Autó, 1948. május-december (1. évfolyam 1-20. szám)

1948-03-01 / 1. szám

Nem adnak ki több taxiengedélyt T H­ÉTSZÁZHÚSZ EMBERTŐL VETTÉK EL A TAXI­­IV ENGEDÉLYT A KÖZLEKEDÉSÜGYI MINISZTÉRI­UMBAN MOST BEFEJEZŐDÖTT FELÜLVIZSGÁLAT SORÁN. HÉTSZÁZ EMBERNEK MEGHAGYTÁK AZ ENGEDÉLYT, 100-NAK PEDIG ÚJ ENGEDÉLYT ADTAK KI. A revízió után Budapesten végeredmény­ben 800 kéktaxi engedély maradt, 66-tal még mindig több, mint amenyi 1398-ban volt. A Közlekedésügyi Minisztérium ezért el­határozta, hogy amíg ez a szám nem csökken —­ elsősorban a taxiiparosok érdekében — nem ad ki több engedélyt. Nagy Ferenc szelleme avagy a „szerzett jogok" A mostani felülvizs­gálat során az enge­délyeket a politikailag megbízhatatlanoktól, büntetett előéletűektől és azoktól vonták el, akiknek más foglalko­zásuk és 600 forintnál nagyobb jövedelmük van. Öncsalás volna azonban azt al­itani, hogy a revízió elérte azt a kitűzött célt és valamennyi polikailag meg­­bízhatatlan, büntetett előéle­­tű és nagy jövedelmű ember­től valóban elvették az en­gedélyt. Nem vették el. Azért nem, mert amikor az engedélyek felülvizsgálatot kimondó rendeletet kiadták, még Nagy Ferenc volt a mi­­niszterelnök. Ő és társai pe­­dig megakadályozták, hogy a rendelet a közlekedési mi­­nisztérium szövegezésében lásson napvilágot és olyan módosításokat hajtottak vég­­re, amelyek lehetetlenné tet­ték a kisemberek érdekeinek következetes védelmét és a régi emberek szerzett jogai­­nak megőrzését célozta. Egy kis panama Azelőtt a taxi engedélyeket Horthyék bizalmasai kapták: a Turul bajtársi egyesület* nek egyedül 31 engedélye volt. A többi engedélyesek között 6 nyugalmazott tábor* nok, 13 nyugalmazott ezre­­des, még több főjegyző, al­­ispán és tanácsos szerepelt. Bódy alpolgármester fia 10 taxit tarthatott üzemben. Ezt azonban, amint megkapj­­a az engedélyeket, Halten­­berger Samu, a taxi király rendelkezésére bocsátotta. Csupán egy ,,kis” részesedést kötött ki. Akkoriban nem is igen t­ikolták, mirevaló ez a bonyolult ügylet. Bódy alpol­gármester ezen a közvetett úton kenyereztette le magát. Háromszor igazolt fasiszta Nagy Ferencék ezeket véd­ték. Ezért bevetették például a rendeletbe, hogy politikai megbízhatatlanság címén csak attól lehet elvenni az engedélyt, akit az igazolás során elmarasztaltak. Egy szemléltető példa megmutatja, erre miért volt szükség. Egy Söjtöri Gyula neveze­ tű taxis is jelentkezett felül* Vizsgálatra. A rendeletnek megfelelően felmutatta az igazolását. Nem is egyet adott, hanem hármat. A hon*­védelmi minisztérium 648-as bizottságának, a házfelügye­­lők 417/291/a. és a tömbmeg­­bízottak igazolóbizottságának szabályszerűen kiállított bi­zonyítványát feddhetetlen múltjáról. A mnisztérium ezek alapján kénytelen volt kiadni a taxiengedélyt. Utóbb derült csak ki, hogy Söjtöri Gyula azelőtt vitéz Söjtöri Gyula volt és egy negyedik helyen az Igazoló Bizottság vezető állásra alkalmatlan­nak találta. Ekkor azonban már késő volt. Az engedélyt megkapta. A dolgozóké legyen a taxijog Nyolcszáz taxiengedélynél nem­ lehet több Budapesten. Ez az álláspont indokolt és feltétlenül helyes. De éppen, mert zárt számmal állunk szemben, szükséges, hogy sokkal alaposabban ellenőriz­ zék ki kerül a létszámon belül és ki reked kívül. Min­ den illetéktelen engedélyes egy becsületes dolgozó kezé­ből üti ki a biztos megélhe* tést jelentő taxiengedélyt. Amit lehetett, a közleke­­désügyi minisztérium meg* tett. Új engedélyt csak olyan sofőrök kaptak, akik legalább már 20 éve taxin dolgoznak. Azoktól, akik engedélyüket albérletbe kiadták, már a revízió során elvették az en­gedélyt és odaadták azoknak, akik valóban dolgoztak. El*­rendelte a közlekedési mi­­nisztérium azt is, hogy egy személynek legfeljebb két engedélye lehet és azok a jogi személyek, amelyeknek a múltban 8—10 engedélyük volt, a jövőben nem fuvaroz­­hatnak, elvesztik jogukat. Döntő fontosságú a közle­­kedésügyi minisztériumnak az az intézkedése is, amely ki­mondja, hogy a taxifuvaro­­zóknak közös szövetkezetek­ben kell tömörülniök. Ezzel lehetőség adódott a Taxiipa­­rosok Szövetkezete nevű ál* szövetkezet és az Ipartestü* let felszámolására és ezzel az igazi, ősembereknek va­­lódi szövetkezetének a meg* teremtésére. Megindult a svéd autógyártás. A Svéd Repülőgépgyár Rt. 2 hengeres 2 ütemű autóval jött ki- A kocsinak nincs külön alváza, nyomtáva 2,47 m, és elődhátul torziós rugózású. Játék