Autó-Motor, 1954. január-június (7. évfolyam 1-12. szám)

1954-02-15 / 4. szám

Harmadszor lett Budapest Annyi szépet és jót lehet és kell írni a január utolsó vasárnapján rendezett Budapest téli terep­bajnokságáról, hogy ezek mellett eltörpülnek az apróbb hiányosságok. A BTSB megmutatta, hogy a legmostohább körülmények között is mintaszerű versenyt tud rendezni. Kemény hideg, nehéz terep, remek verseny, ön­feláldozó sporthírük, lelkes szurkolók és — amivel kezdeni kellett volna — sok tehetséges Hazat spor­toló jellemezte ezt a bajnoki futamot. A kisrákkai gyakorlótér, helyenként vastag hóval és jégpáncéllal fedett buckáin, 2—3 méteres árkain keresztül-kasul vezetett az útvonal. A körülbelül 5 km-es körpálya mentén ott topogtak a motorsport névtelen katonái, a já­tékos hideggel hősiesen dacoló nézők, hogy láthassák kedvenceiket, amint porhó-­ühöt húzva száguldanak, vagy a jégig koptatott árokfalon túlpörgő kerékkel igyekeznek feljutni. Repesett a szív, amint­­8 kis motoros egyszerre vágott neki a barátságtalan hómezőnek. De az „öre­gek" akkor örültek csak igazán, amikor kiderült, hogy mennyi tehetséges fiatal akadt köztük! Kétség­telen, hogy ez a biztató jel az edzők munkáját dicséri és most ismét rajtuk a sor, hogy ezt a sok ígéretet, a tehetséges utánpótlást szocialista sportolókká neveljék. A majdnem örökös bajnok, a mindig vidám Ürmös Anti, aki már eddig kétszer volt magyar bajnok téli terepbajnoka Ürmös Antal és most lett harmadszor Budapest bajnoka, verej­tékezd homlokát törölgetve mondja az időmérők és célbírák fűtött autóbuszában: „Rég nem futot­tam ilyen kedvemre való versenyt. Nem mondom, elég nehéz volt, el is fáradt a karom, ennek elle­nére szívesen csinálom tovább". A gyakorló gépész­­mérnök versenyző megismételte bravúrját, 250-es taváján a nap legjobb idejét futotta, majdnem 6 perccel előzte meg a már az élcsoporthoz felzár­kózott Zalka-versenyzőt, Hernádi Andrást. És hogy milyen feladatot jelentett ez a verseny, azt hűen tükrözi vissza két szám: 32 Induló, IS befutó. Hasonló volt az arány a többi géposztályban is. Szoros küzdelem alakult ki a 350-esek élmezőnyé­ben. Szabó László, Szabó Andor, Keisz János és Németh Emil egy bolyban csúsztak, ugrottak, a­mikor hogy kívánta az Iram, vagy a terep. Vezető­­helyen vált harcképtelenné Szabó László, mert szem­üveg nélkül nem látott a hófúvásban. Biztosíték­­törés miatt Reisz is követte. Gyözött az egyenle­tesen menő Ruzsai. Sportszerűségből jól vizsgázott Marton­falvi Tibor, aki a nehéz pályán udvariasan helyet adott 250-es oldalkocsis Csepeljével a másik egyesülethez tartozó, BMW-n versenyző Kollárnak, aki végüllis 15 másodperccel győzött Mártonfalvi előtt. R. Oy. RÉSZLETES EREDMÉNYEK: 100 KCM (3 kör, II induló, 6 befutó): Bajnok: Héger T. Előre, 1:42.19, 2. Szabó J., PSE, 3. Felberbauer J. MTSK, (mind Csepel).