Autó, 1949. január-december (2. évfolyam 1-24. szám)
1949-10-16 / 20. szám
Országos arányú motoros tömegmegmozdulás volt a Szabadságharcosok terep- és gyorsasági versenye 300 induló A vidéki tehetségek sikere Október 1-én és 2-án mintegy háromszáz fővárosi és vidéki motoros állt starthoz, hogy résztvegyen a Magyar Szabadságharcos Szövetség által rendezett ,,Motorosok a békéért” versenyben. A szabályzat értelmében kizárólag szériagépeken versenyző szabadságharcos versenyzők indulhattak. A kettős verseny első részét, a terepversenyt, szombaton, október 1-én futották le a budaörsi hegyekben. Két óra után pár perccel álltak starthoz az első gépek, a 100 kcm-es kategória első tizescsoportja, amelyeket ötperces időközökben követtek a többi csoportok. Mindjárt a start után komoly akadályokkal kellett megküzdeniök a 12 kilométer hosszú terepen a motorosoknak. .Meredek, köves, gödrös hegyoldalon kapaszkodtak fel a gépek a hegygerincig, hogy onnan lefutva, keskeny vízmosásban, cserjével benőtt ösvényeken, göröngyös erdei utakon, majd ismét sziklás hegyoldalon törjeneka cél felé. Szászhúsz kismotor közül 106 Csepel gyártmányú szériagép volt. Csodálatos strapabírásukról itt is fényes tanúságot tettek ezek a kismotorok.Csak alig egy-két versenyzőnek kellett géphiba miatt feladnia a küzdelmet. Külön érdekessége volt a versenynek, hogy ezúttal nemcsak a bajnokok mérték össze erejüket a 12 kilométer hosszú terepszakaszon, hanem az indulók zöme kezdőkből állott. Sok fiatal, tehetséges versenyzőt látnánk, akik fejlődőképességről, rátermettségről tettek tanúságot. A 100 kcm-es kategória után röviddel útnak indultak a 125 kcm-es gépek is, majd a 250 kcm-esek izgalmas küzdelme következett. A mezőny indulása után Szabó László (TFM) Trugly Lászlótól kölcsönkapott JAWA-gépével azonnal az élre tört és gyors iramban tartott felfelé a meredek hegyoldalon. Mögötte alig pár méterre haladt Rusovszky József (CsMTK) JAWA gépével, hozzá pedig szorosan felzárkózva ifj. Gaál Ferenc (I. honv. ker.) ugyancsak JAWA-géppel. A hegyoldalon lefelé menet Szabó László lábtartója a köves talajban megakadt és eltörött, úgy hogy Szabó a következő 11 kilométert levegőben tartott lábbal tette meg. Hatalmas porfelhőt verve száguldottak a motorok és az egyik fordulóban Rusovszkynak sikerült Szabót megelőznie és elsősként befutnia a célba. Rusovszky ■azonban — mint utóbb kiderült — Szabót elhagyva elvétette az utat, s így szabályellenes útvonalon ért Szabó előtt a célba, mintegy fél kilométerrel lerövidítve a terepszakaszt. A 250 kcm-es kategória győztese így Szabó László lett, 13 perces idővel, második ifj. Gaál Ferenc 13.01 mp-cel. Szabó László egyben a nap legjobb idejét futotta. A 350 kcm-es kategóriában Malasits József (Veszprémi MSzHSz) Puch-gépével vívott komoly küzdelmet az elsőségért. Dicséretet érdemel vidéki versenyzőink nagy küzdőképessége és akadályt nem ismerő bátorsága. Különösen az Állami Gépállomások traktorvezetői tettek ki magukért, bebizonyítva, hogy nemcsak a traktorvezetéshez, hanem