Auróra, 1920 (1. évfolyam, 13-19. szám)

1920-07-01 / 19. szám

hanem az emberi kultúrmunkába bekapcsolt tudományos élet folytonos­ságának biztosításában rejlik. Tehát, ahol a tudományművelés állami fel­adat, ott a folytonosság biztosítása, a tudományos munkára való rend­szeres neveléssel szintén állami kötelesség. Ezt a rendszeres nevelést az egyetemnek kell nyújtania, amely minden tudományt magában egyesítő szentély gyanánt külső befolyásoktól, napi eseményektől, politikai, osztály-, faj- és felekezeti szempontoktól mentesen,, szabadon hirdesse a tudomány igéit mindenki számára, aki azok iránt érdeklődik, azok megértésére ma­gában kellő erőt érez és azok esetleges továbbművelését életcéljául tenni akarja. Szükségszerűleg következik ebből tehát, hogy az egyetem lényege magában foglalja azt, hogy kapuit kitárva tartsa minden a tudományok iránt komolyan érdeklődő előtt. Ebben a beállításban az egyetem tehát még a hallgatóság előtanulmányaira sem kiváncsi s csak az egyetemek kialakulása folyamán beállott változások, az eredeti céltól különböző okokból való eltérések, nemkülönben az üzemesített tanítás simább mene­tének biztosítása tették szükségessé az érettségi és egyéb előtanulmányo­kat igazoló okmányokat. Az idők folyamán ugyanis az állam szolgálatába került egyetemek az állami összeség igényeit és szükségleteit kielégítő jogászok, hivatalnokok, orvosok és tanárok életpályára képesítő tudomá­nyos előkészítés közvetítői lettek s a mindinkább nagyobb igényekkel föllépő állami és társadalmi, élet papírformás minősítőjévé váltak. Szerin­tünk azonban a gyakorlati élet szükségleteit kielégítő említett hivatásokra való képesítés nem lehet célja az egyetemnek, amely — ismételjük — minden melléktekintetektől mentesen a tiszta tudományok szabad hirde­tője, művelője és műveltetője kell legyen. A gyakorlati életpályákra képe­sítés csak szakiskolák feladata lehet s aki az egyetem célját ebben látja, helytelenül ítéli meg azt. Csak természetes, hogy a hivatalos fölfogás nálunk ebben a helytelen beállításban nyilvánul meg, hiszen az állam az egyetemi üzem fönntartásának jogosultságát a bírák, ügyvédek, hivatal­nokok, orvosok, tanárok termelésében látja. Ez lehet állami szempont, de egyetemi szempont nem. Az egyetemnek meg kell maradni tudományt hirdető állásponton, tekintet nélkül arra, hogy hallgatóságából ügyvédek, orvosok, tanárok lesznek-e, ami viszont nem zárja ki azt, hogy az ezek részére szükséges tudományos alapot ne szolgáltassa. Messze vezetne, ha egyetemünk szerepét ebből a szempontból vizsgálnánk, a szakiskolák és egyetem viszonyának sokszor és sokféleképen megvitatott kérdésére sem térhetünk ki, tehát a hivatásos tudományművelés legfontosabb kellékéhez, a tudósképzéshez térünk vissza. Megállapítottuk, hogy a tudomány műveléséhez hajlamot érző min­den tehetséges jelöltnek, vagyoni viszonyainak tekintetbevétele nélkül joga van arra, hogy a tudomány művelését életcélul és életpályául választ­hassa, az államnak pedig kötelessége, hogy ezeket a törekvéseket támo­gassa. Ebben a tekintetben csak a komoly megfontolás és a tehetség meg­állapítása lehetnek mérvadók, semminemű más korlátozásnak azonban helye nincs. Önként következik ebből, hogy az egyetem látogatásának készülő bármilyen megszorítása, amely most a hivatalos és nem hivatalos, de korántsem hivatásos, épen azért bámulatosan egyetértő köröket fog­­ ni .

Next