Auróra, 1920 (1. évfolyam, 13-19. szám)
1920-07-01 / 19. szám
hanem az emberi kultúrmunkába bekapcsolt tudományos élet folytonosságának biztosításában rejlik. Tehát, ahol a tudományművelés állami feladat, ott a folytonosság biztosítása, a tudományos munkára való rendszeres neveléssel szintén állami kötelesség. Ezt a rendszeres nevelést az egyetemnek kell nyújtania, amely minden tudományt magában egyesítő szentély gyanánt külső befolyásoktól, napi eseményektől, politikai, osztály-, faj- és felekezeti szempontoktól mentesen,, szabadon hirdesse a tudomány igéit mindenki számára, aki azok iránt érdeklődik, azok megértésére magában kellő erőt érez és azok esetleges továbbművelését életcéljául tenni akarja. Szükségszerűleg következik ebből tehát, hogy az egyetem lényege magában foglalja azt, hogy kapuit kitárva tartsa minden a tudományok iránt komolyan érdeklődő előtt. Ebben a beállításban az egyetem tehát még a hallgatóság előtanulmányaira sem kiváncsi s csak az egyetemek kialakulása folyamán beállott változások, az eredeti céltól különböző okokból való eltérések, nemkülönben az üzemesített tanítás simább menetének biztosítása tették szükségessé az érettségi és egyéb előtanulmányokat igazoló okmányokat. Az idők folyamán ugyanis az állam szolgálatába került egyetemek az állami összeség igényeit és szükségleteit kielégítő jogászok, hivatalnokok, orvosok és tanárok életpályára képesítő tudományos előkészítés közvetítői lettek s a mindinkább nagyobb igényekkel föllépő állami és társadalmi, élet papírformás minősítőjévé váltak. Szerintünk azonban a gyakorlati élet szükségleteit kielégítő említett hivatásokra való képesítés nem lehet célja az egyetemnek, amely — ismételjük — minden melléktekintetektől mentesen a tiszta tudományok szabad hirdetője, művelője és műveltetője kell legyen. A gyakorlati életpályákra képesítés csak szakiskolák feladata lehet s aki az egyetem célját ebben látja, helytelenül ítéli meg azt. Csak természetes, hogy a hivatalos fölfogás nálunk ebben a helytelen beállításban nyilvánul meg, hiszen az állam az egyetemi üzem fönntartásának jogosultságát a bírák, ügyvédek, hivatalnokok, orvosok, tanárok termelésében látja. Ez lehet állami szempont, de egyetemi szempont nem. Az egyetemnek meg kell maradni tudományt hirdető állásponton, tekintet nélkül arra, hogy hallgatóságából ügyvédek, orvosok, tanárok lesznek-e, ami viszont nem zárja ki azt, hogy az ezek részére szükséges tudományos alapot ne szolgáltassa. Messze vezetne, ha egyetemünk szerepét ebből a szempontból vizsgálnánk, a szakiskolák és egyetem viszonyának sokszor és sokféleképen megvitatott kérdésére sem térhetünk ki, tehát a hivatásos tudományművelés legfontosabb kellékéhez, a tudósképzéshez térünk vissza. Megállapítottuk, hogy a tudomány műveléséhez hajlamot érző minden tehetséges jelöltnek, vagyoni viszonyainak tekintetbevétele nélkül joga van arra, hogy a tudomány művelését életcélul és életpályául választhassa, az államnak pedig kötelessége, hogy ezeket a törekvéseket támogassa. Ebben a tekintetben csak a komoly megfontolás és a tehetség megállapítása lehetnek mérvadók, semminemű más korlátozásnak azonban helye nincs. Önként következik ebből, hogy az egyetem látogatásának készülő bármilyen megszorítása, amely most a hivatalos és nem hivatalos, de korántsem hivatásos, épen azért bámulatosan egyetértő köröket fog ni .