­­ 120 KCM. NŐK (3 kör, 5.4): Bajnok: Benkő Rozália. HSE, 1:27.30, 2. Zelenka Kata­lin. Előre, 3. Csala Csilla. Taxi (mind Csepel). - I2S KCM (7 kör, 52, 27). Bajnok: Reisz István. HSE (Csepel), 1:32.34, 2. Szőke­ly. HSE (CZ), 3. Thoma M., PSE (CZ).­­ 250 KCM (7 kör, 32, 15): Bajnok: Ürmös A. Vörös Meteor, 2:02.50, 2. Hernádi A., Zalka Máté, 3. Németh István, Dózsa .(mind Jawa). — 350 KCM (5 kör, 23, 14). Bajnok: Rúzsai József, Zalka Máté, 1:28.00, 2. Németh E„ Dózsa, 3. Fehérvári Gy„ Előre (mind Jawa). - 500 KCM (5 kör, 6, 4). Bajnok: Mester 1„ Vasas, 1:42.10, 2. Máté S., Dózsa, 3. Szamosi A., Vasas (mind BMW),­­ OLDALKOCSIK (4 kör, 5. 3). Bajnok: Kollár I. és Juhász D. HSE (BMW), 1:31.21, 2. Mártonfalvi T. és Banovák J. Gs. Vasas (Csepel 250), 1:31.36, 3. Sinks R. és Simon L.HSE (BMW). CSAPATBAJNOK: Bp. Vasas I. csapata (Szamosi A., Rusovszky J., Tedenchl L.) 15 pont, 2. PSE 1. csapata (Thoma­s„ Monostori r„ Banal L.) 19 pont, 3. Vörös Meteor 1. csapata (Ormos A„ Oerszmár T., Ifj. Nagy K.) 19 pont. A metsző szél vadul kavarja a tű­hegyes hópelyheket, de a harmad­szor is bajnokká lett I­rmos Antal most nem érzi a mostoha időjárást Még neki is melege volt, amikor két talpon „korcsolyázott'' le a jégtalon . Motorkerékpárokkal a hó ellen Csodálatosan szép környezetben, a hófödte Farkas-völgyben rendezte meg a Budapesti Honvéd az országos minősítő terepversenyét. A helyen­ként félméteres portré ugyancsak igénybe vette a motorosok erejét,­­ mert a homok módjára viselkedő hótakaró gyakran keres­ztbeállította a motorok első kerekét. Különösen a rajt utáni hosszú lejtő tapadó hava ráncigálta a motorok kormányát. Felejthetetlen képet nyújtott a zászlókkal szlalompályává alakított hegyoldal, amelyen hosszú sorban kígyózott fel az összevont kategóriák alaposan felduzzadt mezőnye. A csípős hideg nem egy motoron mutatta ki fogófehérét Sokan álltak ki a versenyből, mert az amúgy is hideg porlasztóhoz, légszűrőhöz fel­csapódó hó odafagyott, de nem tartozott a ritkaságok közé a befagyott benzincső sem. Meglepően szépen motorozott a debreceni Lévai Sándor és megérde­melten győzött 250-es tavaján. Befagyott porlasztóval vált ki az élmezőny­ből Damján. Dicséretesen állt helyt okotkocacival szerelt 250-es Csepellén a Mártonfalvi—Banovák-kettős, akik észszerű gázadagolással, kihúzatások­­kal messze maguk mögött hagyták a két, sőt háromszor nagyobb BMW-ket. Különösen ezen a mély hóval súlyosbított nehéz terepen jelent nagy sikert Mártonfalvi eredménye. A kiskategóriában Thoma győzelme nem volt meglepetés. Benkő Rozália „férfiasan" állta a havait , és győ­zött. Nagy küzdelem alakult ki az 500-as kategóriában Mester és Máté között, ami végül­is a Mester egyre inkább egy hengerrel dolgozó BMW-je mellett elhúzó Máté győzelmével végződött. Jól szerepeltek a vidékiek. RÉSZLETES EREDMÉNYEK: 100 KCM (8 kör, egy kör 3,5 km, 9 inc.. 7 befutó): 1. Szabó R„ PSE, 50:50, 2. Balta L„ Vasas, 3. Szabó J., PSE (mind Csepel). - 125 KCM, NŐK (10 kör. 3­2): 1. Benkő R„ HSE, 50:18, 2. Csala Cs., Taxi, (mind