Auróra, 1920 (1. évfolyam, 13-19. szám)
1920-07-01 / 19. szám
tékos és jelenlegi összetételében akármilyen igazságtalan intézmény is a népszövetség, helytelen annak jelentőségét lebecsülni és csak valódi érdekeink félreismerésének és külpolitikai érzékünk hiányának újabb jele, hogy működését, fejlődését nálunk nem kísérik nagyobb érdeklődéssel. Woodrow Wilson, az Egyesült Államok volt elnöke, 1917 január 22-én a szenátusnak küldött üzenete alkalmával bontotta ki a fehér zászlót és háború helyett békét, elnyomás helyett az államok egyenjogúságát, világanarchia helyett a nemzetek szervezett szövetségét ajánlotta a világpolitika új rendszerének alapjául. Ma már megállapítható, hogy Wilson tele volt jó szándékkal és a győztes és legyőzött közt különbséget nem tevő, a békét tartósan biztosító, demokratikus világszövetség lebegett a messze távolba látó szeme előtt. Sajnos, az európai politikusok intrikáival és erőszakosságaival szemben gyengének bizonyult az amerikai jogtanár, akit a hosszas tanácskozások teljesen beteggé tettek. A Nobel-díj, melyet néhány nap előtt ítéltek oda neki, nemes törekvéseinek jutalma. Azzal azonban mindenki tisztában van, hogy a népszövetségi egyezmény, az úgynevezett covenant, melyet 1919 április 28-án terjesztett a legfőbb tanács elé s amely az összes békeszerződésekbe is felvétetett (a trianoni szerződés I. rész 1—26. cikke), immár nem az ő műve, nem az ő programmjának megvalósítása, hanem egy szomorú kompromisszum szegényes eredménye. Sok homályos és ellentmondó rendelkezést tartalmaz és a győzelem gyümölcseinek élvezését igyekszik biztosítani a győztesek számára. A volt központi hatalmak országai kizárattak a népszövetség eredeti tagjai sorából, a szövetségbe való felvétel kétharmad többségtől és azon feltételtől tétetett függővé, hogy az illető államhatásos biztosítékot nyújt azon szándékának őszinteségére vonatkozólag, hogy nemzetközi kötelezettségeit szem előtt tartja és elfogadja a szövetség által megszabott, a katonai, tengeri és légi haderőket és felszereléseket illető rendelkezéseket. A szövetségtanács már igen sok tanácskozást folytatott, szövetséggyűlést azonban most először tartanak Genfben. A szövetséggyűlésekről a covenant 3. pontja a következő rendelkezéseket tartalmazza : «A szövetséggyűlés a szövetség tagjainak képviselőiből áll. A szövetséggyűlés meghatározott időpontokban ülésezik és ezenkívül mindannyiszor, ahányszor a körülmények megkívánják, a szövetség székhelyén vagy más kijelölt helyen. A szövetséggyűlés mindazon ügyekkel foglalkozik, amelyek a szövetség hatásköréhez tartoznak vagy a világbékét illetik. A szövetség minden tagja csak három egyénnel képviseltetheti magát a szövetséggyűlésen és csak egy szavazattal rendelkezik. Megállapítható, hogy a genfi gyűlésen a semleges államok képviselői igen nagy szerepet játszottak s így most már helytelen a népszövetséget egyszerűen a győztesek szövetségeként feltüntetni. Különösen a svájci Motta, a helvét köztársaság volt elnöke szállt síkra a népek igazi, egyetemes szövetségéért. De sokat beszéltettek magukról erélyes fellépésük következtében az argentiniai kiküldöttek és az északi államok kiküldöttei is. A győztesek intranzigens álláspontját a türelmetlen Viviani képviselte. Lord Robert Cecil igyekezett az ellentéteket áthidalni. A győztesek közül távolmaradtak az északamerikai Egyesült Államok képviselői, az Unió