Auróra, 1920 (1. évfolyam, 13-19. szám)

1920-07-01 / 19. szám

Hivatásos tudományművelés és numerus clausus. A tudományok műveltetése minden ország kultúrájának csalhatat­lan fokmérője, tehát minden ország erkölcsi érdeke, tekintélyének gyara­pítója. Minél kulturáltabb valamely ország, annál nagyobb a tudományos szükséglete, annál több hivatott szakember kell kielégítésér­e. A tudo­mány művelésének alapföltétele azonban az anyagi biztosítottság és a szellemi reátermettség, amelyeknek hiánya az igazi tudományosság rová­sára megy. Minden eszközzel törekedni kell tehát arra, hogy ez a két föl­tétel minél tökéletesebb módon érvényesüljön különösen azoknál, akik valamely ország hivatalos tudományos pozícióiban ülnek. Az anyagi jólét és szellemi reátermettség bizonyos mértékben fordított viszonyban van­nak, mert a vagyon sokszor előmozdíthatja kevésbbé reátermettek mun­káját, míg a szegénység hátráltatja a legkiválóbbak vizsgálatait is. Bár az így megnyilvánuló különbségek a minőséget, a tudományos munkák belső értékét kevésbbé érintik s inkább csak a termelés mennyiségében nyil­vánulnak, mégis minden eszközzel törekedni kell annak kiküszöbölésére. Minthogy a tudományos munka zavartalansága és folytonossága csak intézményekkel biztosítható, azért ennek a kulturállamokra fontos erkölcsi érdeknek elősegítése elsőrendű állami feladat. A tudományos munka anyagi biztosítottsága többé-kevésbbé még lépést tartott az országok gaz­dasági helyzetével, de a hivatottak kiválogatásának elve sokszor nem érvé­nyesül. Szegényebb országokban, ahol az ország általános gazdasági el­maradottsága a lakosság egyéneiben is megnyilvánul, sokkal jobban reá van utalva a tudományos munka az állami támogatás rendszeresítésére, mint ott, ahol több anyagi függetlenségben élő ember van s igy közülük többen adhatják magukat tudományművelésre. Ahol viszont az állami támogatás túlzott mértékben érvényesül, ott a tudományos pozíciók is szürke hivatallá lesznek és az ezekben működő » hivatalnokseregben» nem alakulhat ki az a tudományos közvélemény, tárgyi kritika, mely a pozí­ciókban ülőknek tudományos reátermettségét megítélni és ellenőrizni tudja. A fejlődő kultúrákat meggátoló és a meglevőket megsemmisítő háború nyomán beállott gazdasági romlás súlyos kilengéseket okozott a tudományok művelésében. Az anyagi eszközök csökkenése, az állami támo­gatás redukciója vagy beszüntetése legfontosabb létalapjában támadta meg a tudományos munka lehetőségeit. Ilyen körülmények között a tudomány­­művelés folytonosságának fönntartása előtérbe tolta és kiélezte a sokszor elhanyagolt hivatottság kérdését, amely különben már a háború alatt is állandóan napirenden volt minden téren. A soha nem hitt méretű meg­élhetési nehézségek sürgetik az életpályák revízióját is, amelynek során fölmerült a tudományművelés hivatásosságának kérdése is. A nagyipari méretű tudományművelés hazájában, Németországban a szellemi élet­pályákra való reátermettséget kísérleti lélektani megfigyelésekkel és erre a célra berendezett egyetemi tanácsoló irodákkal óhajtják megállapítani. Ügyvédi, orvosi, tanári pályáknál a hivatottság, hajlam, képesség hama­rabb és könnyebben megítélhető, mint a tudományművelésnél, ahol a

Next