az angol kocsik árával Az angol kormány köte­­lezte az autógyárosokat,­­ hogy termelésük 75 százalé­kát exportálják és más té­­ren is mindent elkövet, hogy fokozza az autóexportot. Az amerikai verseny ellensú­­lyozására az angol Nuffielt Trust most egymillió forint exportprémiumot bocsátott az Ausztráliába szállító gyá­­rak rendelkezésére. Ennek segítségével az angol kocsik árát 49—63 fontnyi összeg­­gel csökkentették Ausztrá­­liában. Benn az anyaországban azonban egyre tart az ár­­emelkedés. Eddig egyedül az angol Ford gyár tartotta az 1945-ben megállapított árakat. Most itt is megtört a jég és a gyár bejelentette, hogy felemelik az árakat: az „Anglia szalon” árát 293-ról 326 fontra, a „Perfect sza­­lon” árát 359-ről 403 fontra, a „V 8 Pilot” árát 755-ről 764 fontra emelték. 1SCO autót hoznak haza Németország amerikai övezetéből A nyilasok és fasiszták ál­tal elhurcolt sokezer gépko­­csiból jelenleg 1.800 van az amerikai német zóna terüle­­tén összegyűjtve. A meg­szálló katonai parancsnok­­ság akkor adja vissza eze­­ket, ha megfelelő módon iga­zolja a magyar hatóság az eredeti tulajdonos irataival a gépkocsi tulajdonjogát. Szerencsére a rendőrség igazgatásrendészeti osztályán megmaradtak a felszabadu­­lás előtti nyilvántartások. Ezekből most írják ki az al­­váz és motorszámokat, hogy a hazahozatali kormánybiz­tosság legközelebb nyugatra utazó megbízottjai e kimuta­­tások alapján igazolhassa a megtalált kocsik magyar származását. Felemelik a benzinadagot A közeljövőben felemelik a gépkocsik benzinadagját, ha a kül­kereskedelmi tárgyalásaink sikerrel járnak — jelentették ki a Közlekedésügyi Minisztérium illetékes osztályán a benzinellátás­­ várható kilátásairól nyilatkozva. A minisztériumban elmondták: a lehető­séghez képest már most igyekeznek minden méltányos kérdést elintézni. Januárban az üzemanyagosztályhoz 1500 pótkiutalási ké­relem érkezett, ebből 900-at teljesítettek. Havi 4500 tonna benzin A benzinellátás javulásai­nak legbiztosabb jele mégis az a tény, hogy a benzinki­utalás mennyisége az előző havi 4000 tonnáról januárban több mint 11 százalékkal, 4500 tonnára emelkedett. — A benzinellátás mai rendszerét e kedvező jelen­­ségek ellenére fenntartjuk jelentették ki ezzel kapcso­latban a közlekedésügyi mi­nisztériu­mban. — Az embe­­rek ok nélkül félnek az utal­­ványrendszertől. Eddig is m­edig kiadtuk a meghatáro­­zott mennyiséget, a jövőben is ki fogjuk adni. Az utal­ványrendszer fenntartására elsősorban nem takarékossá­­gi okokból, hanem nemzet. Gazdasági meggondolások­­ból van szükség. A hároméves terv feltétlenül megköveteli, hogy számontartsuk a ben­­zinkészleteket és az üzem­anyagot oda juttassuk el, ahol arra a legnagyobb szük­­ség van. Ki kap pótkiutalást? A jelenlegi rendszer sze­­rint a benzinutalványok alap­­ján a személykocsik havonta 60—150, a tehergépkocsik 200—500 liter benzint kap­­nak. A közérdekű vállalatok és az állam tulajdonában le­vő autók e mennyiségnek két­­szeresét kapják. Ez az alapfejadat. A köz­­lekedésügyi minisztérium az élet gyakorlati követelmé­­nyeinek megfelelően rugal­­masan kezeli a kérdést és in­­­dokolt esetben további ben­zint utal ki a gépkocsiknak. Kettős alapelv vezérli e tek­intetben a minisztérium munkáját, ahol csak lehet teljesíteni a kéréseket, de ezen belül is elsősorban a teherautósok kérését teljesí­­teni. A taxisok benzinpótkiuta­­lásának meghatározásánál először megállapították az egyes kocsik előrelátható kiométer-teljesítményét. En­­nek alapján úgy döntöttek, az a kocsi, amelynek egy sofőrje van, 60 litert, ame­­lyiknek két sofőrje van, 160 liter pótjegyet kap. Ezzel az intézkedéssel a sofőrök érdekeit védték, nehogy ben­zinhiány miatt elbocsássák a kocsik második sofőrjét és ezzel növeljék a munkanélkü­­liséget. A Mateosz egy tételben kapja meg a havi pótben­ zint. Ezt a központi vezető­­ség kezeli. A benzinből az kap, aki menetlevéllel iga­­zolja, hogy az utalványra ki* adott benzinje már elfogyott és újabb fontos szállítása van. Látszat és valóság: Jellemző kép az amerikai sajtó igazmondására és az amerikai autógyárosok üzleti fogásaira. — Gyönyörű felvétel, álomszép autó,­­maradhatatlan csinos nők — hamis beállítás és szemfény­vesztés­ Aki ezt nem hiszi, mondja meg, mikor készült ez a felvétel: nappal­, vagy éjjel, műteremben vagy a tengerparton. Gyengébbek kedvéért előrebocsátjuk: trükfelvétel is van a világon.

Next