Auróra, 1920 (1. évfolyam, 13-19. szám)
1920-07-01 / 19. szám
amely aztán 7-én reggel tényleg bekövetkezett. A mino-owari, a kecskeméti s az összes nagyobb földrengéseket megelőzték ilyen előlökések. Ez adta Kövesligethy Radó egyetemi tanárnak az ideát, hogy nem lenne-e lehetséges az előlökésekből a főlökés idejét meghatározni. A földrengés ugyanis a föld kérgében előálló feszültség kipattanásakor jön létre. A földrengés után azonban nem áll azonnal helyre a teljes egyensúly, hanem bizonyos feszültség visszamarad s ez újabb kisebb földrengéseknek lesz szülőoka, amelyek mint utólökések jelentkeznek. A mino-owari földrengés utólökéseire vonatkozólag sikerült Omorinak szabályt fölállítani, amely az utólökések gyakoriságát fejezi ki. A földrengést megelőző előlökések hasonlókép e keletkezőben levő feszültségnek következményei, de természetesen itt kezd a probléma nehézzé válni : mikor végződnek valamely földrengés utólökései s mikor kezdődnek az előlökések ?!Erre a feleletet megadják a szeizmikus trianguláció megfigyelései, amelyekre kísérleteket 1895 és 1898-ban végeztek Japánban. Ez alkalommal a hullámok terjedési sebességét határozták meg s ekkor azt találták, hogy amikor a feszültségek a legkisebbek, a hullámok sebessége a legnagyobb , s ezzel a főlökés idejének alsó határát meghatározták. A főlökés elérkezésének felső határa pedig az az idő, amidőn a szeizmikus hullámok sebessége eléri a minimumot, amelyre Kövesligethy theoriája 3,102 km/sec sebességet adja. Sajnos a szeizmikus trianguláció, amelyet M. Palazzo Calabriában és Siciliában is meg akart honosítani, mindeddig nem kezdődött meg s így e theoria eddig csak a négy japán földrengés utólag számított értékeivel igazolódott. Mindenesetre azonban egy új irányt nyertünk vele, és pedig a lehető legbiztosabbat, amelynek végleges kipróbálása és igazolása a jövő feladata. Az út azonban, amelyen Kövesligethy halad, sok reménnyel kecsegtet, mivel pl. a 3,102 km/sec sebességből a föld belsejére nézveszámított harántos összehúzódási coefficiens 0,2721-nek adódik, ami jól megegyezik a fentebb említett s más úton számított értékkel. A probléma még korántsem mondható megoldottnak, de a földrengéstan mai állása mellett már nem szabad e gondolatot magunktól oly határozottan elutasítanunk, mint a régiek tették. Természetesen sok észlelés, fáradság és munka vár még azokra, akik ezt az emberiséget, különösen pedig néhány terület lakosságát oly közelről érintő fontos problémát a megoldáshoz segítik. dr. Szilber József, 62