem vesztek össze mindenféle szabadalmazott orvosságot és nem tömitek a gyomrát vele, legalább is igy tesztek, ha van bennetek az értelmességnek némi csilláma. Ugyebár hívták a gyermekhez gyakorló szakértő orvost, aki a gyermeket összes részleteiben megvizsgálja: megtapintja az ütőerét, felveszi a hőmérsékletet, megvizsgálja az előző napok testi állapotát, diagnózist készít és előírja a kezelést. Azt hiszitek tán, hogy az erkölcsi diagnózis könnyebb? És mégis vannak úgynevezett értelmes (?) nevelők, akik egyes különös