a motorversenyzéshez is értenek. Rezgett a levegő, a hegyoldalak százszorosan verték vissza a motorok zúgását, amikor feldübörögtek az 500-as motorok. Az első pár méter után Puhony Nándor (TFM) tört az élre BMW-gépével. Messze magamögött hagyva ellenfeleit, szinte versenytárs nélkül, 14.42 perc alatt futotta le nehéz gépével a 12 kilométeres, terepet. Az oldalkocsis motorkerékpárok versenyében, bár elég szépszámú induló volt, egyetlen versenyző sem futott be a célba. Részben elakadtak a szűk ösvényeken, részben motordefektus miatt nem tudták lefutni a távot. Ebben a kategóriában eredményt így nem is hirdettek. Hatalmas arányú felvonulás Az október 2-i gyorsasági verseny előtt reprezentatív felvonulást rendeztek a szabadságharcos motorosok a városon át. Délelőtt tíz órakor mintegy háromszáz motoros, hatos sorokban, lobogó vörös és nemzetiszínű zászlókkal indult el a Hősök teréről, hogy végighaladva a városon, a Zöldmáli úti starthoz érjen. Felvonulásuk hatalmas, lelkes tüntetés volt a béke mellett. Amerre vonultak, megállt a forgalom, taps és éljenzés kísérte útjukat. Ez a nap a Béke ünnepe volt. Mialatt százezrek tüntettek a Kossuth Lajos téren, szabadságharcos motorosaink nagyszerű küzdeniakarásukkal, bátorságukkal tettek tanúbizonyságot arról, hogy szilárdan állnak abban a béketáborban, amelyet a nagy Szovjetunió vezet. Többszáz induló a vasárnapi gyorsasági versenyen Felvonulás után megkezdődött a gyorsasági verseny tréningje, a Zöldmáli-út, Szépvölgyi-út és Pusztaszeri-út által határolt útszakaszon. A verseny délután fél 3 órakor vette kezdetét. A 100 kcm-es motorok 3 kört, 8220 métert tettek meg. Egy kör hossza 2740 m volt. Nándori László PSE (Csepel), ifj. Fejér Rudolf csepeli MSZHSZ ugyancsak Csepel-géppel vívtak nagy küzdelmet ebben a kategóriában az első helyért, s végülis Nándori László futott be elsőnek a célba, nyomában ifj. Fejér Rudolf, majd Heszele Rudolf, az Előre versenyzője, ugyancsak Csepel-gépen. Még esett az eső, amikor a 125 kcm-es motorok álltak starthoz, hogy lefussák az előírt 4 kört. A kitűnően küzdő miskolci Velencei Sándor (Zetka) és Wégner Mihály (Csepel) folytattak itt kemény küzdelmet, amelyből a rutinosabb Wégner Mihály került ki kis előnnyel győztesként. A harmadik helyezett Erőss Gábor (CSMSZHSZ) is mindössze 7 másodperces hátránnyal futott célba. A 250 kcm-esek versenye ugyancsak bővelkedett izgalmakban. A start után élretörő Szabó László TFM (JAWA) nagyobb előnyt szerzett magának, amit két körön át tartott. A harmadik körben, a start utáni első fordulóban szorosan felzárkózott hozzá a hasonló géppel indult Cserkuti László (Előre), minek folytán késhegyig menő küzdelem fejlődött ki kettőjük között. Cserkuti, amikor látta, hogy ellenfele nagy technikájával nem bír megbirkózni, igyekezett sportszerűtlen magatartással zavarni Szabót. Szorosan melléje zárkózott és arra törekedett, hogy a pályáról leszorítsa. A célegyenesben csupán Szabó László lélekjelenlétének volt köszönhető, hogy a vizes, csúszós talajon nem