Autó-Motor, 1955. július-december (8. évfolyam 13-24. szám)
1955-07-01 / 13. szám
A napokban megismerkedtem Varga Józseffel, az egyik (AA—917-es) Pobjeda gépkocsivezetőjével. — Tessék idenézni! Ma voltam szerviszen! Körüljártam a kocsit. Az alját, sajnos, nem láthattam, de a karosszéria bosszantóan piszkos volt. Olyan, mint az elhanyagolt kocsiké szokott lenni. A csupán órákkal előbbi szervisz nyomát inkább az jelezte, hogy összekentek kívülről is mindent zsírral. Persze, lehet, hogy a csapszegek megkapták a maguk adagját, de mindenesetre aki szerviszről jön, joggal elvárja, hogy ragyogjon kocsija. Felvetődik a gondolat, mit is kívánunk tulajdonképpen az szervisztől? Röviden fogalmazva a következőket: Mossák le és tisztítsák ki a kocsit. Vizsgáljanak meg valamennyi kenési helyet. Ha kell, pótolják is a zsírzókat, majd pedig a kocsitípusra vonatkozó előírások szerint végezzék a kenést. Továbbá ellenőrizzék mindenütt az olajszintet és ahová kell — alapos öblítés után — töltsenek be friss olajat. Törődjék a szervisz a kocsik rugójával, kormányszerkezetével és az alvázak rozsdamentesítésével. Lényegében ez minden. Ami ennél több, az már a revízió dolga. Erre viszont most nem térünk ki, maradunk a szervisznél. Mik a panaszok? A gépkocsivezetők azt mondják ■— és ez, sajnos, rendszerint úgy is van , hogy a szerviszek például a zsírzófejeket nem pótolják, a rosszakat nem cserélik. Ellenben kívülről odakenik a zsírt, mintha minden rendben volna. Ez hát az egyik panasz. Elég súlyos, és végeredményben, ha ez így folytatódik, akkor a szervisz-jellegű karbantartás elveszíti jelentőségét. Felvetődik a kérdés, vajon lelkiismeretesen végzik-e a többi munkát? Erre nehéz válaszolni és inkább azt mondtuk, ahány ház, annyi szokás. Az viszont érthető, hogy olyan házakhoz szeretünk járni, ahol jó szokások uralkodnak. Miért mondják a sofőrök, hogy ebbe a szerviszbe szívesen megyek, a másikba be nem vinném a kocsimat. Az ilyen kijelentéseknek rendszerint mindig megvan az alapjuk. Ott, ahol cserélik a rossz zsírzókat és megemlítik azokat a hibákat, amiket leginkább a szervisz alatt lehet észrevenni, végül pedig úgy adják ki a kocsit, hogy az a üzemnek is tetszik, ott elvétve akad csak panasz. De ki szóljon a hibák miatt? Ki vegye észre a rendellenességeket? Ezt nem várhatjuk sem a mosótól, sem a zsírzótól. Ehhez szakképzett embereik kellenek, és az ő felügyeletük alatt folynának a szerviszmunkák. Ezek a szakemberek átéreznék, milyen nagy jelentősége van a karbantartásnak. Az ilyen szerviszmesternek kellene figyelmezetést adni arra is, hogy egy-egy típusnak mi a sajátossága, hol van azon esetleg rejtett zsírzóhely, milyen kenőanyagot használjanak hozzá. Bizony, a szerviszmunkák irányítása nem volna felesletes. Ezáltal csökkennének a panaszok. És a gépkocsivezetők alig várnák, hogy az aknára álljanak. Éreznék, mennyire saját érdekükben töltik itt az időt. Az sem ártana, ha a szervisz során megnéznék mondjuk a gyújtás, a porlasztó beállítását, a kerekek dőlését, hiszen nem minden kocsi jut el rendszeresen revízióra. De a szervisz alatt — ha talán nem is javítanák meg a hibát — csupán figyelmeztetnék arra a gépkocsivezetőt, akkor is jól járnánk. Nem engedhető meg, hogy ma a szerviszesek szinte kegynek tartják, ha munkába vesznek egy-egy kocsit és úgy gondolkodnak, elég ha azon éppen csak csinálnak valamit. Ez az állapot oda vezethető vissza, hogy egy időben több volt a kocsi nálunk, mint a szervisz-lehetőség. Ez a helyzet lassan-lassan javult. Budapesten ma már csak az nem megy szerviszre, aki nem akar. Vidéken, sajnos, még baj van. Sokszor a közlekedési vállalatok kocsijait sem tudják rendesen gondozni. A többiek meg egészen kimaradtak a számításból. Így hát mindenki úgy segít magán, ahogy tud. Valami javulás ugyan érezhető, hiszen már gyártunk zsirzóágyút, kézizsirzót„C“-olajtöltőt, garázsemelőt és lefúvópisztolyt. Az Autóker kirakatában látni kis kompresszort is, bár — őszintén szólva — ezek a gyártmányok szemre nem éppen biztatóak. Nagyon csúnya a kivitelük. A tartósságukra ugyancsak hallani panaszt. De mindenesetre már vannak — mert hát eddig nem voltak — és reméljük, rövidesen jobbak, szebbek is lesznek. Kisegítő megoldásként kétségtelenül jók, de végleges orvoslást nem nyújtanak. Nekünk rendes, állandó szerviszhálózatra van szükségünk vidéken is. Ahhoz viszont, hogy az ország valamennyi kocsija 30 kilométeres körzetben szerviszhez jusson, 57 állomást kellene építeni, felszerelni. Itt azután nemcsak karbantartást, hanem kisebb javításokat is kapnának a kocsik. Azok, melyek már megvannak és azok is, amelyek csak ezután kerülnek forgalomba. Mert hát a kocsiállomány szaporodik és úgy gondoljuk, végül is mindenki be fogja látni, hogy az autókat, mosni, ápolni, javítani is kell. Két probléma került hát szóba. Az egyik, hogy kevés még a szervisz. Ezen máról holnapra nem tudunk ugyan segíteni, de az illetékesek már készítik a közeljövő terveit. A másikon viszont már holnap is lehet javítani, csupán a működő szerviszekben folyó munkákat kell jobbá, lelkiismeretesebbé, megbízhatóbbá tenni. Például szerviszmesterek beállításával. Úgy véljük, ennek nem lehet akadálya. Éppen ezért kérjük a szerviszek vezetőit, úgy szervezzék üzemeiket, hogy szívesen járjanak oda a gépkocsivezetők. És ne sajnálják az ott töltött időt. L. Cy. Vili. ÉVF. 13. SZÁM 1955. JÚLIUS 1. 3