Csepel). - 125 KCM (10 kör. 37:22): 1. Thoma M., PSE (CZ) 49:06, 2. Reisz I„ HSE (Ceepel), 3. Szőke Oy., HSE. (CZ). -250 KCM (12 kör. 17.13): 1. Lévai L„Debreceni HSE, 1:09:15, 2. Venczel M„ Vasas, 3. Tadeawhi L„ Vasas, (mind Jawa). - 280 KCM (12 kör. 18:16): 1. Rúzsai J„ Zalka M„ 1:07:50, 2. Németh E„ Dózsa, 3. Kálmán F., Debreceni HSE, (mind Jawa). — 500 KCM (12 kör, 6,3): 1. Máté S„ Dózsa, 1:05:30, 2. Mes­ter I„ Vasas, 3. Szamosi A., (mind BMW).­­ OLDALKOCSI K (6 kör, 6,4): 1. Pettenkoffer J„—Simon Oy„ Dózsa, (BMW) 32:40, 2. Mártonfalvy T.,—Banovák J., Csepeli Vasas, (Csepel—260), 3. Csőregi I.,­Orbán S., V. MA VÁG, (Zandapp—750) be­fejezett 4 kör. (Rárta György felvétele) Sporthírek A TÖBBSZÖRÖS MAGYAR BAJ­NOK, Szabó László lett a Zalka Máté új edzője. Munkatervében — újszerűen — a kerékpározás ió he­lyet kapott. A Zalka motorosai ezentúl kisebb kerékpár- akadály­versenyeket futnak — a tornaterem­ben.• REISZ JÁNOS KTT Velocettejét Czéh Mihály, a HSE főszerelője átalakította kétböbtyöktengelyessé. Ezzel — remélik — néhány kilo­méterrel gyorsabb lesz a motor. e SZEPTEMBER 28-ÉN futják Prá­gában az UAMK rendezésében a csehszlovák Motorkerékpáros Nagy­­díjat.­­e NEGYEDÉVIG dolgozott Sulyok István egy új Jawa „szerkeszté­sén”. Egy 350-as forgattyúházra két átalakított 250-as hengert húzott. Természetesen ezenkívü­l még sok módosítást kellett végeznie a mo­toron. A terepversenyekre előké­szített, igen könnyű 500-as Jawa­­val előnyös helyzetbe kerül az figyeskezis Sulyok. A SEBESSÉGI VERSENYEK 350 kcm-es géposztályában is rajt­hoz áll a Puhony-féle AJS nyergé­ben a HSE klemotoros bajnoka, Scherer Miklós. AZ ÚJJÁSZERVEZETT BTMSZ állandó ügyfélszolgálatot tart, na­ponta 5 órától V., Bárczy István­­utca 5. fsz. 4. alatti helyiségében. AZ ELŐRE SK edzője, Zamecs­­nik Tivadar az MDP III. Kongress­­szusára felajánlotta, hogy az év végéig az egyesületnek nem lesz II. osztályúnál alacsonyabb érté­­kelésűi versenyzője. • A HATNAPOSON aranyérmet nyert Nagy Károly megkapta a csehszlo­vák állam ajándékát, egy 350-es Javát.e edzőképzőtanfolyamot in­dít a Munkaerőtartalékok SE a BTMSZ irányítása alatt. A már­ciusban kezdődő tanfolyamra jelent­kezhetnek az arra érdemes ver­senyzők.­­ Az AUTÓVERSENYZŐK és építők számára megindított előadássoro­zat élénk érdeklődés mellett folyik. Az Autó­bizottság február 24-én „A motor vezérletének kialakítása" cím alatt tart előadást, amelynek előadója Hideg László mérnök. Simkó Aladár mérnök a motor tel­jesítményét befolyásoló tényezőket ismerteti március 3-án és március 10-én Benyó Pál mérnök beszél a „Motorok kiegyensúlyozásáról". Szívesen látják az érdeklődőket az OTSB helyiségében. Az előadások kezdete 18 óra. A FEBRUÁR 21-ÉN lebonyolításra­­kerülő Országos Téli Terepbajnok­­ság helye az alkalmatlan időjárás miatt még nincsen kijelölve. Az OTSB a verseny előtti napokban a napisajtóban és a rádióban közli a bajnokság színhelyét. 15

Next