történt komoly szerencsétlenség. Az utolsó tíz méteren Cserkuti beszorította Szabó Lászlót az út szélén húzódó vízlefolyóba és könyökkel igyekezett utat törni magának. Szabó, hogy az összeütközést elkerülje, félkarját magasan a levegőbe emelte és félkézzel kormányozva motorját a célba, egy kerékhoszszal első lett. Cserkuti László nem első esetben viselkedett sportszerűtlenül, veszélyeztetve ezzel versenyzőtársai és a nézőközönség testi épségét. Ezért szigorú büntetést érdemel. A sport írott és íratlan szabályai megkövetelik, hogy a küzdő felek sportszerűen viselkedjenek, nem pedig erőszakkal, szabálytalan módon törjenek győzelemre. A vidéki versenyzők pompás szereplése A 350 kcm-es kategóriában láttuk a legtöbb vidéki versenyzőt, akik kitűnő és izgalmas versenyt futottak. Schill Lothár, a győri MSZHSZ versenyzője (Triumph) és a székesfehérvári Majoros János (Puch) mérkőzött itt az elsőségért. Ebben a versenyben az összes helyezéseket vidéki versenyzők vitték el, akik pompás kanyartechnikájukkal már igen komoly ellenfelei a fővárosi versenyzőknek is. Nagy izgalom előzte meg az 500 kcm-es kategória versenyét. Mint a terepen, itt is Puhony ugrott az élre, de szorosan felzárkózva követte őt Boros István, a miskolci MSZHSZ versenyzője, aki egy öreg 600-as Zündappal állt starthoz. Puhonynak ugyancsak meg kellett szorongatnia BM W RS-gépét, hogy első helyét megtarthassa a hat körön keresztül. A negyedik körben Boros szorosan felzárkózott már Puhonyhoz, majd félkerékkel vezetett előtte, de a start utáni hajtűkanyarban Puhonynak sikerült visszaszereznie az első helyét. Az ötödik körben Puhony fokozta előnyét és 9 másodperces időkülönbséggel elsőként futott be Boros István előtt a célba. Az öt kört futó oldalkocsis motorok versenyében a váci Kollár István (BMW) (utasa Zeller Tibor) állt az élre a start után, de a harmadik kör második felében ifj. Gaál Ferenc (BMW) az I. honv. ker. bajnokversenyzője, (utasa Rusznyák István), megelőzte Kollárt. Gaál egészen az utolsó kör második feléig tartotta az első helyet, azonban motorjának gyújtási zavarai következtében a célban a legnagyobb meglepetésre Kollár után másodiknak futott be. Számos fiatal versenyzőt láttunk a kétnapos versenyen, akik ezúttal első ízben álltak starthoz.. Komoly utánpótlásai lesznek ezek a fiatalok a motorsportnak. Ezért küzd a Szahadiság harcos Szőresség motor szakosztálya A Szabadságharcos Szövetség célkitűzése, hogy a motorsportot a széles néprétegek sportjává tegye. A béke megvédése, a szocializmus építése öntudatos, küzdőképes, technikailag is képzett embereket kíván. Ilyen emberek nevelését segíti elő a Szövetség azzal a törekvéssel, hogy lehetőséget nyújt a széles tömegeknek arra, hogy versenyek keretében tegyenek tanúságot képességeikről. Lehetőséget ad a munkás- és parasztfiataloknak, hogy a Szövetség kebelében elsajátítsák a motorozás tudományát és hogy a Szövetség versenyein ezek a fiatalok is bekapcsolódhassanak a múltban csak a kiváltságosok részére fenntartott sportba. A részletes eredmények a következők : Terepverseny. Távs 12 kilométer. 