Autó-Motor, 1953. január-június (6. évfolyam 1-12. szám)

1953-01-01 / 1. szám

ft gépfaoc/Mfiss?gzá/,)/..M... A gépkocsivezetők ezúttal olyan, kérdéshez szóltak hozzá, amelyről levélíróink egyöntetűen megállapították: „Legfőbb ideje, hogy ezt a kérdést országosan rendezzék.“ Múlt számunkban azt kértük olvasóinktól, hogy dolgozzanak ki javaslatokat, hogyan harcoljunk a gépkocsivezetők ittassága ellen. És olvasóink megértették a probléma fontosságát. Olyan nagy számban küldték be hozzászólásaikat, hogy azoknak értékelését nem is tudjuk egyetlen alkalommal elvégezni De nem is akarjuk. Azt szeretnők, ha még több hozzászólás érkezne be szerkesztőségünkhöz s ezért úgy határoztunk: nem zárjuk le a kérdés megvitatását, hanem felkérjük olvasóinkat, írjanak továbbra is erről a kérdésről s a levelek értékelését következő számunkbanfolytatjuk. A vita végén pedig — úgy tervezzük — közölni fogjuk a szakértők és a hivatalos szervek véleményét is a felmerült javaslatokról. Az eddig beérkezett ötleteket csoportosítottuk. Igen sokan látnák a megoldást elsősorban abban, hogy a gépjárművezetők részére megkülönböztető jelvényt rendszeresítsenek, amelyet szolgálat közben minden vezető köteles lenne viselni. Szigetiiy Miklós (Szolnok) különböző fokozatokat is javasol, amellyel meg lehetne különböztetni, hogy a jelvény viselője hány éves vezetési gyakorlattal rendelkezik és van-e középfokú jogosítványa. Urbánszky István, Rumpler Pál, Császár György és mások hozzáteszik ehhez, hogy büntetést kellene elrendelni az italboltok olyan alkalmazottai ellen, akik jelvénynyel ellátott, tehát szolgálatban lévő gépjárművezetőknek szeszesitalt szolgáltatnak ki. Gereben Kriszt és K. L. továbbmennek ezen a vonalon. Azt javasolják, hogy a gépkocsivezetőknek kiadandó típusruhát tegyék egyöntetűvé, vagyis rendszeresítsenek formaruhát a gépkocsivezető részére, s erre kelljen rávarrni a jelvényt s az ilyen formaruha viselőit legyen tilos szeszesitallal kiszolgálni éppúgy, mint például az ipari tanulókat. Oroszlán Sándor (Baja) és Ernei Sándor (Veszprém) csak azoknak, a gépjárművezetőknek adnánakki jelvényt, akik előzőleg fogadalmat tettek" arra, hogy szolgálatbalépés előtt és szolgálatban semmiféle szeszesitalt nem fogyasztanak. Ez tehát azt jelentené, hogy a jelvény viselése egyben az ilyen kötelezettség vállalásának bizonysága is lenne. Ernei Sándor egy ilyen — a gépkocsivezetői igazolvány kiadása előtt aláírandó — nyilatkozat szövegtervezetét is közli. Mindenképpen tanulságos, ha ideidézzük ezt a javasolt nyilatkozat-szöveget: „Alulírott kijelentem, hogy tudatában vagyok annak a nagy felelősségnek, amely engem a gépkocsivezetéssel kapcsolatban a dolgozók testi épsége, élete és a társadalom vagyonának megvédése tekintetében terhel. Éppen ezért ünnepélyesen kijelentem, hogy — ismerve az alkoholnak az ítélő- és elhatározóképességre gyakorolt romboló hatását — a szolgálati idő előtt és szolgálati időm alatt szeszesitalt még kismértékben sem fogok fogyasztani. Ezt annál is inkább megteszem, mert tudom, hogy akik e szabály ellen vétenek, rendkívül súlyos büntetésnek teszik ki magukat." Ismételjük: a javaslatokat ezúttal nem értékeljük meg, hanem a következtetéseket csak a téma feldolgozásának végeztével fogjuk levonni." Mégis már most meg kell jegyeznünk ennél a javaslatcsoportnál, hogy íróik elfeledkeznek arról, hogy a közlekedésben nemcsak gépkocsivezetők vesznek részt — vagyis közlekedési balesetet nemcsak gépkocsivezetők okoznak —, hanem motorkerékpárvezetők is, mégpedig nem csekély számban. Típusruhát pedig a jelenleg fennálló rendelkezések értelmében csak személygépkocsivezetők kapnak, a tehergépkocsivezetőknek munkaruha jár. Nagyon érdekesek és tanulságosak a leveleknek azok a részei, ahol olvasóink saját egyéni élményeikről beszélnek. KL. gépkocsivezető például, Pécsről, arra emlékszik, hogy „süldősoffőr“ korában jómaga is úgy gondolkodott, hogy „egy pohár bor csak nem árt!" De aztán saját kárán jött rá az ellenkezőjére és 1932 óta csak akkor iszik meg egy pohárral, amikor kocsija javításban van és teljesen biztos abban, hogy nem kell kormány mellé ülnie. „Meg vagyok győződve — írja — hogy sokak szentében ez nevetséges, de erős akarattal és önfegyelemmel meg lehet tartani ezt a fogadalmat.“ Tatay Miklós (Budapest) ugyancsak kezdő gépkocsivezető idejének élményeit idézi. Kartársai nem is tudták akkoriban elképzelni a szolgálat befejezését másutt, mint a vendéglőben. Amikor rájött ennek helytelenségére és nem volt hajlandó féléjszakákat együtt borozgatni, el kellett hagynia állását, mert „nem tartozott a bandába”. Tatai szaktárs azután az Autótaxihoz került és évekig éjjeli szolgálatosként tapasztalhatta, hogy kartársai gyakran betérnek 2—2 decire, mert az éjszakai hűvös időben — úgy mondották — ez tartja bennük a lelket. De Tatay Miklósrájött arra, hogy ugyanerre a célra teljesen megfelel, ha hőpalackban citromosteát visz magával éjszakára. Az ötlet bevált, kiderült, hogy „a forró tea többet segít, mint a bor és olcsóbb is". A gyakorlat azt mutatja, hogy az italos ember szívesen felcseréli az alkoholt a teával. Ugyanezen az alapon indul el Császár György javaslata, aki szerint az italboltokat kötelezni kellene arra, hogy télen mindenkor árusítsanak alkoholmentes forró italt, nyáron pedig alkoholmentes hűsítőitalokkal tegyék pótolhatóvá a nagy melegben „üdítő“ fröccsöt. Császár György azonban téves megfogalmazással kezdi levelét. Azt írja: „Szerintem a gépkocsivezető igen ritka esetben fogyaszt előre megfontolt szándékkal alkoholt. Pillanatnyi ráérő ideje és az italbolt közelsége csábítja be egy pohárra." Ez igen helytelen felfogás. Nem hiszszük, hogy valaki is ismerne olyan gépkocsivezetőt, akinek erőszakkal töltötték szájába a szeszesitalt. Temesváry György (Kecskemét) sokkal jobban látja a kérdést, amikor azt írja: ,,,Az ittas gépkocsivezetőt olyannak minősítem, mint aki szándékosan, megfontoltan teszi magát a társadalomra nézve káros, szándékosan ártó elemmé." Temesváry elvtárs még azt is hozzáteszi, hogy „nem az ittasság, hanem az alkoholfogyasztás bármilyen mérve döntő alap az elítélésre". Ez legyen tehát az alapelgondolás, amikor olvasóink hozzányúlnak ehhez a kérdéshez. Várjuk tehát a további leveleket! A keresztrejtvény megfejtése Az V. évf. 24. számában megjelent keresztrejtvény helyes megfejtése: Vízszintes. 11. Karburátor. 35. Szelepemelő. Függőleges. 4. Kardántengely. 5. Kiegyenlítőmű. 7. Hajtótárcsa. 9. Gázosító. A nyertes megfejtők a következők: Szántó Ferenc, Budapest 28. V/13., özv. Bálint Józsefné, Pécs, Fiume-u. 30. II. 9., Kiss János, Budapest, VII., Akácfa-U. 3. A keresztrejtvény helyes megfejtői között az „Autó-Motor” negyedévi előfizetését sorsoljuk ki. A rejtvény megfejtéséhez kérjük a 29. oldalon található rejtvényszelvény mellékelését. Beküldési határidő január 9.