Autó-Motor, 1956. július-október (9. évfolyam 13-20. szám)

1956-07-01 / 13. szám

A felesleges munka ellen Amikor a Politikai Bizottság­­beszámolója során Rákosi elvtárs a­­budapesti pártaktíva május 18-i ülésén a bürokrá­ciáról, annak veszélyességéről beszélt — arról, hogy nálunk „rengeteg... a papirosmunka, a felületes ellenőrzések régiója, a rengeteg statisztika és kimutatás, a bürokratizmust tenyész­tő rendelet” — az autószakmából is példát­­hozott. Azt emlí­tette, hogy a Csillaghegyi Lenárugyár néhány darab járművé­nek adminisztrációs munkái egy tisztviselőnek legalább napi három óráját veszik igénybe. „Ezenkívül kell egy havi kimu­tatás és egy negyedévi adatszolgáltatás, melyen közel kettő­száznyolcvan rovat van.” A beszédet követően megindultak a vizsgálatok: mit, hol kellene változtatni, segíteni. A kiszállt bizottságok percekre próbálták szétszedni a gépkocsielőadó munkáját. Az egyik szakértő szerint az csak egy-két órát vehet igénybe, a másik szakértő már legalább három órára esküdött. Pedig nem ne­héz a döntés, mivel 10 gépkocsin felül függetleníteni lehet a gépkocsielőadót — vagyis 10 gépkocsi adminisztrálása telje­sen kitöltheti már egy ember napi 8 órai munkaidejét — 4 autónál és 1 vontatónál (mert itt annyi van, s ehhez még egy motorkerékpár is járul) feltétlenül számolni lehet napi 3—4 órával. A vizsgálat közben viszont olyasmire is rájöttek, hogy a gépkocsielőadó még kevesebb munkát is végzett az előírtnál. Sohasem töltött ki egy rovatot. A „súlyozott kilométer” egyik kimutatásában sem szerepel. (Ez a szerencsétlen elnevezésű mutató — szerencsétlen az elnevezése, hiszen semmi köze a súlyhoz — az alapja tudvalévően az üzemanyagnorma kiszá­mításának: a ténylegesen megtett kilométereiket kell növelni vagy csökkenteni a különféle körülmények között alkalmaz­ható különbözeti szorzószámokkal.) Szóval: másfél éve egy rubrika üresen maradt a Csillag­­hegyi Lenárugyár autós jelentéseiben. És nem dőlt össze a világ. Észre sem vették — vagy legalábbis: szólni senki sem szólt miatta, önkéntelenül felmerül a kérdés: szükség van-e akkor erre a rovatra? Felhasználták-e ezt az adatot vala­hol, valaha, valamire? Mindenesetre kétséges ... (Az azután más lapra tartozik, hogy az üzemanyagnormát, amelynek meghatározásához a súlyozott kilométer elnevezésű számot feltétlenül alkalmazni kell, úgy látszik, ennél a vállalatnál másfél év óta rosszul állapították meg...) E másfél év alatt a gépkocsielőadói teendőket Makó Dá­niel gondnok látta el. Jól? Rosszul? Egy bizonyos: megrovást sosem kapott érte. De az is bizonyos, hogy­ nincs gépkocsi­előadói képesítése. És itt közbevetően felmerül a Közlekedés­­i Postaügyi Minisztérium felelőssége. Mert ez a miniszté­rium 1/1954 (Tg. É. I. 13.) sz. utasításának 31. §-ában végül is 1854. szeptember 1-ben jelöli meg a határidőt, amelyen túl gépkocsielőadó csak az lehet, ald ilyen tanfolyamot elvég­zett, vagy ez alól felmentést kapott. És előírja: a miniszté­rium e célból a gépkocsielőadók részére a Gépjárművezető­­képző Iskolánál tanf­oll­yamot rendez. Nos, mindmáig nem tör­tént gondoskodás arról, hogy az iskola — illetőleg utóda, az Autóközlekedési Tanintézet — meg is rendezhesse az ország minden részében az ilyen tanfolyamokat. Még egy tanköny­vet sem adtak ki, amelyből legalább levelező-tanfolyamokon lehetne elsajátítani a vizsga anyagát, hogy a gépkocsielőadók kiismerhessék végre magukat a rendeletek sajnálatosan kusza szövevényében. No de térjünk vissza a Csillaghegyi Lenárugyárba. Ez az üzem autós szempontból átlagos nagyságú vállalatinak tekint­hető; az ország legtöbb vállalata hasonló — vagy még kisebb — gépjárműparkkal rendelkezik. Az itt szerzett tapasztala­tokra, s az ezek alapján levont végső következtetésekre tehát joggal mondhatjuk, hogy országosan jellemzőek. Beszéltünk itt Bárk­ányi Imre igazgatóval, Vezér Endre párttitkárral (aki mellesleg gépkocsielőadói vizsgát is tett), Lakabonyi András főkönyvelővel, négy gépkocsivezetővel, majd a felettes Könnyűipari Minisztérium központi gépkocsi­­előadójával, Szörényi Jenővel. M