100 kcm. Főverseny: 1. Mártonfalvi Tibor Veszprém (Csepel) 16.09, 2. ifj. Fejér Rudolf Csepel (Csepel) 16.10. — 100 kcm. Kezdők: 1. Ádám Sándor Kaposvár (Csepel), 2. Bartay József Tatabánya (Csepel), 3. Markovits István Székesfehérvár (Csepel). — 125 kcm: 1. Wégner Mihály Csepel (Csepel) 14.55, 2. Velencei Sándor Miskolc (Zetka) 16.30, 3. Rab József Pécs (Csepel) 17.20. — 250 kcm. Főverseny: 1. Szabó László TFM (Jawa) 13.00, 2. ifj. Gaál Ferenc I. honv. ker. (JAWA) 13.01, 3. Rusovszky József Csepel (JAWA). — 250 kcm. Haladók: 1. Rúzsai József ÁMG (JAWA) 14.02, 2. Iván Károly KÖZÉRT (JAWA) 17.04, 3. Fóti Rezső VI. ker. (JAWA). — 350 kcm. 1. Malasits József Veszprém (Puch) 15.32, 2. Fási Péter Debrecen (DKW) 15.56, 3. Gyarmati Károly Ikarusz (DKW) 16.00. — 500 kcm. Főverseny: 1. Puhony Nándor TFM (BMW) 14.42. — 500 kcm. Haladók: 1. Takács Zolán Csepel (BSA) 18.49 2. Rubovics József Szombathely (NSU) 20.45, 3. Boros István Miskolc (Zündapp) 21.00. Gyorsaság verseny: 1 kör = 2.740 méter. 100 kcm. 3 kör ■■ 8220 méter: 1. Nándori László Postás (Csepel) 9.16. Átlagsebesség: 46.746 km, 2. ifj. Fejér Rudolf Csepel (Csepel) 9.28, 3. Hessele Rudolf Előre (Csepel) 9.33. — 125 kcm. 4 kör , 10.930 méter: 1. Wégner Mihály Csepel (Csepel) 9.42. Átlagsebesség: 50.843 km. 2. Velencei Sándor Miskolc (Zelka) 9.46. 3. Erős Gábor Elektromos (Csepel). — 250 kcm. 6 kör , 16.440 méter. Főverseny: 1. Szabó László TFM (JAWA) 13.23. Átlagsebesség: 73.703. — 250 kcm. Haladók: 1. Rúzsai József ÁMG (JAWA), 2. Baranyai Aladár ÁMG (JAWA) 3. Marton Tibor ÁMG (JAWA). — 350 kcm. 6 kör , 16.440 méter. 1. ScHN Lothár Győr (Triumph), 2. Majoros János Székesfehérvár (Puch), 3. Bálint Mátyás Baja (Budge). — 500 kcm. 6 kör 16.440 méter: 1. Puhony Nándor TFM (RMW) 13.43 2. Boros István Miskólc (Zöndapp) 13.54. 3. Rubovics József Szombathely (NSU) — Oldalkocsis motorok- 6 kör 16.440 méter: 1. Kollár István Vác, utasa Zeller Tibor (BMW) 12.50, 2. ifj. Gaál Ferenc I. honv. ker.. utasa Rusznyák István (BMW) 13.10, 3. Dömök László XIII. kerület. utasa Ifj. Dömök László (BMW). ■Sátoraljaújhelyről jött el ez a fiatal vidéki versenyző — Sashalmi László — hogy kis 100 kcm-es Csepel-gépével versenyre keljen rutinosabb fővárosi társaival. Motorok dübörgése veri fel az erdő csendjét. Hegyen-völgyön, vízmosáson át száguldanak a versenyezők a cél felé. Zárt sorokban, vörös lobogókkal vonult fel háromszáz szabadságharcos motoros október 2-án, hogy tanúságot tegyen: a magyar motorostársadalom egy emberként sorakozik fel a világ béketábora mellé, melyet a hatalmas Szovjetúnió vezet. Wégner Mihály, a csepeli MSZHSZ versenyzője a terepverseny egyik könnyebb útszakaszán. Wégner Mihály egyébként a 100 kcm-es kategória győztese lett Csepel-gépével. Meredek ez a „Szuszogó”, de a Csepel-gépek megbirkóznak vele. A Szabadságharcos Szövetség október 2-i gyorsasági versenye. Szabó László (250 Jawa) és Cserkuti László (250 Jawa) párharca az egyik kanyarban.