Autó-Motor, 1958. január-június (11. évfolyam 1-11. szám)

1958-01-01 / 1. szám

f­jévi köszöntő Az országutakon, a városok utcáin járva, jóleső érzés az egyre növekedő gépkocsiforgalmat látni. A közlekedés, a mozgás az életet jelenti, azt az egyre jobban lüktető életet, amely a dolgozó nép élniakarásának hű ki-­­ fejezője. Az elmúlt év nehéz esztendő volt, mert az ellenforradalom által meg­bénított politikai és gazdasági életünket újra mozgásba kellett hozni, és hogy ez mennyire sikerült, annak az újból száguldó, embereket, árukat szállító gépkocsik a legjobb bizonyítékai. Az új esztendő küszöbén az Autó-Motor hasábjain keresztül szeretettel köszöntöm az országutak lelkes vándorait, a gépkocsivezetőket, a fenntartó­ipar dolgozóit, akik nem egyszer a legmostohább körülmények között kény-­­telenek munkájukat végezni. Üdvözlöm a szakma valamennyi forgalmi, műszaki, számviteli és értel­miségi dolgozóját, akik irányító és ellenőrző munkájukkal segítik elő az autóközlekedés zavartalan és gazdaságos lebonyolítását. Öntudatos dolgozóink átérzik azt, hogy a bányászoknak, a munkások­nak, az élelemnek, az iparcikkeknek, az építőanyagoknak hóban, fagyban is minden körülmények között el kell jutniuk rendeltetési helyükre. A közlekedés — és ezen belül a gépjárműközlekedés — a szocialista, tervszerű népgazdaság igen fontos területe, amely kapcsolódik a népgazda­ság valamennyi ágazatához. A közlekedés szoros kapcsolatban van az ipar­ral, a mezőgazdasággal, a beruházási munkákkal és tevékenységüket egysé­ges állami terv irányítja. A gépjárműközlekedés, mint előretörő, fiatal közlekedési ágazat roha­mos fejlődésben van. Fejlődésének jelenlegi üteme hazánkban messze meghaladja a többi közlekedési ágazat fejlődését. Ez a körülmény azt ered­ményezi, hogy fenntartó üzemeink létesítésénél nem tudjuk a gépjármű­­állomány fejlődését kielégítően követni. Ha tehát egyesek úgy látják, hogy üzemeink nem nyújtják azokat a műszaki és szociális követelményeket, melyeket dolgozóink joggal megkövetelhetnének, be kell látniok, hogy nép­gazdaságunk teherbíró képessége korlátozott, és a fejlesztés kérdésében bizonyos türelmet kell tanúsítani. Biztosíthatom azonban a gépjárműközle­kedés dolgozóit, hogy a salgótarjáni, a dorogi forgalmi telepek, a cinkotai Autóalkatrészgyár és az egyéb sokmilliós építkezést követni fogják a töb­biek is, és a távlati fejlesztést nézve, be fogjuk hozni elmaradásunkat. Az elmúlt esztendő rendkívüli nehézségeit sikeresen leküzdöttük. Az új esztendőben szebb, nyugodtabb fejlődési perspektíva áll előttünk. E gondolatok jegyében boldog új esztendőt kívánok a gépjárműközle­kedés és fenntartóipari szakma dolgozóinak, a magyar autósoknak, bízva abban, hogy minden becsületes ember, átérezve pártunk és kormányunk célkitűzéseit, a maga munkaterületén még nagyobb lelkesedéssel, még oda­­adóbban fog részt venni a szocializmus építésének nagyszerű munkájában. KÖZLEKEDÉS- ÉS POSTAÜGYI MINISZTER

Next