Auróra, 1920 (1. évfolyam, 13-19. szám)
1920-07-01 / 19. szám
egyelőre nem lévén még tagja a szövetségnek. Ebből is sok téves következtetést vonnak le nálunk. Amerika nem ellensége a világszövetségnek. Sőt ellenkezőleg: Amerika valósággal szülőföldje a pacifizmusnak. Washington híres búcsúizatában «békét és harmóniát» hirdet az összes nemzetekkel. A választott bírósági kikötést tartalmazó szerződéseket a XVIII. században Jay amerikai szenátor tette népszerűvé. Egy állam sem intézett el annyi nemzetközi viszályt választott bíróság döntése alapján, mint ép az Egyesült Államok. Egy országnak sincs oly kiterjedt, minden katonai megerősítés nélkül hagyott határa, mint az, amely az Uniót Kanadától elválasztja. A pacifizmus Amerikában nem tudományos tan vagy társadalmi mozgalom, hanem nemzeti tradíció, vallásos meggyőződés, politikai vezéreszme. Csakis antimilitarista jelszavakkal lehetett Amerikát a háborúban való részvételre birni és a jövő nyugalmát biztosító béke mint szent cél lebegett a yankee katona szeme előtt. Tisztában kell tehát lennünk azzal, hogy Amerika mindent el fog követni, hogy a népszövetség szervezete megreformáltassék s mihelyt ez meg fog történni, habozás nélkül fog a szövetséghez csatlakozni. Szó is esett az Egyesült Államok közreműködésének szükségességéről a genfi gyűlésen, ahol különösen a semlegesek ismételten hangsúlyozták, hogy a szövetségnek csak úgy van célja, ha universális. Szóvá tették, hogy Oroszország közreműködésére is szükség lesz, de egyetértettek abban, hogy erre csak akkor kerülhet sor, ha ott a diktatúrát demokratikus rendszer váltja föl. Előtérben azonban a volt központi hatalmak felvételének kérdése állott. Ismételten szóba került Németország felvétele is. Amikor Motta, svájci delegátus ezt a kényes kérdést kezdte feszegetni, Viviani felháborodott hangon kért szót. Motta azonban nyugodtan folytatta beszédét és Viviani kénytelen volt utóbb bocsánatot kérni heveskedéséért. Egyben kijelentette, hogy Németország nem tett eleget a covenant 1. pontjának, vagyis «nem nyújtott biztosítékot azon szándékának őszinteségére vonatkozólag, hogy nemzetközi kötelezettségeit szem előtt tartja». Nagyhangú frázisokat hallatott Viviani és nem tagadható, hogy szavai megtették a kívánt hatást. Németországot ezúttal nem vették fel a szövetségbe, de nagy jóstehetség nélkül is megállapítható, hogy a felvétel csak ideigóráig odáztatott el, mert a semlegesek magatartásából nyilvánvaló, hogy felrobbantanák a szövetséget, ha ez az igazságtalanság nem tétetnék jóvá. Két állam a volt központi hatalmak országai közül jobban járt. Ausztriát felvették a népszövetség tagjai közé. Nosszú vita előzte meg a felvételt, amelyben Cuwens (Chile), Blankenberg (Dél-Afrika), Motta (Svájc), Lord Robert Cecil (Nagy-Britannia) és Benesch (Csehország) vettek részt. Nem érdektelen, hogy különösen utóbbi szállt melegen síkra Ausztria felvétele mellett, kijelentvén, hogy bár Ausztria eddig még nem minden kötelezettségének tett eleget—s itt a szónok különösen a nemzeti kisebbségek védelmére vonatkozó szerződéses kötelezettségekre utalt — azonban ő is belátja, hogy a nemzetközi szolidaritás álláspontjára kell helyezkedni. Ausztrián és az összes közép-európai államokon csak a gazdasági és pénzügyi konszolidáció segíthet, úgymond, s ez inkább remélhető a népszövetség közreműködése mellett. A szavazás egyhangú volt.