Auróra, 1920 (1. évfolyam, 13-19. szám)

1920-07-01 / 19. szám

­i szövetségtanács és a gyűlés kilenc évre választ. A hágai választott bíróság fennmarad. Az állandó nemzetközi bíróság létesítése — még kötelező jelleg nélkül is — korszakalkotó esemény és nagy lépést jelent előre a nemzet­közi viták békés elintézését célzó intézmények sorában. A még ugyancsak újkeletű választott bíróság mellett nemzetközi törvényszék, mely állan­dóan rendelkezésre áll, melynek kilenc évig nem változó tagjai állandóan a nemzetközi jogot magyarázzák és alkalmazzák, melynek tagjai saját államuktól úgyszólván teljesen függetlenekké válnak, nemzetközi szervezet által nevez­tetnek ki és állandóan nemzetközi légkörben élvén, fokozott objektivitásra tesznek szert, — ez le nem kicsinyelhető eredmény, mely emlékezetessé fogja tenni a genfi tanácskozásokat. Hisszük és reméljük, hogy az államok nemzetközi szerződésekben mind gyakrabban fogják kikötni a hágai tör­vényszék illetékességét. Ami ezenkívül Genfben történt, nem nagyjelentőségű. Mindazon­által megállapítható, hogy van remény a népszövetségi egyezmény reví­ziójára és a népszövetség egyetemessé tételére. Talán valamikor mi magyarok is örömteli szívvel fogunk Genfről megemlékezni. Ehhez azon­ban nemcsak az szükséges, hogy minket is felvegyenek a szövetségbe, hanem az is, hogy a szövetség tagjai enyhítsék szenvedéseinket és testvérek módjára igyekezzenek talpraállítani minket. Mi pedig igyekezzünk ennek előfeltételeit megteremteni. Auer Pál: 72

Next