Auróra, 1920 (1. évfolyam, 13-19. szám)

1920-07-01 / 19. szám

kérdések olyan összlete áll előttünk, amelyet a tudományművelés hivatá­sosságának, lehetőségének kérdése vezet be. A tudományművelés feltételeit ismerve, tisztában kell lennünk azzal, hogy miképen mozdítható ez elő és lehet-e valakit kizárólagos tudományművelésre irányítani, azaz tudós életpályára nevelni ? E kérdések megítélésénél kettős szempont vezethet bennünket. Min­denekelőtt vizsgálnunk kell azokat általánosságban, az emberiség közös kultúrmunkája szempontjából és szűkebb körű, hazai viszonyok alapján. De már itt előrebocsáthatjuk, hogy egyes kérdések kizárólagosan csak az egyik megítélést igazolják. Kiindulásul az a kérdés szolgál, hogy a tudomány művelését lehet-e kizárólagos hivatás gyanánt tekinteni s ami ebből következik, lehet-e az életpálya is? Válaszunk mindenképen csak igenlő lehet, mert akinek tehetsége van, magában hivatottságot érez a tudományos munkára, az föltétlenül életcéljává is teheti ezt s amennyiben anyagilag független, úgy szándékában semmi akadálya nem lehet. A kér­dés csak ott válik vitathatóvá, ha vagyontalanok kívánnak tudományos pályára lépni. Az igenlő választ fenntartás nélkül itt is megadhatjuk akkor, ha csakugyan értékes emberekről van szó. Egész sor olyan állami intéz­mény van : főiskolák, múzeumok, könyvtárak, kísérleti intézetek, melyek a hivatásos tudományművelés otthonai gyanánt predestinái­va vannak ezekben elegendő hely jut azok számára, akik a tudományos kutatási élet hivatásul választják. Csak arra kell ügyelni, hogy ezeket a helyeket ne az összeköttetés vagy még ennél is rosszabb melléktekintetek alapján töltsék be, hanem mindig a leginkább reátermett szakemberek kerül­jenek oda. A tudományművelési életpálya jogosultságának és lehetőségének meg­állapításával határozottan szembehelyezkedünk az eddig uralkodó hiva­talos fölfogás nagyobbik részével, mely ezt kétségbevonja, sőt különböző eszközökkel meggátolni is törekszik azzal a tetszetős érveléssel, hogy a szellemi proletariátus növelését ezen a téren föltétlenül meg kell aka­dályozni. Ez az érvelés azonban már eleve antiszociális, mivel még job­ban kiélezi a társadalmi osztályok különbségeit, szolgáikig fejet hajt a vagyon mindent lehetővé tevő bálványa előtt és szentesíti azt a születés­beli igazságtalanságot, mely szerint a vagyonosoknak tanulmányaik kez­detétől fogva jóformán behozhatatlan előnyük van a szegények fölött. Ezt a kérdést pedig ma már aligha lehet elintézni azzal, hogy a szegények ne tanuljanak, sőt minden módon arra kell törekedni, hogy legalább a tudo­mányok hivatásos művelésénél az arra érdemesek számára megszüntes­sük a vagyoni előjogokat, tehát a tudományos munka lehetőségeit meg­szerezzük. Ezzel eljutottunk a tudományművelés elősegítéséhez, amely mindazoknak az intézményeknek feladata, amelyekben tudományos munka folyik. Ha ezek az intézmények államiak, akkor a tudományművelés elő­segítése álami feladat, amely elől az állam saját kultúrjogosultságának érdekében nem zárkózhat el, mert az ország kulturszínvonalának épsége­ és fejlesztése az országhatárok biztosítása mellett legfontosabb teendője az államnak. A tudományművelés elősegítése nemcsak annak lehetővé tételében* 50

Next