Auróra, 1920 (1. évfolyam, 13-19. szám)

1920-07-01 / 19. szám

tékos és jelenlegi összetételében akármilyen igazságtalan intézmény is a népszövetség, helytelen annak jelentőségét lebecsülni és csak valódi érdekeink félreismerésének és külpolitikai érzékünk hiányának újabb jele, hogy működését, fejlődését nálunk nem kísérik nagyobb érdeklődéssel. Woodrow Wilson, az Egyesült­ Államok volt elnöke, 1917 január 22-én a szenátusnak küldött üzenete alkalmával bontotta ki a fehér zászlót és háború helyett békét, elnyomás helyett az államok egyenjogú­ságát, világanarchia helyett a nemzetek szervezett szövetségét ajánlotta a világpolitika új rendszerének alapjául. Ma már megállapítható, hogy Wilson tele volt jó szándékkal és a győztes és legyőzött közt különbséget nem tevő, a békét tartósan biztosító, demokratikus világszövetség lebegett a messze távolba látó szeme előtt. Sajnos, az európai politikusok intri­káival és erőszakosságaival szemben gyengének bizonyult az amerikai jogtanár, akit a hosszas tanácskozások teljesen beteggé tettek. A Nobel-díj, melyet néhány nap előtt ítéltek oda neki, nemes törekvéseinek jutalma. Azzal azonban mindenki tisztában van, hogy a népszövetségi egyezmény, az úgynevezett covenant, melyet 1919 április 28-án terjesztett a legfőbb tanács elé s amely az összes békeszerződésekbe is felvétetett (a trianoni szerződés I. rész 1—26. cikke), immár nem az ő műve, nem az ő programm­­jának megvalósítása, hanem egy szomorú kompromisszum szegényes ered­ménye. Sok homályos és ellentmondó rendelkezést tartalmaz és a győ­zelem gyümölcseinek élvezését igyekszik biztosítani a győztesek számára. A volt központi hatalmak országai kizárattak a népszövetség eredeti tagjai sorából, a szövetségbe való felvétel kétharmad többségtől és azon fel­tételtől tétetett függővé, hogy az illető állam­­hatásos biztosítékot nyújt azon szándékának őszinteségére vonatkozólag, hogy nemzetközi kötelezett­ségeit szem előtt tartja és elfogadja a szövetség által megszabott, a katonai, tengeri és légi haderőket és felszereléseket illető rendelkezéseket­. A szövetségtanács már igen sok tanácskozást folytatott, szövetség­gyűlést azonban most először tartanak Genfben. A szövetséggyűlésekről a covenant 3. pontja a következő rendel­kezéseket tartalmazza : «A szövetséggyűlés a szövetség tagjainak képvise­lőiből áll. A szövetséggyűlés meghatározott időpontokban ülésezik és ezenkívül mindannyiszor, ahányszor a körülmények megkívánják, a szö­­vetség székhelyén vagy más kijelölt helyen. A szövetséggyűlés mindazon ügyekkel foglalkozik, amelyek a szövetség hatásköréhez tartoznak vagy a világbékét illetik. A szövetség minden tagja csak három egyénnel kép­viseltetheti magát a szövetséggyűlésen és csak egy szavazattal rendelkezik­. Megállapítható, hogy a genfi gyűlésen a semleges államok képviselői igen nagy szerepet játszottak s így most már helytelen a népszövetséget egyszerűen a győztesek szövetségeként feltüntetni. Különösen a svájci Motta, a helvét köztársaság volt elnöke szállt síkra a népek igazi, egye­temes szövetségéért. De sokat beszéltettek magukról erélyes fellépésük következtében az argentiniai kiküldöttek és az északi államok kiküldöttei is. A győztesek intranzigens álláspontját a türelmetlen Viviani képviselte. Lord Robert Cecil igyekezett az ellentéteket áthidalni. A győztesek közül távolmaradtak az északamerikai Egyesült­ Államok képviselői, az Unió

Next