derült ki? Elsősorban az, hogy az igazgató — aki ere­detileg nemcsak textilmunkás, hanem hivatásos gépkocsive­zető is volt — másfél évvel ezelőtt, amikor főhatósága jelen­tést kért tőle, milyen adminisztrációt lehetne csökkenteni, 1955. január 31-én kelt kétoldalas beadványában, minden mással együtt, már szóvá tette az autótartással kapcsolatos nyilvántartások felesleges bonyolultságát is. A válasz — amelyet majd egy év után, 1955. december 31-én kapott — megnyugtató volt. Közölték, hogy ez az adminisztráció 1956. január 1-től bizonyos mértékig egyszerűbb lesz. De Bárkányi igazgató még mindig talál ebben felesleges sallangot: — Naponta kell jelentést készítenünk az autók előző napi munkájáról, hogy havi, majd negyedévi összesítést csinálhas­sunk és azt a felsőbb szervek is összesí­thessék. De hogy ezek­nek az adatoknak a legtöbbje mire használható, milyen meg­állapításokban, következtetésekben segítenek — rejtély. Miért kell például állandóan kimutatnám a szállított súlyt, az üres kilométereket, vagy mondjuk a karbantartásra fordított „ide­gen költséget”, amikor mindez már nem használható ellenőr­zésre, vagy bárminek a megelőzésére — csak éppen a tények regisztrálása. Ezekben a kimutatásokban minden vállalat olyan adatokat tüntet fel, amelyek alátámasztják, hogy a már tulajdonában levő autóra valóban szüksége van. Senki se képzelje, hogy mi az autót nem vesszük igénybe minden sza­bad pillanatában. Nem állunk olyan jól e tekintetben. De ar­ról sem tudok lemondani, hogy ha történetesen értesítenek, hogy két láda fonalat kaphatok, ne küldjem ki a kocsit hala­déktalanul Ú­jpestre a Fonalgyárba akkor is, ha nem tudok neki pillanatnyilag több szállítási feladatot adni. Mert a leg­fontosabb, hogy a gépeinket „etethessük”. — És Itt álljunk meg egy szóra — emeli fel hangját az igazgató. — Én az üzem 400 gépének kihasználásáért vagyok felelős, ezt ellenőrzöm is. Meglehetősen értékes, jobbára kül­földi gépek ezek. "Hogy lehet, hogy nem merik rám bízni a 401-ik gép — egy 3 tonnás öreg Ford — ellenőrzését is? Azt persze hangsúlyozom, hogy arra az ellenőrzésre, amit a kocsi az országúton kap — és kap is, naponta kétszer-háromszor — mindig is szükség lesz. De miért kell ezenfelül nekem sem­mire sem használható adatokból különféle kimutatásokat ké­szíttetnem? Mit mond a főkönyvelő? — Könyveinkben minden adat megvan, és végül szerepel is a vállalati mérlegben. De nekem havi 10—12 munkaórát kell szánnom arra, hogy a szabályosan elkönyvelt költségtéte­leket újból 13 felé szétbontsam, holott végeredményben a fel­sőbb hivataloknak csakis arra van szükségük: mennyibe ke­rül az autó tartása kilométerenként és összesen. — Hát még ha lenne mindehhez megfelelő nyomtatvány is — jegyzi meg illő keserűséggel. — Egyik tisztviselőnk e pillanatban is vonalazza a „Havi beszámolójelentés’-t és a „Költségnyilvántartó lap”-ot, ahelyett, hogy könyvelne... Persze, mindebben nemcsak a Csillaghegyi Lenárugyár emberei az illetékesek. Beszéltünk mi más vállalatok, intéz­mények szakembereivel is. És végül az a vélemény alakult ki, hogy a gépjárművek üzembentartásával kapcsolatos ada­tok ilyen részletes kimutatására csak az autófuvarozással szakszerűen foglalkozó vállalatoknak van szükségük, vagy legfeljebb olyan üzemnek, ahol 10-mél több autóval rendel­keznek. De semmiképpen sem befolyásolják az országos ter­vezést, vagy bármiféle érdemleges elgondolást a néhány gép­járművel bíró közületek adatai — olyan közületeké, amelyek­ből az országban a legtöbb van. Ezeknek az adatoknak az összeállítása, jelentése tehát felesleges munka. Mégpedig akkor is, ha nem 3 órát, hanem csak félórát vesz igénybe...* Mindez csak­­porszemnek tűnik a bürokrácia porfelhőjé­ben, amely a fogaskerekek közé jutva, zavarja a haladás tervekkel irányított gépezetét. De ha mindenki eltakarítaná a maga körül jelentkező ilyen porszemeket, nem­­kétséges, hogy sokkal kevesebb zökkenővel és sokkal nagyobb ütemben jut­hatnánk előre. ■Szívesen adunk helyet a bürokrácia megszüntetésére irá­nyuló hozzászólásoknak. X IX. ÉVF. 13. SZÁM 1956. JÚLIUS 1.

Next