Autó-Motor, 1951. július-december (4. évfolyam 13-24. szám)
1951-07-01 / 13. szám
Felkészülten várja a „békearatást“ az alberti gépállomás A magyar nép milliói feszült figyelemmel kísérik e napokban a mezőgazdasági „front”-ról érkező híreket. A gépjárműszakma dolgozóinak érdeklődése is egyre fokozódik, hiszen évről-évre nagyobb azoknak a gépjárművezetőknek, autószerelőknek és más szakmunkásoknak a száma, akik tevékenyen segítik elő a földeken folyó küzdelem sikerét a több és fehérebb kenyérért. A kormányzat és a Párt gonddal és körültekintéssel siet a gazdagnak ígérkező termés eredményes betakarításának támogatására. Mint a múltban a nagy feladatok megoldásához, úgy ehhez a nagyjelentőségű munkához is irányt mutat és ahol kell, ott segít. Ennek szellemében az ország valamennyi gépállomásán megindultak a szükséges előkészületek a béke újabb erődítéséhez, az aratás, cséplés és betakarítás megindításához és győzelmes befejezéséhez. — Most már az utolsó simításoknál tartunk — mondja Kiss László elvtárs, az alberti gépállomás függetlenített brigádvezetője. — Ugyan én nem vagyok szerelő, miként a brigádom tagjai sem azok, mégis úgy vélem, jó munkát végeztünk. Persze nem vagyunk kezdők ezen a téren, hiszen valamennyien traktorosok volnánk. Én erőgépszerelést is végzek, de ebben az előkészítő kampányban főleg munkagépek, ekék és tárcsák rendbehozásán dolgoztunk, amelyekre fontos munka vár az aratás és a betakarítás között, amikor is sor kerül a tarlóhántásra és a másodvetésre. Ezenkívül segítettünk a cséplőgépszerelőknek is, merthogy már vagy tíz éve dolgozom géppel. Régente, az Itteni 2000 holdas Szapárybirtokon voltam traktoros. Amikor dologidőben a traktoron ültem, a kaszás napszámot kaptam, de mivel télen nem dolgozott a traktor, nem is kerestem egy fillért sem. Ez a világ — hála a szovjet hadseregnek — véglegesen elmúlt, és hiába acsarkodnak a kulákok, nem is jöhet vissza soha többé. Érdekes esetet beszélt el erről Prahoda Lajos elvtárs, a Ganz Vagongyár volt kazánkovácsa, a gépállomás vezetője. Pillanatra sem pihenhetünk meg a babérainkon, az osztályharc szüntelenül folyik. Az egyik „jó” kulák munka közben leitatta az egyik traktoristát, aki ezáltal nemcsak rossz munkát végzett az egyik kisparaszt földjén, hanem traktorával letaposta egy másik dolgozó paraszt kerítését. A kulák rá akarta venni a berúgott embert, hogy szántsa fel feketén az ő földjét. Ebből persze nem lett semmi, a kuláknak ráhágtunk a tyúkszemére és a kijózanodott traktorosnak saját költségén kellett felszántania a kisparaszt földjét. — A Minisztertanács határozata értelmében minden előkészületet megtettünk, hogy az elkövetkező hetek nagy munkájában ne legyen fennakadás. Június 16-ig az összes munkagépeket üzemképes állapotba hoztuk. A tszcs-knél beütemeztük a munkát és ha nem romlik az időjárás, akkor teljesítjük is, mint ahogy ez illik is az ország egyik legjobb gépállomásához. Országos viszonylatban a 6. helyen állunk, a megyében pedig a vezető első hely a miénk. A népi demokráciák kölcsönös támogatásának bizonyítékaként sokszáz traktor-vontatású aratógépet kaptunk a baráti Csehszlovákiától, így a mi gépállomásunkon is van néhány „Agrostroj", amely óránként 1,75 katasztrális holdat arat le és köt kévébe. Nagy dolog ez, ha számításba vesszük, hogy egy kaszáspár egynapi kemény munkával képes egy holdat learatni. — Egyetlen problémánk van csupán — folytatja Prahoda elvtárs, — a munkacsapatok megszervezése. Ebből a községből 1900 ember jár dolgozni a városba és így még nem tudjuk, hogy honnan teremtjük elő a szükséges 160 —160 főt. Nem tudjuk, Prahoda elvtárs felhasználta-e eléggé saját munkaerőtartalékait és igénybe vette-e a helyi MNDSz- és DISzszervezetek segítségét ? Mindenesetre hibát követett el, ha nem jelentette mindezt az ÁMG-központnak, ahonnan megkapta volna a szükséges utasítást. A megyei Tanácstól is kaphatott volna toborzási engedélyt, ha oda fordult volna. Amennyiben a megye területén a toborzás útján sem tudná a szükséges munkaerőt beállítani, úgy — amint azt a Földművelésügyi Minisztérium illetékes osztályától kapott felvilágosítás alapján megtudtuk — Szabolcs-Szatmár megye Tanácsán keresztül biztosíthatja a hiányzó munkaerőt.— Első esetben az idei cséplésnél próbálkozunk villanymotorral — folytatja a gépállomás vezetője — amelynek üzemeltetése lényegesen olcsóbb a traktorénál. De nem is ebben rejlik a villamosenergia előnye, hanem abban, hogy felszabadulnak az erőgépek a tarlószántáshoz. E téren még nincs gyakorlatunk és most az a problémánk, hogy traktor nélkül miként mozgassuk a cséplőgépet az egyik udvarból a másikba. Legjobb lenne egy közös szerv, a „Szabadság" - csoporté alkalmas volna, de oda vagy egy km-re kellene az ipari áramot vezetni. Megoldjuk ezt a problémát is, miként megoldottuk az eddigieket is. Példaként akarom csak megemlíteni, hogy amikor tavaly májusban átvettem ezt a gépállomást, igen el volt maradva, úgy 80 % körül teljesítették a dolgozók a tervet. A nyári kampányt már 139%-kal fejeztük be, ígérem, most sem vallunk szégyent — fejezi be magabiztosan a beszélgetést Prahoda elvtárs. Amikor Grősz József kalocsai érsek és társai idegen államok segítségével, akár véres háború árán is, azon mesterkedtek, hogy a magyar földet ismét az „urak" kezére játsszák vissza, nemcsak a törvény szigora vág vissza a hazaárulók mesterkedéseire, hanem megadják a feleletet a magyar dolgozók milliói, gyárakban, földeken és gépállomásokon. „Most már az utolsó simításoknál tartunk” — mondja Kiss László brigédvezető Kiss Mihály, a gépállomás legjobb traktorosa, aki a tavaszi tervét 211 százalékra teljesítette, azt mondja „Nekünk csak a békés termelésből van hasznunk” A dányszentmiklósi „Micsurin "-termelőszövetkezeti csoport aranysárga árpatáblája mentén dohogva vontatja a Hofherr- G-35-ös a csehszlovák gyártmányú „Agrostroj” aratógépet Jó traktorista válik a 19 éves Szeszenka Pálból, aki Kiss Mihály mellett dolgozik mint munkagépkezelő. Szeszenka csak márciusban került a gépállomásra, de már biztoskezű traktorvezetőnek ismerik (Rózsa György felvételei/ mmngnp